informatikus Szerémi Vivien kritikája.
„A Nem mindenféle értelemben határsértő regény: az énelbeszélés, az egyén és a politika, a családi mitológia, a testiség, a valóság és a fikció, illetve az elbeszélhetőség határait kutatja. (…)” – mondta Valuska László, majd átadta Kemény Lilinek a 2024 legjobb első prózakötetesének járó Margó-díjat.
Kemény Lili regénye igencsak nagy port kavart, sorra jelennek meg a kritikák, nagyinterjúk a szerzővel. Kihívás péntek este 10 után a megemlítése nélkül lezavarni egy kedélyes baráti beszélgetést; tehát a regény él és működik.
A Nem kapcsán nehéz újat mondani, kénytelen vagyok engedni az igényből, hogy organikus módon új elemzési szempontokra bukkanjak. A szerző kíméletlen, kegyetlen, a teljes meztelenségig őszinte, valóságos. Az autofikciók értelmezésének sajátja a valóság megkérdőjelezése, illetve a valóságérzékeléseink különbözőségének megjelenése.
Visky András Kitelepítés című regénye kapcsán – ami 2023-ban szintén Margó-díjas lett – felmerülnek a visszaemlékezések esetlegességei. A család történetének elbeszélése rávilágít, hogy a saját megélésünk a saját valóságunk, nincs szó hazugságról, szándékolt csúsztatásról, maszatolásról – nézőpontokról és lelki mechanizmusokról van szó.
Azt hiszem, teljességgel fölösleges információkkal kapcsolatos vitákba bocsátkozni; a szereplők, események, helyek, szagok, érintések igazságtartalmát megkérdőjelezni. A szöveg nem, vagy nem csupán ezektől él. Leránthatjuk a leplet a szereplők valós kilétéről, megnézhetjük a helyszíneket, egyeztethetjük a dátumokat, dobálózhatunk moralitással, etikával és elvárhatjuk a szerzőtől, hogy ne legyen emberi, ne szakítson már Messengeren – legyen már, „mint egy tárgy, olyan halott és akarattalan”, hiszen végtére is: ő egy író.
„Valóságérzékelésünk teljességgel nyelvi természetű” (293) – Kemény Lili tudatos nyelvhasználó, birtokolja a nyelvet: a szöveg folyik, és akad, ahol kell, és főleg, ahol ő úgy akarja. Magyarázhatnánk a szerző származásával, hogy az anyatejjel szívta magába a nyelvet, hogy amolyan családi örökség, mindez azonban a keserű szájízen kívül nem vezet sehova. Előszeretettel játszik a rétegnyelvek (dik, jebiga, csaj) és a szakzsargon együttes használatával, ami néhol hathatna izzadságszagúan, vádolhatóvá tenné elitizmusa erőltetett tagadásával, azonban ezek Dán Mikes (egyik szerelme) szájából kerülnek elő, akitől abszolút természetesnek hat. Borsai Szandra Prae-n megjelent kritikájában tárgyalja a regény nyelvi megmunkáltságát, azzal azonban nem értek egyet, hogy ez mentené meg a regényt attól, hogy „unalmassá és olvashatatlanná váljon”. A karakterábrázolás és a cselekmény felépítése sem elhanyagolhatók.
A szereplők és az elbeszélő között feszülő ellentéteket is nyelvi alapon ragadja meg a regény; „Valami esszenciálisról van szó, a legintimebb részünkről. Leástunk a nyelvi ízlésünk fundamentumáig: más.” (189), így ír Sipos Balázzsal való közös fordítása kapcsán, és ide tartozik Mikes kényszeres „plágiumparája” is, akinek állandóan bizonygatnia kell, hogy a szavait bizony nem tőle lopta, hanem Mikesnek jelentek meg először.
Kemény Lili elitista, a világa olyan világ, amelyet csak egy rendkívül szűk réteg ért és érez, amelyet a laikus olvasó be nem fogadhat, ahogyan Helmrich Márton is írja kritikájában. Az alapvető tereket és műveltségi elemeket tovább szűkíti, ugyanis tele van a könyv olyan művekkel, amelyeket egyszerűen nem is ismerhetünk, mint a színdarab, amelyet rendez, a film, ami el sem készül, a vizsgafilmek vagy Mikes regénye, amelyet hosszan elemez a Nem végén, és amely úgy is érdekes, hogy egy árva szót sem olvashatunk belőle. Kemény Lili nem tagadja elitizmusát, egyetlen pillanatra sem rejti véka alá.
Olvasva a könyvet feltűnik az elbeszélői pozíció váltakozása. A regény E/1-ben indul, így olvassuk Lili gyermekkorát, amikor termékeny és ír. Később egyszer csak elhagyja az íráskészsége, teljes blokkélmény – képtelen írni. Ekkor az elbeszélő már E/3-ból beszél, ami distanciát teremt, kicsit leválasztja Kemény Lili személyét a főszereplőről, azonban lényegileg megmarad az azonosulás. Felmerül a kérdés: a teljes azonosulásban, a mesterkéltség hiányában rejlik az írás? Vajon tényleg ennyire terápiás jellegű lenne ez a könyv, hogy a szerző közel sem tud menni ahhoz az önmagához, aki nem ír? Aki kategorikusan képtelen rá? Később visszatér E/1-be, majd egy darabig váltakozik a két elbeszélői mód, ez a D.-vel induló szerelmük leírásában a leghangsúlyosabb. A belülről látásnak a szerelem, az erős erotikus vonzalom a feltétele, motiváció és előfeltétel az íráshoz.
Minden alkotási folyamattal összefüggésben áll az erotika és a szexualitás, nem válik ketté az intellektuális és a testi vonzalom. Az elbeszélő teljesen pucérra vetkőzteti szerelmeit, a bőrnél közelebb hatol, a legőszintébb vágyait tárja az olvasó elé. Itt törvényszerűen fogalmazódnak meg bennünk morális kérdések; lehet-e élő, kortárs emberről ilyen részletességgel nyilatkozni? Kérdés ez akkor is, ha az illető beleegyezett? Erre a regény válaszol, amikor az elbeszélő elolvassa Mikes szintén autofikciós regényét, amelyben az ő alakja is szerepel. „Embertelenség a nődet megkettőzni, levetkőztetni, odavetni a csőcseléknek.” (418).
A regényt összességében olvashatjuk fejlődésregényként, így lehet naplófeljegyzések sorozata is. A szöveg naplójellegét intimitása, kendőzetlensége és vallomásossága adja. Egy biztos: az író a legritkább esetben ennyire őszinte az olvasóival. Egy szerzővel készített interjúból kiderül, a regény első fele nem a nagyközönségnek készült. Olvasói szempontból önmagában az őszinteségnek nincs túl nagy értéke, arra azonban jó, hogy az olvasót képes zavarba hozni, így becsatornázni a diskurzusba.
A regény érdemes az olvasásra, ugyanis nem izolált őszintesége miatt – vagy annak ellenére – tud működni; ezt a regényt a nyelv, a megteremtett írói világ fogja össze. Saját korában reagálni vagy nem reagálni egy irodalmi alkotásra mindig kihívás. Az írónak önmagára és saját alkotására ugyanúgy. A regény zárlatában kibomlik, hogy az írói tevékenységet csupán a halál legitimálhatja: „Hátha kilyukad a nyelv, és felfakad a halál” (294).
Kemény Lili: Nem. su\curesale, Lyon–Budapest–Athén, 2024.
A kiemelt kép forrása: https://port.hu/konyv?i_document_id=70975
