Képkockák és fejezetek, avagy milyen, ha egy videós újságíró könyvet ír? – Fábián Tamás vendégelőadása az ELTE-n

Az ELTE Treffort-kerti Campusának főépületében zajló Újságírói műfajok című kurzus vendége Fábián Tamás videós újságíró volt. A beszélgetés során többek között a frissen megjelent első regényéről és a szakmában szerzett tapasztalatairól beszélt a hallgatóknak. Az előadást Somlyai Özge, a Média és Kommunikáció Tanszék egyetemi tanársegédje vezette.

A kurzus a megszokotthoz képest más módszerrel mutatja be az újságírás különböző műfajait: hétről hétre más és más újságírókkal találkozhatnak a hallgatók, akik saját szakmai tapasztalatuk révén nyújtanak betekintést az adott műfaj sajátosságaiba. Ezeken az alkalmakon az újságírók a munkájuk során előforduló kihívásaikról, motivációikról, sikerélményeikről is beszámolnak.  Mivel a meghívottak többéves tapasztalattal rendelkeznek az adott területen, ezért sok hasznos tanácsot tudnak adni az újságírói szakma iránt érdeklődőknek. A hallgatók pedig minden óra végén lehetőséget kapnak arra, hogy kérdezzenek, így aktívan részt vehetnek a beszélgetésekben. A kurzus betekintést nyújt például az oknyomozó, a magazin-, a sport- vagy a kulturális újságírás területeire is, és végül, de nem utolsósorban a videós újságírás is szerepet kapott Fábián Tamás közreműködésével.

Fábián Tamás tizenöt éve dolgozik újságíróként, idén pedig megírta első regényét is Bravúros mutatványok, amiket senki se látott címmel, amely a Corvina Kiadó gondozásában szeptemberben jelent meg. A regény a magyar fiatal felnőttek élethelyzetein keresztül mutatja be a társadalmi egyenlőtlenségekből fakadó nehézségeket. Például a generációk közti szakadékokból, a települési tényezőkből – vagyis a vidékiek és a budapestiek közti különbségekből –, vagy a politikai álláspontok közti eltérésekből adódó problémákat is boncolgatja. A főhősök nehéz időszak előtt állnak: a fiatal, felhőtlen évek és a felnőtté válás kapujának határán próbálnak helytállni a világban. A karakterek esetében pedig olyan kihívásokon van a fókusz, mint a megbocsátás, a változás, az újrakezdés és az írás. A regényben a fikció és a valóság elemei keverednek: bár számos intézmény és szereplő kitalált, a valóságban is létező médiumok, mint az Index, a HVG vagy a Telex név szerint is megjelennek. A könyv egyik sajátossága, hogy nem rekonstruálható pontosan, mikor játszódik a cselekmény, és még érdekesebb, hogy a regény időkezelése sem lineáris. Mindez egy szubjektív, filozófiai nézőpontból bontakozik ki, szókimondó stílusban, szlenget is használva. A könyv komplexitását fokozza, hogy nem azonnali megoldást kínál az olvasóknak, hanem azokat a helyzeteket hangosítja ki, amelyekről kevesebb szó esik a mindennapokban. Az előadáson felmerült a kérdés, hogy milyen tényezők vezették Fábián Tamást ahhoz, hogy újságíróként belevágjon egy könyv írásába. Több dolog is közrejátszott ebben a folyamatban, de a szerző azt emelte ki, hogy amiről írni akart, azt nem tudta máshogyan elképzelni, csak hosszabb formátumban. A könyv szerinte egy olyan produktum, amely örökre fennmarad és időtlen, a cikkekkel ellentétben. Már régebben is gondolkozott azon, hogy könyvet fog írni, de az elmúlt egy évben teljesedett ki igazán az ötlete. Fél év alatt írta meg regényét, amellyel főállása mellett, szabadidejében foglalkozott.

Kép forrása: Fábián Tamás Facebook oldala.

Fábián Tamás kifejezetten ajánlja az egyetemistáknak a kötetet mivel könnyen olvasható, és elsősorban róluk szól a történet. Szerinte fontos, az olvasás népszerűsítése a fiatalok körében, mivel Magyarországon egyre kevesebben olvasnak. A főszereplők közül például Patrik és Máté is az ELTE-re jár, ezért az itt tanuló hallgatóknak több kapcsolódási pontja is lehet a történethez. Amikor az egyetem elvégzése után kikerülnek a nagyvilágba, egy olyan komplex valóságba csöppennek, ahol nem egyszerű megtalálniuk a saját útjukat és helyüket, még ha lelkesek is. Ezek olyan helyzetek, amelyekkel nagyon sokan küzdenek a valóságban, ezért is könnyebb azonosulni velük. Fábián Tamás pedig biztosítja, hogy emberközeli módon, pontos leírásokkal átérezhetővé tegye a történetet a magyar fiatalok számára.

A regény – természetesen spoilermentes – kibeszélése után Fábián Tamás munkásságának kezdetével folytatódott a beszélgetés. Bár Fábián Tamás 1977-ben született Nyíregyházán, egyetemi éveit Debrecenben töltötte szabadbölcsészet alapszakon, a mesterszakot pedig egy budapesti egyetem kommunikáció- és médiatudomány szakán végezte el. Cikkírással kezdte a karrierjét, majd főként interjúkat készített egy másik hírlapnál, míg végül áttért a hosszabb videós formátumra. Véleménye szerint Magyarországon a videós tartalmak népszerűsége egyre növekszik, és más szomszédos országokhoz viszonyítva is kiemelkedő nézettséggel bír, mondhatni az írott sajtót is túlszárnyalta. Az első élménye a videós riporttal az volt, amikor egy – állítása szerint – bulvárlapnál gyakornokoskodott. Itt egy videós interjú elkészítésére kérték fel még teljesen kezdőként. Ekkor úgy érezte, hogy akik ezen a területen dolgoznak, már sokkal tapasztaltabbak és profibbak nála, ezért nehezen tudta elképzelni magát ebben a műfajban. Az interjú elkészítése azonban fordulópontot hozott: beleírta az önéletrajzába, és ez keltette fel a munkáltatók érdeklődését a legjobban. Innentől adottnak vették, hogy Fábián Tamás otthonosan mozog az ilyen formátumú tartalomgyártásban, és ebben a munkakörben kapott felkéréseket. Bár több lapnál is dolgozott, 2020 óta videós újságíróként a Telex állandó munkatársa.

Kép forrása: a Corvina Kiadó Instagram oldala.

Mivel gyakran kell interjúkat készítenie a munkája során, ezért az általános tapasztalatairól és rutinjáról is beszámolt. Miután megszervezte az interjúalannyal a beszélgetés időpontját, minimum két napot szán a felkészülésre: például átolvassa az eddig elkészített cikkeket vagy interjúkat a meghívottal, és kérdéseket ír össze. Fábián Tamás szerint nem probléma, ha valaki olyan kérdést tesz fel, amit már megválaszolt előtte az interjúalany, mivel más megközelítésből, kreatívan is meg lehet fogalmazni az adott kérdést, emiatt pedig lehet, hogy teljesen más lesz a kapott válasz. Mesélt még a riportvideóiról is, amelyekben egy adott helyszíni esemény kerül bemutatásra. Ezek elkészítése sok háttérmunkát és felkészülést igényel, 5-6 óra alatt kell általában összeállnia egy komplett történetnek, szerinte ez rendkívül izgalmas és mindig történik valami váratlan ezeken a forgatásokon. Elárulta, hogy a legnehezebbnek ebben a munkában a videó kezdetét tartja, ahol az előre megírt felkonfot kell felolvasnia. Ilyenkor nagyon kell figyelnie a pontosságra, mivel mások munkáját is nehezíti az, ha többször újra kell venni a videó elejét.

Egy hallgató ehhez kapcsolódva megkérdezte, hogy ilyenkor kell-e egyfajta kiállás, karizma a riporter részéről, vagy enélkül is el lehet készíteni a videós riportokat. Válaszában Fábián Tamás elmondta, hogy bár lényeges a döntésben az is, hogy ki az, aki szívesen készíti ezeket a tartalmakat, egy „breaking” helyzethez mindenkinek alkalmazkodnia kellene ebben a szakmában. Például egy tüntetésre, ami fontos a szerkesztőségnek, bárki elmehet riportot készíteni, ez nem feltétlen szűkül le egy-egy újságíróra. Továbbá az interjúk esetében az sem mindegy, hogy milyen személlyel készül az anyag, és kinek van meg ehhez a szakmai tudása. Viszont a határaival mindenkinek tisztában kell lennie, így egy bizonyos ponton kell a kiállás, a karizma is. A kérdéseket folytatva egy másik hallgató arról érdeklődött, hogy a tartalmak kiválasztási folyamata mi alapján történik egy cikk vagy riport esetében. Fábián Tamás válaszában az hangzott el, hogy ennek kapcsán folyamatosan értekezleteket tartanak, céljuk a közérdekű tájékoztatás.

Lényegében mindenről írni kell, tehát – „Nem lehet fordítva hordani a nadrágot” – tette hozzá Fábián Tamás.

Az előadás végére egyértelművé vált, hogy Fábián Tamás számára a videós tartalmak és az írás is az önkifejezés eszköze. Tapasztalataival és őszinte meglátásaival inspiráló példát mutatott a hallgatóknak arról, hogyan lehet kitartással és nyitottsággal érvényesülni a médiában.

Kiemelt kép forrása: A Telex.hu videója a youtubeon.

Author

  • Mága Zsanett

    Sziasztok! Zsani vagyok, az ELTE kommunikáció-és médiaszakos hallgatója. Nagyon szeretem közösségünk, úgy érzem teljesen megtaláltam a helyem itt mind a szaktársakkal, mind a tanárokkal. Specializációként az újságírást választottam, mivel a célom, hogy oknyomozó riporterként dolgozzak a későbbiekben. Egyetemi tanulmányaim megkezdése előtt a kedvenc tantárgyam a nyelvtan és az irodalom volt, így az írás sosem állt tőlem messze. Továbbá nagyon szeretek nyelveket tanulni, ezért az angolon kívül japánt és olaszt is tanulok.🤗 Ezen kívül tudni lehet rólam, hogy keveset töltöm otthon az időt, szeretek pörögni és különböző eseményeken résztvenni. Legjobban koncertekre, és fesztiválokra szeretek járni az életemben, ezért is a nyár a kedvenc évszakom. ☀️

    View all posts

Mága Zsanett

Sziasztok! Zsani vagyok, az ELTE kommunikáció-és médiaszakos hallgatója. Nagyon szeretem közösségünk, úgy érzem teljesen megtaláltam a helyem itt mind a szaktársakkal, mind a tanárokkal. Specializációként az újságírást választottam, mivel a célom, hogy oknyomozó riporterként dolgozzak a későbbiekben. Egyetemi tanulmányaim megkezdése előtt a kedvenc tantárgyam a nyelvtan és az irodalom volt, így az írás sosem állt tőlem messze. Továbbá nagyon szeretek nyelveket tanulni, ezért az angolon kívül japánt és olaszt is tanulok.🤗 Ezen kívül tudni lehet rólam, hogy keveset töltöm otthon az időt, szeretek pörögni és különböző eseményeken résztvenni. Legjobban koncertekre, és fesztiválokra szeretek járni az életemben, ezért is a nyár a kedvenc évszakom. ☀️

Ajánlott cikkek