Selmeczi Péter A Kutatók Éjszakája hagyományosan egyike az ország legfontosabb ismeretterjesztő és tudománynépszerűsítő eseményeinek, melynek keretében a különböző felsőoktatási intézmények, kutatóintézetek és más tudományos műhelyek tárják ki kapuikat a nagyközönség előtt, hogy interaktív programok segítségével avassák be az érdeklődőket tevékenységük kulisszatitkaiba.
Az elmúlt évekhez hasonlóan az ELTE BTK Történeti Intézete is számos érdekes programmal készült az eseményre, melyek közül jómagam is részt vehettem Fónagy Zoltánnak, az Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék habilitált egyetemi docensének előadásán, aki képekkel és filmrészletekkel gazdagon illusztrálva igyekezett bepillantást engedni a történészi szaktudás felhasználásának egyik speciális területébe: a történelmi játékfilmek készítésénél való szakértői munkába.
Fónagy előadása elején elmondta a hallgatóságnak, hogy a történeti szaktudás filmkészítésben való hasznosításával kapcsolatban elsősorban személyes tapasztalatai és élményei mentén szeretne mesélni, ugyanakkor ha röviden is, de ki szeretne térni arra, hogy egyáltalán mit tekinthetünk történelmi filmnek, és mik ezen alkotások jellegzetességei.
Hangsúlyozta, hogy fontos elkülöníteni a történelmi dokumentumfilmeket és játékfilmeket egymástól, hiszen az előbbi kifejezés egy valós eseményeket feldolgozó, tényeken alapuló és objektivitásra törekvő műfajt jelöl, míg utóbbi egy (többé-kevésbé) valós alapokon nyugvó, de fikciós alkotás. A történelmi játékfilmeknek mára számos alműfaja alakult ki (például háborús filmek, történelmi tablók, történelmi parabolák), de mindegyik ilyen alkotásnak közös jellemzője az, hogy a jelenben élő nézőknek szólóan igyekeznek múltbeli eseményeket elmesélni, azokat leegyszerűsítő módon (néhány szereplőre koncentrálva), mindezt erős érzelmi töltettel és gyakran – a tényleges történelmi eseményektől idegen – romantikus elemek felhasználásával.
A történelmi játékfilmek a múlt érzetét a részletekre összpontosítva igyekeznek megteremteni, ezért különösen fontos az ilyen alkotásoknál, hogy a vásznon felbukkanó berendezések, helyszínek és kellékek minél korhűbbek legyenek, ezzel is garantálva az adott korszak ábrázolásának hitelességét. A filmkészítés ezen részében hárul tehát oroszlánrész a történészekre, akik – mint a film által megjeleníteni kívánt történelmi korszak szakértői – kettős feladatot látnak el. Egyrészt szakmai tanácsaikkal segítik a forgatások munkálatait, másrészt pedig nevükkel a stáblistán a nézők szemében is egyfajta garanciát jelentenek a film hitelességét illetően, tehát a történészek a filmek promóciójában is jelentős szerepet játszhatnak.
Fónagy személyesen is részt vett több közelmúltbeli magyar történelmi film, így a 2002-es A Hídember, a 2019-ben bemutatott Guerilla, és a jelenleg is forgatás alatt álló új Semmelweis című életrajzi film munkálataiban is, így saját tapasztalatai és élményei alapján mutatta be a hallgatóságnak, hogy milyen kérdések és jellegzetes problémák merülhetnek fel egy ilyen alkotói folyamat során, amelyek megoldásában történészi segítségére lehet szükség.
A Hídember forgatása kapcsán Fónagy elmondta, hogy a rendező, Bereményi Géza előzetesen is már jelentős ismeretanyagot halmozott fel Széchenyi életével kapcsolatban, és így mikor őt és kollégáját, Dobszay Tamást megkeresték a filmmel kapcsolatban, már kész volt a forgatókönyv, így a szakértelmükre a filmesek elsősorban a tárgyi kultúrával, a korabeli beszédmóddal és viselkedéskultúrával kapcsolatban számítottak. Példának okáért a film első jeleneteinek egyikében egy családi karácsonyt láthatunk a 18. század végén, Fónagy a filmrészlet bemutatása során ugyanakkor felhívta a hallgatóság figyelmét arra az apró részletre, hogy a mai gyakorlattal ellentétben a korabeli karácsonyfákat nem a talpukra állították fel, hanem a mennyezetre függesztették fel őket. A különböző belső terek berendezéséhez is gyakorta kell történeti forrásokat bevonni: Széchenyi dolgozószobáját annak közeli munkatársa, Kovács Lajos emlékiratai alapján rekonstruálták, és hasonló módon kellett megtervezni a rendi országgyűléseken zajló jeleneteket is. Az 1832-36-os diéta eseményeinek bemutatása során például – mivel nagy költségvetésű jelenetről van szó – a rendező kérésére Fónagy is ott volt a helyszínen, hogy a felmerülő kérdések esetén könnyen elérhető legyen, s így néhány röpke pillanat erejéig maga is feltűnik a vásznon mint képviselő.
Bereményi Géza filmje kapcsán Fónagy arra is kitért, hogy egy filmalkotói folyamat során a történész feladatai közé tartozik gyakran – bármilyen meglepő – a szövegalkotás is, különösen olyan alkotásoknál, amelyek cselekménye nagyobb időintervallumot ölel fel, illetve időbeli ugrások vannak egyes jelenetek között. Ilyen esetekben a néző számára elengedhetetlenül fontos, hogy a filmben felbukkanó rövid feliraton keresztül kapaszkodót kapjon az események idő- és térbeli elhelyezéséhez, és a történész feladata az, hogy 2-3 mondatban jellemezzen akár egész korszakokat egy olyan közönségnek, akiknek minimális ismeretük van a témáról.
A Hídemberrel ellentétben Kárpáti György Mór 2019-es filmje, a Guerilla sokkal kisebb költségvetésből készült, és inkább történelmi parabolának tekinthető: a rendezőt nem egy konkrét történelmi esemény vagy karakter bemutatása foglalkoztatta, hanem a vesztes szabadságharc árnyékában is ellenálló személyek viselkedésén és a szereplők interakcióin keresztül univerzálisabb kérdéseket vizsgál. Fónagy elmondta, hogy az egyes karaktereknek a források alapján alkottak reális háttértörténetet, ezzel a rendező és a színészek munkáját is segítve, de így is minden forgatáson előjöhetnek olyan esetek, amikor kvázi rögtönözni kell. Elmesélte például, hogy a film egyik női alakját játszó színésznő a forgatási munkák alatt lenyíratta a haját, 1849-ben ugyanakkor ez ritkaságszámba ment még, és mivel a rendező ragaszkodott a színésznőhöz, Fónagynak kellett valami olyan reális magyarázattal ellátnia a karaktert, ami „hitelessé” teheti ezt a momentumot a néző számára (például a háborús pusztítás során lett áldozattá, vagy esetleg a megszégyenítés egy formája lehet ez, ha az illető vétkezett a falusi szokásokkal szemben). Kihívás volt ezek mellett annak rekonstruálása is, hogy például milyen dohánytermékek lehettek a honvédek használatában, és hogyan gyújtották meg őket, de ugyanígy az is, hogy mi lehetett a tartalma egy zsákmányul szerzett ládának, avagy „Zsákmányolhattak-e a honvédeink kaviárt 1849-ben?”
Végezetül Fónagy egy aktuális munkája, a Koltai Lajos rendezésében készülő Semmelweis című film munkálatai kapcsán értekezett arról, hogyan is jelölték az utcákat és a házakat Bécsben 1847-ben, és mennyi apró részletet kell ahhoz megalkotni, hogy egy olyan birodalmi fővárost mutassanak be a nézőnek, ami a mai városképtől jelentősen eltérően festett a 19. század első felében. Kiemelte, hogy rekonstruálni kellett azt, hogy milyen utcai feliratokat láthatott a korabeli járókelő, de ugyanígy a korszakot jellemző étlapokat, a zászlókat, a különböző hirdetéseket, de így a kor fizetőeszközeit és a mindennapi szóbeli érintkezés kifejezéseit is, melyek megalkotásához sok-sok kutatómunkára volt szükség.
Az előadás igen jó hangulatban zajlott, és az érdeklődők maradéktalanul elégedetten távozhattak, igény szerint tovább folytatva kalandozásukat a Kutatók Éjszakája forgatagában.
Kiemelt kép forrásai: Nemzeti Filmintézet Archívuma, IMDb, kultura.hu,
További képek forrásai: a szerző, Nemzeti Filmintézet Archívuma, Mafab, Felvidék.ma
