Ocsenás Péter Bence Válság. Ezzel a figyelemfelhívó-figyelmeztető címmel rendezték meg a XIII. Esztétika – Mi végre? (EMV) konferenciát az ELTE hallgatói. A hallgatók által szervezett, ám a hallgatói körön kívül is széles érdeklődést kiváltó konferencia arra a tapintható válságjelenségre reagált, amely a mai esztétika- és tudományművelést jellemzi. Az egyetemi oktatók kirívóan alacsony fizetése, a megélhetési gondok miatt pályaelhagyó hallgatók, illetve az állandó forráshiánnyal küzdő tanszékek – ez csupán néhány olyan mérhető eleme annak a válságnak, amelyre válaszként született az idei EMV konferencia. Célja mégsem egy krízishelyzet kikiáltása volt, hanem annak megmutatása, hogy a most felnövő, tudományművelő generáció miként viszonyul a válság fogalmához, illetve hogy milyen kortárs vagy történeti jelenségekben keresi rá válaszait.
Az előadások ehhez mérten rendkívül változatos területeket érintettek, és megszólalásmódjukban is ezt az egyenként személyes, együttesen heterogén jelleget képviselték. Csupán néhány példát kiemelve: Takáts Márk Dávid a századfordulós zsidó testképek ábrázolásán keresztül mutatott rá arra, miként definiálódik a „normalitás” egy olyan mérce szerint, amely ideologikus alapon határozza meg a női és férfi szerepeket; Szegedi Fanni saját slam-múltjából építkezve, tudományos megközelítéssel vizsgálta azt a kérdést, hogy mennyire tekinthetőek demokratikusnak a hazai slam poetry-események, illetve milyen válságtüneteket mutatnak fel a versenyek; Molnár Zsófia pedig magának a tudományos kutatásnak és megszólalásnak a lehetőségeit feszegette előadásával, melyben a megszokott előadásmód helyett egy olyan becketti szöveggel lépett föl, amely a kutatói én és a kutatási anyag közötti határvonal kijelölhetetlenségéről tanúskodott. Emellett az is nem titkolt és talán mindennél fontosabb célja volt az idei EMV konferenciának, hogy e sokszínűséget mint gazdagságot, egy fiatal és eleven közösség meglétét is felmutassa: azt, hogy bár a mai esztétika- és tudományművelésben számos válságjelenség van, az ezekre adott válaszok száma annál is több. Az idén először kétnapossá bővült konferencia ezért nem csupán az ELTE, de a Pécsi Tudományegyetem, illetve a MOME hallgatóit is megszólaltatta.
I. nap
A konferencia első szekciójának (Életmódpolitika) nyitóelőadásában G. Horváth Mihály Lettrista teremtéstől a szituacionista közbeavatkozásig – A détournement kritikai fordulata című előadásában a détournement (’eltérítés’) fogalmát vizsgálta. Ezt három olyan késő-avantgárd csoportosulás szemszögéből közelítette meg, melyek a détournement-t egyfajta gerilla-művészeti taktikaként alkalmazták annak érdekében, hogy az előállított tömegkulturális termékeket játékosan és kritikailag fordítsák ki rendeltetésszerű használatukból. A Pécsi Tudományegyetem mesterszakos hallgatója azt mutatta be, hogy az eltérítés képzőművészeti alkalmazása miként képes egy „politikailag aktív, intervenciós fegyverré” nőni ki magát.
Németh Eszter, az ELTE BTK hallgatója Szubverzív várostervezés – a Szituacionista Internacionálé urbanisztikai elméletei címen tarott előadást, melyben továbbhúzta a Lettrista és a Szituacionista Internacionálé irányvonalát, fókuszában pedig azok urbanisztikai tárgyú írásai álltak. „Érdeklődésem fókuszpontjában az áll, hogy a totális spektákulummal szemben hogyan alakíthatóak ki olyan felforgató szituációk, amelyek segítségével az eldologiasult szubjektum visszaszerezheti elvesztett autonómiáját. Az ilyen szituációk létrehozásának egyik előfeltételét a szituacionista várostervezésben látom, hiszen ennek célja a mindennapi élet teljes átalakítása, a kapitalista elveket tükröző városrendezés felülírása” – olvasható az absztraktban.
Fülöp Barnabás merőben új társadalmi aspektust társított a konferencia „válság” hívószavához. Előadásában [A fogyasztás (de)esztétizálása – Gasztro-horrorok Andreas Reckwitz elméletének tükrében] Andreas Reckwitz német kultúrszociológus elméletét mutatta be, amely szerint „a késő kapitalista életmód-termelésben a tárgyak, a térbeliség, az időbeliség és maguk a személyek már nem általános érvényű fogalmakból levezetett funkciók szerint differenciálódnak, hanem egyfajta figyelem-gazdaságban vesznek részt”, melyben az egyének értékét is a figyelemmegragadás versenyében betöltött pozíciójuk adja. „Ez a fajta versengés amellett, hogy rettenetesen kiélezett, egyfajta ismeretelméleti válságot is eredményez.” A jelenséget az ELTE doktorandusza meglepő módon, ám annál plasztikusabban a The Menu című gasztro-horror komédiával tette érzékelhetővé.
A szekciót Szabó Máté zárta, aki a „válság” életmódpolitikai vonatkozásait nyelvi szempontból közelítette. „Minden beszéd erőszak” című előadásában a 20. századi nyelvfilozófus, Maurice Blanchot nyelvelméletének hegeli vonatkozásait mutatta be. Prezentációjában amellett érvelt, hogy minden nyelvi és gondolati aktus egy hegeli dialektikus mozgásban vesz részt, melynek szükségszerű hozadéka egy bizonyos „erőszak”, amit a nyelv és a gondolkodás a tárgyán vét.
A második, Kortárs horizontok elnevezésű szekciót Popovics Kinga, az ELTE BTK hallgatója nyitotta meg. A konceptualitás fogalma és módosulása a mesterséges intelligencia vonatkozásában címen tartott előadást, melyben a mesterséges intelligencia előtörténetének rövid felvázolása után a Generative Art kortárs képzőművészeti felhasználhatóságának kérdését járta körbe. A Generative Art meghatározása szerint a művész adja meg azokat az algoritmikus paramétereket, amelyek alapján a mesterséges intelligencia a képet mint műalkotást megalkotja. Az előadás a képzőművész szerepére fókuszált a folyamatban, és azt a kérdést tette fel, hogy kiemelhető-e a művészetalkotás folyamatából az emberi tevékenység.
Király Anna (Ön)képrombolás a kortárs performanszművészetben című előadásában két olyan fiatal női színházi alkotót vizsgált, akik releváns válaszokat adnak művészetükben a mai Magyarország társadalmi és hatalompolitikai kérdéseire. Miként az előadó összegezte az előadást megelőző absztraktjában: „Konferenciaelőadásomban a Freeszfe-n nemrég végzett performansz-osztály két fiatal alkotójának, Fodor Orsolyának és Tózsa Mikoltnak egy-egy performansz-előadását (Johanna; Isten, haza, konyha) fogom ezekből a szempontokból vizsgálni. Leginkább a testszínrevitelekben megfigyelhető változásokra, a hatalmi pozíciók megkérdőjeleződésének motívumaira, illetve a humor használatára fókuszálok majd.”
Szegedi Fanni a hazai slam poetry versenyek vélt és/vagy valós demokratizmusát vette számba „…aki komolyan veszi a problémát, nem tűrheti tovább…” – Demokratikus alakváltozatok a hazai slam poetry eseményeken címen tartott előadásában, melyben saját tapasztalataira és Basch Péter országos slam bajnokkal készített interjújára is épített. A slam poetry esztétikai és politikai dimenziójának átjárhatóságáról beszélt, melyben kulcsszerepet játszik a közönség bevonása, a részvételiség, illetve az alkotói közösség-összetartás. Az ELTE BTK film- és esztétika szakos hallgatója éppen e közösségi összetartás felől problematizálta a versenyek demokratikusságát.
A konferencia első napjának zárószekciója a Kritika és elmélet nevet kapta, és szinte már hagyományszerűen vonultatott fel előadásokat a kritikai elmélet különböző aspektusait vizsgálva. Ehhez mérten nagyon magas színvonalú szekcióval zárult az első nap. Nyitóelőadásában Németh Zsófia Kritika és kommentár alakzatai Walter Benjaminnál címmel tisztázta Walter Benjamin kritika- és kommentárfogalmát 1922-es Goethe-tanulmányából kiindulva. Az előadás egy nagyobb kutatás részeként változatos idézetekkel érzékeltette a két fogalom közötti különbséget.
Utópia mint kritika – A marxista kritika hideg és meleg áramlatai közt – hangzott el Tóth Fanni előadásának a címe, amely az Ernst Bloch és Theodor Adorno közötti „híres-hírhedt” vitából kiindulva vizsgálta kettejük utópia-fogalmát. Az előadás kiindulásként rámutatott az adornói „negatív utópia” és a blochi „konkrét utópia” közötti hasonlóságokra, így a polémiában elrejtett egyetértésre is. Amellett, hogy Tóth Fanni fokozatosan feltárta a két utópiafogalom, ezáltal a két gondolkodó (nézet)eltérését, e folyamatban érzékelhetővé tette a marxizmus „hideg” és „meleg” áramlatai közötti különbséget is.
A szekció harmadik előadásával Sólyom Sára készült, aki A „kritikai kép” Lyotard Discours, figure című könyvében címűprezentációjával Adorno Esztétikai elméletének továbbgondolásaként olvasta Lyotard könyvét. „E két szerző kapcsán én különösen a képiség kérdésének elméleti megközelítéseivel, annak kritikai potenciáival szeretnék foglalkozni” – olvasható Sólyom Sára absztraktjában. Az ELTE végzős esztétikahallgatója azon túl, hogy adornói megközelítésből vizsgálta Lyotard művét, nem csupán felvázolta a könyv főbb gondolatait, hanem mélységében tárgyalta Merleau-Ponty fenomenológiai és Freud pszichoanalitikus megközelítését is a témában.
A szekció záróelőadását Barcza Zsigmond adta Összeesküvés- és kritikai elmélet címmel: „Úgy gondolom, hogy a kritikai elméletet immár nem (csak) a Horkheimer által hagyományosnak nevezett elmélethez, hanem sokkal inkább az összeesküvés-elmélet(ek)hez, más néven konteó(k)hoz képest, velük való viszonyában kell meghatározni. Ez a feladat azonban korántsem egyszerű: a kritikai elmélet és a paranoid tévképzetek összevetésének óriási irodalma van, hasonlóságaik kiemelése nagy hagyományra tekint vissza. Előadásomban e hagyomány legfontosabb dokumentumait tekintem át. Mivel a paranoiáról – amely ugyan korábban is megjelent, ám amely igazán csak a tágan értett modernitásban, és különösen a 20. század fordulóján terjedt el feltűnően – az első diagnosztikai leírásokat a pszichoanalízis adta, először Freud, majd az őt követő és/vagy vele vitatkozó szerzők szövegeit veszem szemügyre.”
Szabó Máté
II. nap
A pénteki napon az Irodalom, a Szakralitás és a Weird/testhorror szekció következett. Az Irodalom szekciót Molnár Zsófi, az ELTE BTK esztétika mesterszakos hallgatója nyitotta A nyelv és az ember határai Samuel Beckett kisprózájában című előadásával. Az előadás nyelvileg megidézte a becketti kisprózákban tetten érhető elemeire bontott, lecsupaszított nyelvezetet, a narratív válságban való írás problémája került a középpontba: „Megfogalmazásra való kényszer, kifejezésre való törekvés, engedni neki, vagy ellenszegülni. Valójában melyik az ellenszegülés?”
Fekete Róbert, a Pécsi Tudományegyetem esztétika mesterszakos hallgatója előadásának [Valósághiány – a realizmus problémája Bret Easton Ellis: Nullánál is kevesebb (1985) című regényében] gerincét „a realista prózapoétikai technikák továbbélése és a későkapitalista szubjektivitás kapcsolata” képezte. A regény főhőse nem képes felfogni a valóságot, tulajdonképpen kívül esik rajta, ami erős veszteségérzettel jár. „Arra a kérdésre keresem a választ, hogy a realizmus milyen alternatívái teremtődnek meg egy a globális fogyasztói társadalom által kondicionált szubjektum perspektívájából.”
Az íráskészség válsága a személyiségfejlődésben – az én határátlépésének meghiúsulása Borbély Szilárd Kafka fia című művében, olvasta fel a címet Székely Tímea, az ELTE BTK hallgatója, aki Maurice Blanchot és Verena Kast írásait használta fel kutatásához. „Kutatásom célja, hogy feltárjam a krízishelyzetek eredetét, a személyiségfejlődés stagnálásának okát, továbbá azt, hogy mindennek mi köze van az íráshoz magához, a szerzői válsághoz, és ez hogyan érhető tetten az írott dologban.”
A második, Szakralitás szekcióban elsőként András Tamara, az ELTE BTK mesterszakos hallgatója tartott előadást A metamorfózis mint kölcsönhatás – avagy a tekintet és a szégyen sartre-i fogalmainak modellezése egy átváltozás-mítosz alapján címmel. Kutatásának tárgya az ovidiusi Metamorphoses részét képező, Aktaión átváltozástörténetét feldolgozó mítoszköltemény volt. „A lét és a semmi kifejezései felől értelmezett kulcsjelenet felkínálja az átváltozás – mint válság és/vagy válságreakció – fenomenológiai-ontológiai olvasatát és lehetővé teszi az azonosság, az antik isten-bosszú, az állat-leendés és a látni-látva lenni problémájának ilyen irányú továbbgondolását.”
Tomcsányi Sára Az ökofeminizmus hiányzó (?) szakralitása és istennők nélküli Gaia-elmélet – a hagyományos világátfogó mítoszok válsága és újraírása a kortárs magyar képzőművészetben előadása következett, amelyben az ökofeminizmus irányzatát (Maria Mies, Val Plumwood) és a Gaia-elméletet (James Lovelock, Bruno Latour) vetette össze szakrális dimenzióinak kérdése mentén, különös hangsúlyt fektetve olyan kortárs magyar képzőművészeti alkotásokra, amelyek a női központú mítoszújraírás- és teremtés „eszközeiként” funkcionálnak. „Ha a kortárs »feminizmus nem humanizmus« (Rosi Braidotti), akkor hol ér össze a transzcendenssel?”
Ahol ég és föld összeért – Rítus és vizualitás az 5. századi Ravennában, olvasta fel Folyi Bence, a Pécsi Tudományegyetem hallgatója előadásának címét. „Előadásom célja, hogy a ravennai mozaikok példáin keresztül bemutassam: a pogányság és kereszténység közti átmenetet nem egy éles paradigmatikus törésként kell elgondolni, sokkal inkább egy állandó feszültségként, – Georges Didi-Huberman szavaival – »egy folyó és saját örvényei (azaz a kereszténység és a pogányság) között kibontakozó drámaként.« Szövegemben végül amellett érvelek, hogy az ábrázolásoknak elsősorban rituális funkciójuk volt, és a folyóisten alakja a megkeresztelendők tömegét jelképezte.”
Az utolsó szekciót a Pécsi Tudományegyetem mesterszakos hallgatója, Földes Angéla nyitotta meg: Az átjárhatóság és a köztesség terei Howard Phillips Lovecraft világában. „Előadásomban a kozmikus idegenség megjelenésmódjaival és annak hatásával foglalkozom Howard Phillips Lovecraft munkásságában. Lovecraft irodalmában a kozmikus idegenség által egy az emberi érzékek által fel nem fogható világ bontakozik ki a fragmentumaiból, miközben fokozatosan lebomlanak az emberi realitás stabilnak tetsző bástyái. Ebben az elbizonytalanodásban a tér, a test és maga az egyén egyaránt egy nyitott, átjárható, köztes formátummá válik kiszolgáltatva az idegennek.”
Hegedüs Benjámin Jutas szintén Lovecraftból indult ki: Cellofoida-ontológia: Az eerie térnyerése Veres Attila Odakint sötétebb című regényében. „Előadásomban röviden elkülönítem egymástól a weirdet, az eerie-t és az unheimlichet, mint egymással rokon, azonban megkülönböztethető esztétikai minőségeket Mark Fisher The Weird and the Eerie című monográfiája alapján. Esettanulmány gyanánt Veres Attila debüt regénye adódik, melyben kezdetektől megfigyelhetünk weird és eerie jelenségeket egyaránt, azonban az idő előrehaladtával utóbbi felülkerekedik és lehetőséget biztosít a narrátor számára, hogy bekapcsolódjon a háttérben meghúzódó apokalipszisbe a megmenekülés lehetetlennek tűnő reményébe kapaszkodva.”
A zsidó test mint a válság színtere címűelőadás zárta az idei esztétikai konferenciát a hallgatók részéről.Az előadó, Takáts Márk Dávid szerint a kora huszadik századra a zsidó testét kidefiniálják a normalitásból, amennyiben a normalitást a keresztény fehér férfi képével feleltetik meg. „Járása, beszéde, testének részei ezentúl az orvosé, a tudósé, a politikusé (esetleg a helyszínelőé) lesznek, de csak nagyon ritkán a sajátja. A zsidóknak nem csak egy új föld kell tehát, hanem egy új test is. A findeszekli cionista testpolitika központjában éppen ez az új föld, illetve a rajta tenyésztett új test található. De azon nyomban zavarba jövünk, amikor azt látjuk, hogy a zsidó nép újonnan kultivált testei csakis annyira újak, mint az évezredes föld, amiből őket kikelteni próbálják.” A konferenciát egy kerekasztal-beszélgetés zárta: Esztétikaoktatás létezik – Hogyan lehetséges? Bazsányi Sándor, Teller Katalin, Bagi Zsolt és Gálosi Adrienne mondta el a véleményét az esztétikaoktatás jelenlegi helyzetéről, a beszélgetést Gyúró György, korábbi esztétika mesterszakos hallgató moderálta. Szóba került az oktatók pályakezdése, az esztétika és a politikai aktivitás kérdése, illetve egy alternatív valóság, amelyben végtelen büdzsé állna az esztétika szakok rendelkezésére. A jelenlegi, sokszor reménytelennek tűnő helyzetet feloldotta az idei esztétika konferencián való részvétel kiemelése: sokkal több hallgató adott elő az idei évben, továbbá a Pécsi Tudományegyetem és MOME bevonása is inkább a reményt, mintsem a „válságot” jelzi.
Ocsenás Péter Bence
A képeket Németh Zsófi készítette.
