Terdik Máté Rengeteg fajtája létezik a táncnak, amelyeket eredet és stílus alapján is szokás csoportosítani, de az összes egy kiemelkedő formájának mondható az önkifejezésnek. Ezekből ötvöz többet a moderntánc, ami mára az egyik legnépszerűbb formája a testmozgásnak, ezért megkértük Retkes Flórát, az ELTE BTK harmadéves szabadbölcsész hallgatóját, hogy mesélje el tizenkét év tapasztalatát a sporttal kapcsolatban.
Hogyan kezdődött a kapcsolatod a sporttal?
Igen korán, 5-6 éves koromban, vetődött fel, hogy jó lenne, ha sportolnék valamit. A szüleim eléggé művészbeállítottságúak, ezért valami kecsesebb testmozgást képzeltek el számomra, így jött szóba az aerobik és a ritmikus gimnasztika is, de végül a moderntánc mellett döntöttünk. Megtaláltak egy táncszínházat, ahol ismerték az edzőt, így kezdtem el versenyszerűen moderntáncolni.
Rengeteg táncstílus van, miért esett végül a moderntáncra a választásod?
Nagyon tetszett, hogy a moderntánc több különböző stílust vegyít, többek között a balettet, a jazztáncot és a hiphopot is. Az Akropolisz Táncszínházban sportoltam Szegeden, úgyhogy nemegyszer foglalkoztunk különböző színdarabokkal és táncbetétekkel is. Leggyakrabban híres musicalekből merítettünk ihletet, azokat dolgoztunk fel valamilyen formában, így készültek produkcióink a Rómeó és Júliából és Az operaház fantomjából is. Talán ez fogott meg engem a leginkább, nagyon szeretem ezt a műfajt. A produkcióinknak kortárstánc része is volt, ami szintén közel áll a szívemhez, úgyhogy ez a táncstílus minden részletében nekem lett kitalálva.
Ezek biztosan sok felkészülést igényeltek – miből állt egy edzésetek?
Általában másfél órás tréningeket tartottak korosztályok szerint lebontva hetente kétszer az Agóra közművelődési intézményben. Bemelegítéssel kezdtünk, ami szinte mindig különböző balettmozdulatokból állt. Általában három különböző koreográfiával dolgoztunk egyszerre, ezeket gyakoroltuk a kezdés után. Először megtanultuk a táncok egy részét, majd edzésről edzésre egyre többet tettünk hozzá, míg végül össze nem állt a teljes produkció. Azt szerettem a legjobban, hogy volt beleszólásunk a koreográfiába és a zeneválasztásba, alakíthattunk az előadásunkon. Ezt az edző is előszeretettel támogatta. Voltak speciális tréningek is, amikor az összes korosztály együtt készült egy nagyobb fellépésre vagy versenyre.
Kép forrása: Tóth Renáta
A fizikai mellett elengedhetetlen a mentális felkészülés is – volt erre valami egyedi módszered?
Kellett egy kis idő, mire beleszoktam ebbe az egészbe, így ez csak idősebb koromra alakult ki. Ehhez az is hozzátett, hogy a közösségben figyeltünk egymásra, tudtuk kinek mire van szüksége. Több stresszes inger ért minket egy előadás előtt és közben is, például a nagyon gyors átöltözés, nem volt időnk enni- vagy csak egyszerűen leülni pár percre, majd figyelni kellett a mozdulatokra. Mindezt semmiképp nem tudtunk volna megcsinálni egymás támogatása nélkül.
Volt esetleg kedvenc tánctechnikád?
Egy alkalommal egy kortárstáncoktató tartotta az edzésünket, aki ennek a stílusnak az alapjait tanította meg nekünk. Lényegében ez azt jelentette, nem szabad, hogy darabosak legyenek a mozdulataink, hanem minden egyes mozzanatot össze kellett kötni a következővel, és egy nagy folyamat lett ennek a végeredménye. Ez nekem annyira megtetszett, hogy szinte az összes darabunkban használtuk, egy kerek történetet tudtunk elmesélni ezzel a módszerrel.
Említetted már a versenyeket és fellépéseket, ezek miben különböztek egymástól?
Nem sok versenyünk volt, inkább fellépéseken vettünk részt. A versenyeken volt megadva tematika, stílusok szerinti besorolás, illetve valamilyen formában díjazás is, és egymás ellen viaskodtunk más egyesületekkel országszerte. A fellépések során inkább Szegeden és környékén adtunk elő, legtöbbször jelmezben, amelyeket a Szegedi Nemzeti Színháztól kaptunk. Ekkor nem a versengés volt a lényeg, hanem a közösségépítés és egy jó produkció bemutatása.
Kép forrása: Tóth Renáta
Ki tudnál emelni egy pillanatot a pályafutásodból?
A nyári fellépések- és a rájuk való felkészülés jelentette számomra a legnagyobb élményt. Ekkor éreztem azt, hogy a közösség nagyon összeér, barátságok születtek. Nagyon büszke vagyok rá, hogy egyszer én lehettem az egyik Légy Jó Mindhalálig előadásunkon „főszereplő”. Ez annyit jelentett, hogy a produkció során volt egy szóló rész, ahol mindenki a színpadon van, de a rivaldafényben, középen, egy ember tartózkodott. Még azt is megemlíteném, hogy valamikor a pályafutásom vége felé egy fellépésünket követően mindenkit egyesével, név szerint felhívtak a színpadra, és nagyon sok szerettem ujjongott ott nekem.
Előfordult, hogy elfelejtetted egy előadás során a következő táncmozdulatot?
Nagyon ritkán fordult elő, legfeljebb olyankor, amikor egyszerre táncoltunk, színészkedtünk és énekeltünk valamilyen musicalből. Ekkor improvizálni is kellett, de szerintem egész jól megoldottam ezeket a helyzeteket. Nagyon sokat próbáltunk minden egyes előadásra, így elég kevés esély volt rá, hogy hibázzunk.
Úgy tudom azóta már abbahagytad a táncolást. Tervezel esetleg a jövőben visszatérni hozzá?
Mindenképpen szeretnék valamilyen formában, azonban nem ehhez a társulathoz, mivel már Budapesten tanulok és élek. Egyelőre konditerembe járok, ez viszont nem elég, nem adja meg azt a felszabadító érzést, amit a tánc. Egyelőre nem találtam számomra megfelelő egyesületet a fővárosban, de reménykedem benne, hogy ez a közeljövőben megváltozik.
Kép a BEAC moderntánc edzéséről, kiemelt kép forrása: Tóth Renáta
