Szép játék és váratlan fordulatok a Női Röplabda Magyar Kupában

Múlt hétvégén rendezték a MOL Női Röplabda Magyar Kupa négyesdöntőjét a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban. A négy legeredményesebb csapat, a kaposvári KHG KNRC, a békéscsabai MBH-Békéscsaba, a FATUM Nyíregyháza és a Vasas Óbuda jelentkezett játékra a kétnapos eseményen.


A mérkőzések három nyert játékrészig, más szóval szettig tartottak, melyek során egy csapatnak huszonöt pontot kellett elérnie a szettgyőzelemhez. 

Péntek délután az elődöntőkkel kezdődtek a mérkőzések. Az első párharcban az MBH-Békéscsaba és a KHG KNRC párosítás az előzetes elvárásoknak megfelelően kiegyenlített volt. A két csapat a bajnokságban már többször találkozott egymással, így számítani lehetett arra, hogy nagyjából egyenlő erőt képviselnek.

A mérkőzés elején úgy tűnt, hogy a Békéscsaba csapata érkezett meg később a pályára, azonban gyorsan túllendültek a kezdeti nehézségeken. Az első szett hajrájában utolérték a kaposvári gárdát, majd szép megoldásokkal meg is nyerték, így az állás már 1:0 volt a javukra. A második szettben a két csapat fej-fej mellett haladt. Végül a pontosabb játéknak és a sáncmunka eredményességének, azaz a labda megfelelő lassításának a háló felett, a Békéscsaba tudott előnyre szert tenni. A kaposvári vezetőedző, Vincent Lacombe próbálta megtalálni a legmegfelelőbb összeállítást, melynek köszönhetően utolérték ellenfelüket.

Magyar Röplabda Szövetség

A békéscsabai együttes a szett végén a fókuszált játékával tudott érvényesülni, így 2:0-ra változott javukra az eredmény. A harmadik szett elején a hátrányban lévő KNRC kezdett rosszabbul, de egy időkérés után újra összeállt a játékuk. Le tudták dolgozni a hátrányukat, a szett során többször vezettek is. A játszma befejezéseként 24:23-as állásnál egy challenge, azaz videóbíró döntötte el azt, hogy a békéscsabai gárda nyerje a mérkőzést 3:0-ra. A Magyar Röplabda Szövetség által rendezett versenyekre vonatkozóan egy szetten belül egy csapat kettő challenget igényelhet. Ha a challenge sikeres, azaz a kérő csapat ezáltal előnyben részesül, megmarad a lehetősége új videóellenőrzés kérésére. Hibás challenge kérés esetén, a csapat elveszít egy lehetőséget az adott szettben. Ha az adott csapat második kérés is sikertelen, a játszmában több kérésre nem jogosult.

Az első elődöntő eredménye alapján a másnapi döntő mérkőzést az MBH-Békéscsaba játszhatta a FATUM Nyíregyháza – Vasas Óbuda párharcának győztesével, míg a KHG KNRC a vesztessel küzdhet meg a bronzéremért.

A másik elődöntő mérkőzésen a FATUM Nyíregyháza és a Vasas Óbuda csatáját láthattuk, amely csapatok közül a Vasas volt a papírforma szerinti esélyes.

Magyar Röplabda Szövetség

Az utolsó játszmában mindkét csapat próbálkozott szép megoldásokkal, a kaposváriak az ötödik játszmát szerették volna kiharcolni, míg a Vasas a mérkőzést szerette volna lezárni. A Vasas eredményesebbnek bizonyult, egy ponton 18:13-ra is vezetett, ami a KNRC hátrányára vált, nem tudott felzárkózni a csapat, így a szettet a Vasas nyerte 20:25-re. A mérkőzés végeredménye 1:3 lett a Vasas
Óbuda javára, mellyel kiérdemelték a torna bronzérmét. A KNRC a negyedik helyet szerezte meg az idei kiírásban, amelyre a szurkolóik az egész éves teljesítményük után büszkék voltak.

A harmadik szettet örömjátékként fogták fel: szép megoldásokkal, mélyen szervezett védekezéssel és pontra váltott támadásokkal tartották fent közönségük figyelmét. A nyíregyházi vezetőedző 16:7-es állásnál időt kért, melyben hangsúlyozta versenyzőinek, hogy próbálják meg a fáradságukat legyőzni, és küzdéssel visszatérni a mérkőzésbe. A hajrában a Békéscsaba csapata 12 pontnál nem engedett többet ellenfelének, ezzel beállítva az idei győzelemhez szükséges 25:12-es szetteredményt. A mérkőzés végeredménye 3:0 lett az MBH Békéscsaba javára. A békéscsabai szurkolók állva bíztatták csapatukat, amikor 9 év után megérdemelten megnyerték a kupát. A Nyíregyháza csapata az ezüstéremnek örülhetett egy csodás hétvége után.

A négy döntős csapat kitett magáért, fantasztikus megoldásokkal igazi klasszis röplabdát láthattak a kilátogató szurkolók, illetve a televízión keresztül nézők is. Külön ki kell emelni, hogy a másik sorozat, a Női Extraliga döntős párosítása „csak” a harmadik helyért játszhatott, azonban itt a Vasas Óbuda hozta a papírforma szerint várhatót. A FATUM Nyíregyháza az elődöntőben szívvel játszott – talán ez volt az a plusz, amellyel a döntőbe tudott kerülni. Az MBH Békéscsaba csapata a döntő mérkőzését technikai, mentális és fizikális előnye kihasználásával tudta megnyerni, és ezzel aranyérmet szerezni.

Magyar Röplabda Szövetség

A hétvége végeredménye:

1. MBH Békéscsaba

2. FATUM Nyíregyháza

3. Vasas Óbuda

4. KHG KNRC

A legeredményesebb játékosok:

legjobb edző: Ifj. Nagy Péter (MBH-Békéscsaba)

4. helyezett csapat legjobbja: Bagyinka Fanni (KHG KNRC),

3. helyezett legjobbja: Karin Sunderlikova (Vasas Óbuda),

2. helyezett legjobbja: Pampuch Gréta (FATUM Nyíregyháza),

1. helyezett legjobbja: Iman Isanovic (MBH-Békéscsaba)

MVP: Devyn Marie Robinson (MBH-Békéscsaba)

Kiemelt kép: Magyar Röplabda Szövetség

Ajánlott cikkek