Korsós Gergő Több mint 550 közösségimédia-követővel és meglehetősen aktív szurkolótáborral rendelkezik a Srácok a Presszóból nevű kispályás focicsapat, amely mintha egyszerre lenne amatőr futballtársaság, sportújságírás-paródia és médiahack. Melyik a leghangsúlyosabb ezek közül, és miért érdemes hobbifocisták meccseire járni? Purosz Leonidasz csapatkapitánnyal, költővel, az ELTE volt hallgatójával beszélgettem.
Mielőtt elmélyednénk a részletekben, beszélnél egy kicsit arról, hogy hol játszotok, milyen a bajnokság lebonyolítása?
Indulunk néha egyéb tornákon is, de alapvetően a csütörtöki Ludovika Liga másodosztályában játszunk. Ez egy ELTE-s szervezésű kispályás, 4+1-es bajnokság, a Beacfoci égisze alatt fut egy csomó ilyen, én például a Bölcsész Ligában is fociztam régebben, mikor az ELTE-re jártam. A Ludovika Liga fogad külsősöket is, ezért erre esett a választás. A tizenkét csapatos másodosztályt nevezés alapján töltik fel jelentkezési sorrendben, és mindenki játszik mindenkivel. Az első két csapat ősszel feljut az első osztályba, ami már egy állandó liga állandó csapatokkal, sokkal komolyabb szint. Rengeteg ilyen amatőr bajnokság létezik egyébként Budapesten, de nekünk nyilván ez a Premier League.
Srácok a Presszóból. Beszélnél a csapatnévről, a címerről, az igazolásokról? Meséld el az őstörténetet.
2020 őszén éppen két nagyobb járványügyi korlátozás között voltunk. Átmeneti időszak, viszonylagos kegyelmi állapot: úgy-ahogy lehetett kimászkálni, meg dolgozni, ha szerencsés voltál, és nem ment csődbe a munkahelyed. Azon a nyáron végeztem Marosvásárhelyen, és az Elit Hotel nevű helyen pultoztam-recepcióztam, amíg be nem dobták a törölközőt télen. Ez volt az első olyan évem, amikor már nem jártam egyetemre. Korábban ahhoz voltam szokva, hogy a művészeti képzés jellegéből fakadóan mindig közösen dolgozunk valamin – van valami apropó az együttlétre, eszmecserére, van témánk, feladatunk. Aztán ez hirtelen eltűnt, ahogy Budapestre költöztem. Hiányzott a közösségi lét, és hiányzott a foci is, ami a legmegbízhatóbb hobbim gyerekkorom óta. Éreztem, hogy beszűkültek a kikapcsolódási lehetőségek. Mindig ugyanazt csináljuk, ugyanott, ugyanazokkal találkozunk. Kéne valami változatosság, valami tartalmas közösségi program. És akkor kitaláltuk, hogy csinálunk egy focicsapatot.
Pál Gábor barátommal mind a ketten nagy focirajongók vagyunk, szeretjük böngészni a statisztikákat, a tabellákat, és mind a ketten imádjuk a sportzsurnalizmust, ezt a kicsit avíttas, megmosolyogtató, de azért mégis valahol szerethető szubkultúrát a maga műszavaival: játékszer, hálóőr, bogyó… És az volt a gondolat, hogy amellett, hogy jól érezzük magunkat, rendszeresen mozgunk és minőségi időt töltünk a haverjainkkal közösen, legyen ez az egész egy vicc is, egy médiahack: beszéljünk úgy magunkról, mintha sztárok lennénk, mintha kiemelt figyelem irányulna a csapatunkra. Hiszen biztos jó páran eljátszottunk a gondolattal, hogy mi lett volna, ha… Ha focisták leszünk, és akkor éljük a sztárok meg az élsportolók életét. Nyilván erről már lecsúsztunk, de miért ne élhetnénk meg az érzést egy szerepjáték keretein belül felnőttként? Úgyhogy elkezdtünk bulvárcikkeket meg elemzéseket írni magunkról, és remekül szórakoztunk. Viszont a sportban az a jó, hogy nem lehet úgy csinálni, mintha. Csinálni kell. Tényleg mindent megteszünk a győzelemért, tényleg focizunk hétről hétre egy hivatalos bajnokságban, ahol tabella van, eredmények, ami tulajdonképpen olyan, mint az élsport, csak kicsiben, tömegsportban, amatőrben. Ráadásul nem kell feláldozni rá a teljes életed.
És akkor összeszedtük azokat az arcokat az ismerőseink közül, akik alkalmasak lehetnek. Próbáltuk egyensúlyban tartani: legyen azért néhány, aki jól focizik, és lehetőleg senki ne essen el a labdában, de nem ez volt az elsődleges szempont, inkább az, hogy jöjjenek olyanok, akikről azt gondoltuk, hogy jól érezhetnék magukat a mi közösségünkben, hiszen a kemény mag egy kocsmai asztaltársaságból alakult ki. Szavazás útján dőlt el, hogy Srácok a Presszóból legyen a csapat neve. Mindig ilyen régi vágású arcoknak éreztük magunkat, amit nyilván nem kell nagyon komolyan venni, de ez az arculat alapja. Galléros, meggypiros póló a mezünk, mintha épp csak a presszóból jöttünk volna. A szintén retró hangulatú címer Kiss Dorka munkája.
2020-ban indultatok. De ha jól értem, ez mégis a második szezonotok csak. Mi történt a csapattal három és fél évig?
2020-ban lement hét meccs, hétszer kikaptunk, aztán a szigorodó szabályozás miatt félbeszakadt a bajnokság, én pedig a következő nyáron visszamentem Erdélybe drámaírás mesterszakra, és nem volt senki, aki ezalatt vállalta volna a szervezés részét. Három és fél évig tartott a mentális felkészülés.
Mekkora figyelmet fordítotok a játékosok kulturális előéletére az igazolások során? Talán nem túl nagy rizikó azt mondani, hogy nálatok van a legtöbb forgatókönyvíró, író, költő, rendező az egész bajnokságban.
Egyáltalán nem szempont. Többnyire ilyen srácokat ismerek, mert ilyen körökben mozgok, de van a csapatban szakács vagy Wolt-futár is. Öcsémet, aki a kapusunk – egyébként újdonsült jógaoktató – nyaggattam a múltkor, hogy hozza szurkolni az ismerőseit, mire visszakérdezett, hogy miért, nekem nincsenek barátaim? Mondtam, hogy vannak, csak mindet leigazoltam. Van olyan is, akivel nem voltunk közeli viszonyban, de eszembe jutott, hogy anno egy írótáborban fociztunk, és ügyes volt, meg amúgy jófejnek tűnt. És így lassan összeállt a keret – ami egyébként elég nagy változáson ment át idén, hiszen 2020 óta többen elköltöztek, és valljuk be, a csapat is erősítésre szorult. Meg is van az eredménye, anno tökutolsók voltunk, idén a jobbak közé tartozunk.
Mennyire érzed nehéznek meccsről meccsre összehozni az embereket, összehozni egy ütőképes brigádot?
Azt szeretném, hogy lehetőségei szerint mindenki próbálja úgy alakítani a programját, hogy ráérjen, és aki ráér, az jöjjön. Ez nagyjából meg is valósul. Az, hogy éppen ütőképes lesz-e a brigád, attól függ, hogy ki az, aki eljön, és milyen napot fog ki. Ha nem lesz ütőképes, akkor nem lesz ütőképes. Akkor abból főzünk, ami van, és úgy próbálunk helytállni. Plusz könyörgünk a szegedi világklasszisainknak, hogy pattanjanak vonatra.
Komolyan veszitek a labdarúgás részét a dolognak, de ahogy mondtad, ez egy vicc, egy médiahack is. Van egy Facebook-oldalatok, ahol látványosan megélitek az élsportolók reflektorfényes életét. Leon Pure és Gabriel Paul rendszeresen keretet hirdet, beszámol a mérkőzésekről, de új igazolásokról és más kulisszatitkokról is olvashatunk. Kik vagytok ti? A focicsapat paródiájának tisztességes focicsapata?
Elsősorban egy focicsapat. Azért tűnhet paródiának, mert parodisztikusan lelkesek vagyunk. Tehát van egy látszólagos aránytévesztés a dologban. Hiszen létezik még rajtunk kívül ezer amatőr kispályás focicsapat – valószínűleg keveset mondtam –, de a többségük nem tudósít magáról rengeteg munkaórát és lelkesedést beletéve. Nyilván ebben, hogy önleleplező álneveken sokezer karakteres, szenvedélyes cikkeket írunk a saját meccseinkről, van valami… Mi is? Pofátlanság, infantilizmus, nárcizmus? Tulajdonképpen hasonló dilemmák merülhetnek fel az alanyi költészet esetében is, nem? Micsoda hübrisz a saját életünkről, a saját konfliktusainkról írni! De az egyediben jó esetben ott van az univerzális, valami, ami kapcsolatba lép a befogadóval. És egy csomó olyan visszajelzés van, hogy az emberek kíváncsiak erre, szórakoztatja őket, emlékezteti őket a saját sportmúltjukra vagy a saját fantáziáikra, izgulnak értünk… Vagy nem tudom, pontosan mi az oka, de tényleg, ismerősök megállítanak, rám írnak ezzel kapcsolatban, érdeklődnek, gratulálnak. 2020-ban nagyokat kuncogtunk, mikor erőnek erejével kirángattuk négy-öt haverunkat, és aztán úgy fogalmaztunk a tudósításban, hogy „zúgott az aréna”. De az az igazság, hogy a legutóbbi fordulókban kijött legalább húsz-harminc ember, aki hangosan drukkolt nekünk – ezen a szinten ilyenre kábé nincs példa. Szóval ja, sok a koncepcióban a parodisztikus elem, de hát basszus, ideje elgondolkodnunk, hogy mi a vicc tárgya, ha egyszer tényleg zúg az aréna? Én úgy érzem, hogy az eposzi túlzásokat egy árnyalattal lejjebb is csavartuk a legfrissebb tudósításokban. Most, hogy képzeletbeli meggypiros fanatikusok helyett egyre inkább hús-vér szurkolóink vannak, akik kijönnek a szabadidejükben a pálya mellé csütörtök esténként, nincs is már annyira kedve nagyképűsködni az embernek. Egyszerűen csak élvezem, hogy ez így összejött, és hálás vagyok érte.
A bajnokságban a többség, gondolom, csak szeretne egy jót focizni, hisz mégsem professzionális labdarúgókról beszélünk. Nem lehetnek sokan, akik ezt így, ebben a formában művelik.
Amikor pár éve a Kozelito Télben játszottam, a Bölcsész Ligában, Görög Dani, a csapatkapitány szintén vezetett egy blogot, ahol ugyanúgy minden mérkőzésről tudósításokat írt. Ő valószínűleg úgy gondolta, hogy ez egy magánjellegű dolog, ami csak a csapatnak szól, vagy legalábbis nem próbálta reklámozni, pedig szuper kis írások voltak, most vissza is olvastam párat. Azokból is tök sokat inspirálódtam, csak valószínűleg én extrovertáltabb alkat vagyok.
Fontosnak tartod, hogy ne „csak” focizzatok, kell tabella is, eredmények, egy „nagy sztori”.
Igen, mert a meccs az igazi játék. Én pingpongozni sem tudok úgy, ha nem számoljuk – és nem értem, miért fél bárki a vereségtől. Ha eleget (tömeg)sportolt volna, tudná, hogy nincs benne semmi szégyellnivaló. A haverokkal szuper egymás közt focizni, de az gyakorlás. Itt küzdeni kell, itt van egy történet, ami lehet, hogy kívülről nem tűnik nagynak, de azért azt hangsúlyoznám, hogy az amatőr, kispályás fociban is ugyanolyan valódi érzelmek, fordulatok vannak. Oké, hogy mi ezt így felnagyítjuk, és két meccs között úgy keretezzük, hogy már-már szenzáció méretűre nőjön, de sípszótól sípszóig mindenki halál komolyan veszi magát. Sőt, biztos van, akinek ez az egész elsősorban annyit jelent, hogy tök jó, heti egyszer lejöhet focizni, és egy izgalmas meccsen kihozhatja magából a maximumot. Ha vége a meccsnek, akkor beszélget öt percet, aztán hazamegy, és csinálja a dolgát tovább. Aztán van, aki mondjuk sosem volt nagy focis, de így, hogy ez egy közösségi felhajtás, őt is elkezdi érdekelni. Szóval ez játékosokként változik. Számomra mind a kettő nagyon fontos. Élvezem a show-t, de ezt akkor lehet és akkor érdemes megcsinálni, ha van mögötte valódi teljesítmény. Teljesítmény alatt az akaratot és a lelkesedést értem. Alapvetően ennyi kell hozzá.
Nem hivatalos értesüléseim szerint a döntött gyémánt a kedves felállásotok. Hogy kell ezt elképzelni?
Ez nagyon komolyan hangzik, de azért mi is mosolygunk, mikor kimondjuk, hogy döntött gyémánt. Igazából elég egyszerű: jobb esetben van egy hangsúlyosan hátvédet játszó, kimagasló képességű játékos, egy hasonló kaliberű, hangsúlyosan centert játszó játékos, és van két másik, akik inkább futóteljesítményben vannak ott, ők alkalmazkodnak a helyezkedésükkel. Ez egy taktika. Aztán ha úgy jön össze a keret, hogy nincsenek ekkora tudásbeli különbségek a játékosok között, akkor center nélküli, több mozgásos, több passzos focit játszunk. Ezek amúgy nagy alapvetések ám, mondhatni közhelyek. Nincsenek Guardiolák a csütörtöki amatőr másodosztályban: alapesetben félpályánál támadunk le, ha meg hátrányban vagyunk, egész pályán. Egyik ellenfél sem fog elkezdeni jegyzetelni, ha véletlenül olvassa ezt az interjút, mert ők is ezt csinálják. Nyilván kell önismeret mindenki részéről. Tudjuk, hogy nem X vagy Y fogja majd megcsinálni a szólót, meg nem ő fogja adni a kulcspasszt, de koncentráljon, ne szarjon be, legyen kemény, fogja az embert, és ha elfáradt, kérjen cserét. Ennyi az elvárás, és nem elvárás az, hogy mindenkit megverjünk. Egyébként az idei első tornánkra, a Remontadafoci kupára, ahol végül egy ezüstéremig jutottunk, egészen jó kerettel neveztünk, de volt mondjuk két-három játékos a csapatban, akikről először azt gondoltam, hogy kicsit lefelé fognak kilógni. Aztán nagyon jól odatették magukat, becsülettel küzdöttek, és a végén, az elődöntőben egy ponton azt történt, hogy ők ott hárman emelgettek az ellenfél hatosán, mint a Copa Cabanán, és lőttek három gólt. Szóval ilyen a sport, és különösen a foci. Néha el lehet tüntetni a különbségeket, ez a legszebb benne.
Már volt szerencsém néhány mérkőzésetekhez, és örömmel konstatáltam, hogy elhanyagolható az egymás közti csatározások, konfliktusok száma.
Igen, azt hiszem, ilyen konfliktusok nem is nagyon szoktak lenni. Azért mindenki ismer olyan csapatot, akik üvöltöznek egymással egy rossz teljesítmény esetén, de nálunk ez szerencsére egyáltalán nem jellemző.
Te vagy a csapatkapitány, például a félidei beszédet is te tartod. Te volnál az edzője is a csapatnak?
2020-ban az utolsó előtti meccsen elszakadt a térdszalagom, és idén is már háromszor kiment a térdem. Kicsit többször állok a pálya mellett, mint szeretném, így mondhatjuk, hogy igen. De ezt egyáltalán nem kell túlgondolni. Megmondom, mi legyen a kezdőcsapat, aztán úgyis sűrűn cserélünk, és mindenki tudja, mi a dolga. Van nálam három-négy jobb focista a csapatban, és ha nem vigyázok, lesz még több is.
Már beszéltél a szurkolókról, de azt hiszem, külön is meg kell említeni őket. Szórólapokat gyártotok, különböző ösztönzőkkel készültök nekik, például ingyen sörrel.
Az ingyen sör egyrészt egy gesztus azoknak, akik kijönnek, illetve egy ösztönző azoknak, akik gondolkodtak már rajta, hogy kijöjjenek – komolyan, kinek jutna eszébe ilyen marhaság, hogy hobbifocistákra áldozza a szabadidejét? Pedig szerintem őszintén jó ilyen meccsekre járni, és aztán többnyire részükről is ez a visszajelzés, ha veszik a bátorságot, és kijönnek. Bánom, hogy nekem szurkolóként soha nem volt saját – mondjuk egy megye 1-es, NB3-as – csapatom, akiket élőben nézhettem volna hétvégente. Mániákusan követek tízéves korom óta egy olasz csapatot, az Udinesét, de az más, annak a hagyománynak csak virtuálisan vagyok a része. Ezért sokkal izgalmasabb egyébként a globalizáció korában a válogatott foci, hiszen a nemzeti csapat evidensen képvisel engem is. Talán romantikus elképzelés, de én a Srácokat is egy ilyen jelenségnek szeretném tudni, ami mögött van egy valós közösség, még ha ez csak pár embert is jelent. Legyünk őszinték magunkhoz, nem tök idegeneket várunk a meccsünkre, hanem a barátainkat, a barátaink barátait. Én a szurkolókat is ugyanúgy a csapat részének tekintem. Meccs végén megtapsoljuk egymást, kijövünk hozzájuk, megiszunk egy-két sört a taktikai piknik során, aztán átmegyünk a Puskinba. Jó program, nem?
Járna-e bárminemű díjazással, ha feljutnátok az első ligába?
Mindenkit meghívok egy Unicumra, azt most garantálom. De azt is garantálom, hogy nem fogunk, és ezzel semmi baj nincs. [Az interjú elkészítése óta fényévekkel megnőtt az Unicum vásárlásának a veszélye, hiszen a csapat a bajnokság előrehaladtával a feljutásért való harc sűrűjében találta magát.; szerk.]
Távlati tervek?
A távlati tervem az, hogy ebből ne egy hirtelen fellángolás, ne az legyen, hogy kitaláltunk egy vicces dilit, és de mókásak meg jófejek vagyunk, haha, hanem azt szeretném, hogy induljunk el jövő ősszel és jövő tavasszal is, és még hosszú éveken keresztül. Adott esetben kicsit cserélődő kerettel, de ugyanezzel a kemény maggal. És akkor is menjünk és érezzük jól magunkat, ha már nem lesz kedvünk minden meccsről BL-döntőnyi terjedelemben írni.
Említettél már egy-két nevet, kérlek, ismertesd a teljes csapatot.
2 Lukács Gergely ev.
Kolozsváron tanul, úgyhogy idén csak ritkán tud csatlakozni. Egyszer volt egy döbbenetesen nagy ollózása, ami, ha bemegy, Puskás-díjas.
3 Fekete
Filozófiaprofesszor, sajnos Szegeden. Egyben a világ legkeményebb védője. Sokat várunk tőle, mikor feljön a Dankó IC-vel, hiszen világklasszis.
4 Poszler
Igazi minden hájjal megkent, rutinos szentesi róka. Kapuban és kint is meghatározó játékos, lövései életveszélyesek.
6 Bándi
A Hajtós Hatos, a csapat bal bunkója. Mindig rejtély, hogy megjelenik-e vagy sem, de ha megjelenik, annak nagyon örülünk.
7 Csenger
A srácok szépfiúja. Védőként és csatárként is magabiztos, dinamikus. Szélben lobogó hajával megfélemlíti az ellenfeleket, és stabilitást ad a csapatnak.
8 Szén
Régi, stabil pontja a csapatnak, aki kősziklaként veri vissza a támadásokat. Kőszikla alatt értem a kicsit statikus játékát, de azt a biztonságot is, amit sugároz.
9 Pál Gábor
A hamis kilences, akiről kiderült idén, hogy hátul sokkal hasznosabb, hiszen a pályán is kellemetlen alak. Csapatkapitány-helyettes, az arculat meghatározó része.
10 Purosz Leo
Ezt nem fejteném ki.
11 Facskó
A másik szegedi világklasszisunk, a 2020-as szezon legjobb játékosa. Szegedre költözött, úgyhogy ritkán teszi tiszteletét, de idén nagyon fontos pillanatban ugrott be egy meccsre.
12 Dohy
Kitűnő színházrendező, az érkezésével rendeződtek a srácok mentális problémái is, hiszen elkezdtünk sikereket aratni. Rendkívül dinamikus, hajtós focista, aki mindig kilövi a rövid fölsőt.
13 Vincze
Remek igazolás, az egyik legproaktívabb tagja a csapatnak. Védőként és házi grafikusként is abszolút megbízható, ha valakinek vannak elszálltabb ötletei nálam, az ő. Becsúszásai életveszélyesek és kispályán sajnos szabálytalanok.
14 Purosz Ahi
Életében összesen focizott annyit, mint amennyit a Srácok csapatában, de mivel az öcsém, és tudtam, hogy a Puroszoknak jó labdaérzéke van, bíztam benne, és meg is hálálja a bizalmat a kapuban.
20 Nagy
Világklasszis. Minden létező ligában bizonyított már, néhány meccse van az NB3-ban is. Bizton állíthatom, ha focizásból akart volna megélni, megtehette volna. De ne bánjuk, hiszen költőként is kiemelkedő.
21 Radnai
A rivális Küllőrojt csapatából igazoltuk. Ő hozza a győzelmi know how-t a csapatba, mozgásával összezavarja a riválisokat és a csapattársakat is. Róla készülnek a legjobb fotók.
27 Papp
Új igazolásként a 2024-es szezon legfoglalkoztatottabb játékosa, egyetlen meccset sem hagyott ki. Abszolút megbízható támadó, aki mindig gólra váltja a kötelező helyzeteket. Szórólapjaink megálmodója, emberek tömegeit vonzza a nézőtérre.
33 Biró
A 2020-as szezonról igazoltan hiányzott, hiszen egyetemet foglalt. Keddenként focizok vele a Nyolcésfélben, ott egészen kiemelkedő, sokat várok tőle. Mesterhármassal debütált, aztán hat darabot eladott a regényéből. Ez egész jó belépő.
46 Kopiero
Fel-le robog, mint a 4-es, 6-os villamos. Ha jó napja van, viszi magával a labdát is. Most Berlinben állomásozik, de egy meccs erejéig visszatért idén.
71 Ow. Oli
Ezeréves cimboránk Szegedről. Abszolút PR-igazolás. Sajnos eltörte az első edzőmeccsen a lábát. Az erről szóló Facebook-poszt kétszer annyi embert ért el, mint amikor Magyar Péterről csináltunk Srácok-mezes fotót egy véletlen találkozás után.
99 Ernesztó
Marosvásárhelyen tanultam vele együtt, egészen kitűnő temesvári színész, talán még kitűnőbb futballkapus. Számos nagy tornán is bizonyított már. Hogy őt magát idézzem: fog, mint a zöld festék.
***
A Srácok a Presszóból 5 győzelemmel, 1 döntetlennel és 2 vereséggel az 5. helyen áll a 12 csapatos tabellán. A következő, MagicMonkeys elleni mérkőzésre június 6-án, 21:15-kor kerül sor.
Képek: ELTE Online – Végh Bence, a fotós a Kétballábasok elleni mérkőzésen vett részt.
