Terdik Máté Olvasóink között bizonyára akad olyan, aki hallott már a biatlonról, esetleg ki is próbálta magát ebben a különleges testmozgási formában. Azt azonban meg kell hagyni, nem egy hétköznapi ötvözete ez két sportnak, és nem is képezi gyakori témáját az aktív kikapcsolódásról, versenyekről való társalgásoknak. Annak érdekében, hogy tágabb közönséggel ismertethessük meg a sífutás és céllövés kombinációját, Vári Benedekkel beszélgettünk, az ELTE elsőéves kommunikáció- és médiatudomány hallgatójával, aki három évig versenyszerűen űzte a biatlont Magyarországon.
Kérlek, mesélj egy kicsit magadról, a sporttal való kapcsolatodról!
A sportolás a családomban mindig is meghatározó elem volt: a szüleim táncművészek, úgyhogy a kezdetektől az volt a norma, hogy valamit nekem is sportolnom kell. Számos testmozgást kipróbáltam, azonban csak nehezen találtam rá a számomra megfelelőre. Fiatalon kezdtem el focizni, de csupán egy-két edzést követően rájöttem, hogy ez nem nekem való. Ezután adtam egy esélyt tenisznek és a karaténak, de ezek sem bizonyultak tökéletesnek. Így jutottam el a biatlonhoz. Gyöngyösi vagyok, közel élek a Mátrához, úgyhogy viszonylag korán elkezdtem síelni, és magamhoz közelinek éreztem ezt a sportágat. Az első pár edzés nagyon meghatározó és jó élmény volt, így lettem hamarosan a Honvéd Zalka SE leigazolt sportolója.
Mit érdemes tudni a biatlonról, mik az alapszabályok?
A biatlon a sífutást és a céllövést ötvözi, két fő versenyszáma pedig a sprintverseny és a hosszútávúverseny. Egy sprintverseny során általában 10 kilométert kell futni, és ennek során kétszer van célbalövés. Minden elvétett tábla egy 150 méteres büntetőkört von maga után. A hosszútávú versenyeknél 20 kilométert kell megtenni, eközben négy lövés van, az elvétett céltáblák pedig 1-1 perc büntetőidőt adnak a sportoló eredményéhez. A távok kortól és nemtől függően persze változhatnak, de ezek a legáltalánosabb szabályok. Én mindkét típust végeztem, előfordult, hogy délelőtt részt vettem egy sprintversenyen, majd egy kis pihenést követően délután egy hosszútávút is lefutottam.
Milyen eszközöket használtatok a sportoláshoz?
Nélkülözhetetlen egy pár sífutóléc, ami nem egyenlő egy sima síléccel. Ezt a saját káromon tanultam meg, legalább két hónapig kellett a görsín gyakorolnom, hogy hozzászokjak ehhez az egészhez. A kanyarodás például teljesen más. Szükséges két bot, amivel hajtod magadat, télen kell meleg öltözet, illetve a légpuska is elengedhetetlen. A fegyverhez ajánlott karszíjat használni, ami egy pánt és egy kampó, ez stabilizálja a kezedet lövés közben.
Elég megterhelőnek hangzik ez a sportág, hogyan készültetek fel, miből állt egy átlagos edzésetek?
Heti három alkalommal voltak testedzések. Szerdánként medicinlabdával és súlyzóval erősítő tréningeket tartottunk, hétfőnként és péntekenként pedig futóedzések voltak. Értelemszerűen nincs egész évben hó, ilyenkor sílécek nélkül futottunk, vagy egy görsínek elnevezett eszközzel, ami igazából egy nagy görkorcsolyának felel meg. Többször görsíztünk el Gyöngyösről Mátrafüredig, majd vissza, ahogy futni is rengeteget futottunk, elég kimerítő volt. Hétvégenként Galyatetőn tartottunk egybekötött lövő és- futóedzéseket, hogy a versenyekre gyakoroljunk.
Gyakran voltak versenyek?
Összességében az mondható el, hogy a téli sportok nem igazán népszerűek Magyarországon, és hát a biatlon még annyira sem. Három, talán négy- biatlonegyesület van itthon, de az edzők igyekeztek minél több háziversenyt rendezni nekünk. Galyatetőn tartották a legtöbb ilyen eseményt, amikor hó volt, nyáron pedig igazából bárhol összemérhettük a tudásunkat a görsí segítségével. Külföldön leginkább nemzetközi futamokat bonyolítottak le, ezekre is többször látogattunk el.
Volt – e esetleg valami futam előtti rituáléd?
Sosem voltam babonás, ahogy versenyszellemű sem. Nem úgy álltam rajthoz, hogy hatalmas célokat tettem magam elé, elmormogtam egy imát, majd elindultam, hanem lesz, ami lesz alapon próbáltam kihozni a legjobbat magamból.
Mi volt a legjobb eredményed?
Elértem egy nemzetközi második helyet, de sokkal büszkébb vagyok egy háziversenyünkre. Hárman voltunk a korosztályban, ezek közül az egyik srác már a verseny előtt elég nagyképűen viselkedett, mindenkinek csak azt emlegette, hogy ő biztos sokkal jobban fog teljesíteni nálam. A verseny alatt ezen agyaltam, és szinte végig fej-fej mellett haladtunk. A célegyenesben volt nekem először az, hogy át tudtam lépni a holtpontomon, semmire nem gondoltam, nem éreztem a testemet, és csak a célba jutás lebegett előttem. Végül én értem be előbb, borzasztó jó érzés volt ez számomra.
Van olyan pozitív emléked, amit ki tudnál emelni a biatlonnal kapcsolatban?
Be kell vallani, ez egy borzasztó nehéz sportág. Lehetsz jó futó, ha nem vagy jó lövő, vagy lehetsz jó lövő, ha nincs elég tehetséged a futáshoz. Én középszerűen futottam és lőttem is. Többször fordult meg a fejemben a három évnyi sportolásom alatt, hogy abbahagyom, de annyira kiemelkedő közösség alakult ki ez idő alatt, hogy ők ott tartottak. Emiatt a társaság miatt emelném ki az edzőtáborokat: egy-egy hét Lengyelországban vagy Ausztriában a haverokkal egyszerűen zseniális volt, imádtam.
Tudomásunk szerint már abbahagytad ezt a sportot, esetleg tervezed folytatni a jövőben?
Versenyszerűen biztos, hogy nem, ez az egész közeg túlságosan eredményorientált. A lövészet sem vonz igazán vissza, de nagyon szívesen sífutnék nosztalgiából. Annyi biztos, hogy az a három év a Honvéd Zalkánál életem egyik legszebb időszaka volt.
Kiemelt kép forrása: Vári Benedek
