Megjelenítve: 1 -3 / 3 eredményből

„BArlang, BOldogság, NA meg a szabad művészet!” – Holnap startol a BABONA Fesztivál Szentendrén

Július 27–29. között első alkalommal kerül megrendezésre az összművészeti BABONA Fesztivál. A háromnapos rendezvényt Z-generációsok szervezik – nem csak „Z-seknek”. Céljuk a fesztivállal, hogy egy szabad és befogadó szellemű közegben biztosítsanak találkozási lehetőséget a friss szellemiségű alkotóknak és közönségnek, és persze, hogy közös, felszabadult művészeti élményt nyújtsanak azoknak, akik e három nap alatt ellátogatnak hozzájuk Szentendrére.

VÁLSÁG – MI (LESZ) VÉGRE?: Tudósítás a XIII. Esztétika – Mi végre? konferenciáról

Válság. Ezzel a figyelemfelhívó-figyelmeztető címmel rendezték meg a XIII. Esztétika – Mi végre? (EMV) konferenciát az ELTE hallgatói. A hallgatók által szervezett, ám a hallgatói körön kívül is széles érdeklődést kiváltó konferencia arra a tapintható válságjelenségre reagált, amely a mai esztétika- és tudományművelést jellemzi. Az egyetemi oktatók kirívóan alacsony fizetése, a megélhetési gondok miatt pályaelhagyó hallgatók, illetve az állandó forráshiánnyal küzdő tanszékek – ez csupán néhány olyan mérhető eleme annak a válságnak, amelyre válaszként született az idei EMV konferencia. Célja mégsem egy krízishelyzet kikiáltása volt, hanem annak megmutatása, hogy a most felnövő, tudományművelő generáció miként viszonyul a válság fogalmához, illetve hogy milyen kortárs vagy történeti jelenségekben keresi rá válaszait.

„Kötelességünk nem megunni a helyzetet” – az Egy csésze Európa különkiadásáról

November 30-án rendezték meg az Egy csésze Európa című rendezvénysorozat különkiadását az Európa Pontban, melynek témája ezúttal az ukrajnai menekült alkotók és gondolkodók helyzete volt. A meghívott vendégekkel, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) media design szakjának ukrán vendéghallgatóival, Adával és Darynával, Sós Ágnessel, a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) alapító-igazgatójával, valamint Vonnák Diána Margó-díjas íróval, kulturális antropológussal, illetve Ukrajna-szakértővel Szederkényi Olga beszélgetett.