Graca Endre Árpád A cikksorozat második része a Nagy Háború lezárását és az azt követő forradalmakat mutatja be – mindezt Károlyi szemszögéből. Nyomon követhetjük a gróf politikai párharcát apósával, ifj. Andrássy Gyulával, illetve egy új összeesküvés-elméletet is megismerhetünk: vajon maga Bethlen István fogalmazta a hírhedt Vix-jegyzéket, hogy megdöntsék Károlyi hatalmát?
A cikksorozat első részében a Nagy Háború volt középpontban, és végigkövettük az eseményeket egészen 1918 októberéig. Ekkorra Magyarországon már a legtekintélyesebb politikusok is elfogadták a háborús vereség tényét. A kérdés csak az volt, hogy ki tudja fenntartani a rendet.
A Wekerle-kormány lemondott – az ország vezetése megüresedett, és a hatalomért folyó küzdelem színfalai mögött egy igen kényes családi helyzet is kialakult Károlyi és apósa közt. Ifj. Andrássy Gyulát ugyanis külügyminiszterré nevezték ki, amelyre válaszul Károlyiék megalakították a Nemzeti Tanácsot. A gróf egy családi ebéd során nyíltan kijelentette apósának, hogy külügyminiszteri kinevezése árt az ország érdekeinek, majd később Andrássy tett „keserű szemrehányást” vejének a Nemzeti Tanács megalakítása miatt, ami nézete szerint alkotmányellenes volt. Bár sok mindenben élesen eltért a véleményük, vitáikat békésen folytatták le – akárcsak a mai magyar közbeszédben szokás (vagyis…).
Károlyi felesége, Andrássy Katinka egy függöny mögött ülve végighallgatta apjának és párthíveinek egyik tanácskozását, amelyből kiderült, hogy Andrássyék ki akarják sajátítani a Károlyi-féle programot, és nélküle akarják végrehajtani. A „vörös grófnő” úgy érezte, eleget hallott, és az információval azonnal felkereste férjét. Károlyi nem sokat tehetett, hiszen, ahogy fogalmazott, „[a]z események tőlünk függetlenül haladtak előre”.
A Károlyi-palota előtt rendszeressé váltak a tüntetések; a tömeg a köztársaságot éltette. „Repül a nehéz kő, ki tudja, hol áll meg?” – súgta a grófnak párttársa, Batthyány Tivadar, ahogy a forrongó tömeget nézték egy ablakból. Nem sokkal később (november 16-án) Károlyiék kikiáltották a népköztársaságot, bár emlékirataiban beismeri: „addig egyikünk sem volt köztársaságpárti”.
Október 27-én Gödöllőn járt, ahol a király miniszterelnökké nevezte ki – legalábbis elméletileg. A vacsorát Károlyi Hadik János gróffal, a híres Hadik András huszártiszt ükunokájával költötte el. „A hangulat nehéz és nyomott volt […], Hadik János nagyon nyugtalannak látszott.” Ez nem is csoda: IV. Károly ugyanis már Hadikot is felkérte kormányalakításra, később viszont nem közölte vele, hogy Károlyit nevezte ki helyette. Andrássy telefonon így reagált Károlyi kinevezésére: „Ha felséged kinevezi Károlyit, akkor jobb, ha engem bolondokházába küld”.
Mindeközben a király ismét Hadikot nevezte ki a kormány élére – a tömeg forrongott. A miniszterelnök végül a tiltakozók nyomásának engedve tárgyalni hívta Károlyi grófot: Hadik „papucsban, hálóköntösben jött elénk, hatalmas alakja mintha összement volna”. A kormányfő lemondott, és a király megbízásából átadta a hatalmat Károlyinak.
„Ebéd közben állított be Teleki Pál, […] és szívélyesen gratulált kinevezésemhez. Rögtön felajánlottam neki a Hadigondozó Hivatal elnökségét, […] és ő ezt örömmel el is fogadta.” A Károlyi-kormány nem mellesleg jelentős anyagi támogatásban részesítette a Teleki nevéhez köthető Vörös Térkép elkészítését – sőt, ekkor születtek meg az első Nem! Nem! Soha! feliratú plakátok is, az Országos Propaganda Bizottság megbízásából.
Az emlékiratok szerint még Tisza és Andrássy is támogatását fejezte ki a kinevezést illetően. Károlyiék nem sokkal később, a Várban kapták a hírt, hogy Tisza Istvánt meggyilkolták. „Öt perccel az eskütétel aktusa előtt tudtuk meg ezt a megdöbbentő eseményt, amely kijelölt igazságügy-miniszterünket, Szladits Károlyt annyira megrémítette, hogy nyomban sarkon fordult és eltűnt.”
Az indulatok közben egyre inkább elszabadultak. „[A]z emberek tombolva követelték, hogy a kegyetlen tábornokot [Lukachichot], aki az utóbbi hetekben statáriális úton sok szökött katonát kivégeztetett, szolgáltassák ki nekik.” Károlyi beszédet mondott, hogy lecsillapítsa a tömeget, és elterelje a figyelmüket, miközben Lukachichot polgári ruhában kiszöktették, és Károlyi barátjának lakásán bújtatták.
A Károlyi-kormányt belső ellentétek és külső nehézségek egyaránt feszítették. Programjának legfontosabb pontjai nem valósultak meg: sem a demokratikus választás, sem a nemzetiségekkel való kiegyezés, sem pedig a földosztás. Ez utóbbit Nagyatádi Szabó István, a kormány tárca nélküli minisztere készítette elő, akiről igen érdekes jellemzést kapunk: „Jellegzetes figura volt magas szárú csizmájával és hosszú bajszával. […] Elég sok személyes bajunk és nehézségünk volt vele. Kétszer is le akart mondani a miniszterségről. Először azért, mert nem kapott azonnal gépkocsit, másodszor meg, mert az autó, amit kapott, nem volt elég szép!” Hozzá kell tenni: az emlékiratokban Károlyi gyakran beszélt lekicsinylően az úgynevezett „kulákokról”, tehát lehetséges, hogy szándékosan igyekszik befeketíteni Nagyatádit, aki a kommunista csoportosítás szerint maga is „kuláknak” minősült. (Persze ettől még lehetett igaz, amit leírt.)
Közben rokonai sorra elfordultak tőle, még féltestvére is. Károlyi József „bizalmatlansági indítványt fogadott el kormányom ellen, és a régi rend visszaállítását követelte. Részt vett a gyűlésen Prohászka püspök is, aki néhány héttel korábban még bennünket támogatott. Az ő vezetésével tehát a katolikusok is felsorakoztak ellenünk.” Károlyit és Andrássy Katinkát egyébként épp Prohászka Ottokár eskette össze a Mátyás-templomban, néhány évvel korábban.
1919 márciusában a Berinkey-kormány megkapta a Vix-jegyzéket, amely újabb magyar területek idegen megszállásáról döntött. Károlyi, aki ekkor már köztársasági elnök volt, emlékirataiban így filozofál: „Az a baráti viszony […], amely gróf Bethlen Istvánt és őrgróf Pallavicini Györgyöt a francia misszió vezetőjéhez fűzte, továbbá a franciáknál tett sűrű látogatásaik azt a gyanút keltették bennünk, hogy talán az ő befolyásuk érvényesült az ultimátum megfogalmazásában. Egy biztos: az ultimátum tartalmáról előbb szereztek tudomást, mint mi magunk.”
Mindez csak feltételezés, és az összeesküvéselméletek jellegzetes, savanykás szagát árasztja, enyhe csípős mellékízzel: Károlyi jobboldali ellenzékének, így Bethlennek sem állhatott érdekében az ország további részeinek idegen megszállása – ez egyértelműen túl magas ár lett volna a hatalomért cserébe. Emellett Romsics Gergely szerint „Bethlen és társai szervezkedésükkel egyértelműen politikai összeütközésre készültek – vélhetően a közelgőnek gondolt nemzetgyűlési választások alkalmával” (Összeomlás és útkeresés 1917-1920). Az emlékiratokban olvasható feltevésére tehát rányomhatjuk az összeesküvés-elmélet bélyegét nagy, piros betűkkel.
Egyébként maga Bethlen is a székely hadosztály ellentámadását sürgette, csakúgy, mint a márciusban elmondott híres szatmári beszédében Károlyi. Ekkorra maga is belátta, hogy a demokratikus reformok és a pacifista politika nem elégíti ki a győztes hatalmakat, ezért ő is egyre inkább a fegyveres ellenállás híve lett. A szociáldemokratákat bízta meg kormányalakítással – kommunista diktatúra lett belőle.
A tanácsköztársaságban végre betetőzött a demokrácia Magyarországon – mondták az új vezetők –, hiszen a proletárdiktatúra a népuralom csúcsa. Ezért egyéb pártokra és sajtóorgánumokra sem volt szükség.
A „vörös farsang” idején Károlyi visszavonult. Unokatestvérétől, Esterházy Mórictól[1] azt az információt kapta, hogy magyar arisztokraták – a Nemzeti Kaszinó tagjai – meg akarják öletni. A kormány ezért három őrt rendelt a gróf svábhegyi lakjának ajtajához, Károlyiék pedig egy géppuskát állítottak fel a bejárattal szemben. „Amikor aztán egyszer azt hittük, hogy szükségünk van rá, kiderült, hogy elfelejtettük megtölteni.” Esterházy továbbra is rendszeresen benézett hozzájuk. „Látogatására elég szokatlan módot választott: nem az ajtón jött be hozzánk, hanem az albakon, hogy […] a kommunisták ne szerezzenek tudomást velem való kapcsolatáról.”
Egy éjszaka aztán belopózott a villába Apponyi Albert fia, Apponyi György[2], „és suttogva közölte, hogy apja odakint bebocsátást vár.” Az őrök már aludtak. „Nem volt bölcs dolog ebben a vörösök által őrzött villában sokáig rejtegetni […]. Még a személyzet elől is rejtegetnünk kellett.” (Az arisztokraták ugyanis a kommunista rendszer ellenségeinek minősültek.) Néhány nap múlva Apponyi – Károlyi szárnysegédje segítségével – egy Budapest környéki birtokra távozott. „A rendőrség úgy tudta, Apponyi Ausztriába szökött, és nem nyomozott tovább utána.”
Közben Károlyi Gyula, a gróf unokatestvére ellenkormányt alakított. Óriási káosz uralkodott: az ország részben román, cseh és szerb megszállás alatt állt, máshol kommunista és ellenforradalmi terrorkülönítmények garázdálkodtak. A román csapatok visszaverték a magyar Vörös Hadsereg támadásait, és már Budapest felé meneteltek. 1919-ben, egy júliusi éjszakán Károlyi családjával együtt megindult az osztrák határ felé. „Katus, az örök optimista, azt mondta, hogy három hónap múlva visszajöhetünk. Én, a pesszimista, egy évre számítottam. Huszonhét év lett belőle.” Ezzel tehát teljessé vált Károlyi Mihály kitaszítottsága, és megkezdődött huszonhét évnyi száműzetése.
Források:
Károlyi Mihály: Hit, illúziók nélkül (Európa könyvkiadó, Budapest, 1982)
Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században (Osiris Kiadó, Budapest, 2000)
Romsics Ignác: Bethlen István. Politikai életrajz. (Helikon Kiadó, Budapest, 2019)
Romsics Gergely: Összeomlás és útkeresés 1917-1920 (HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, Budapest, 2023)
Rubicon: A vörös térkép (https://rubicon.hu/cikkek/a-voros-terkep)
A képek forrása:
https://femina.hu/terasz/iv-karoly/
https://folyoiratok.oh.gov.hu/uj-kozneveles/evfordulok-44
https://hu.wikipedia.org/wiki/Apponyi_Albert
https://mek.oszk.hu/01900/01906/html/index180.html
http://www.huszadikszazad.hu/gazdasag/nagyatadi-szabo-istvan-halalara
[1] Esterházy Móric neve ismerős lehet: 1917-ben bő két hónapig miniszterelnök volt. Nem mellesleg az író, Esterházy Péter nagyapja.
[2] Apponyi György a Nagy Háború után legitimista, a németbarát politika kritikusa, a polgári jogegyenlőség híve volt. 1944 márciusában a Gestapo a mauthauseni koncentrációs táborba hurcolta, szabadulása után nem tért vissza Magyarországra.
