Sütiket használunk a hatékony navigációhoz és bizonyos funkciók elvégzéséhez. Az alábbiakban az egyes hozzájárulási kategóriák alatt részletes információkat talál az összes sütiről.
A "Szükséges" kategóriába sorolt sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek az oldal alapvető funkcióinak lehetővé tételéhez....
Necessary cookies are required to enable the basic features of this site, such as providing secure log-in or adjusting your consent preferences. These cookies do not store any personally identifiable data.
Functional cookies help perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collecting feedback, and other third-party features.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics such as the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Advertisement cookies are used to provide visitors with customized advertisements based on the pages you visited previously and to analyze the effectiveness of the ad campaigns.
Az ELTE hallgatói magazinja
Füst Milán drámáját, a Boldogtalanokat – a magyar naturalista dráma egyik gyöngyszemét – nem kerülte el a mostoha sors. A költő egy újsághír alapján már 1905-ben elkezdett dolgozni rajta, de csaknem tíz évvel később, 1914-ben tudott elkészülni vele. A bemutatóra viszont még ezután is várnia kellett. A korabeli magyar színházak ugyanis – nyilván a nagyobb anyagi rizikók miatt – még kevésbé voltak nyitottak az újításokra, mint az olvasóközönség.
Amerika déli államairól talán nem a horror műfaja jut először eszünkbe, pedig a forró ültetvények és mocsarak, a külső szemmel szokatlan kulturális szokások, na meg a mindenhol jelen lévő, éppen csak leplezett rasszista múlt (és jelen) remek alapját képezhetik egy groteszk rémmesének. Az errefelé történő borzalmakat bemutató irányzatot „southern gothic”-nak, azaz déli gótikának szokás nevezni; ide tartoznak Anne Rice kultikus vámpírregényei vagy A texasi láncfűrészes mészárlás kannibál redneckjei. Ennek a műfajnak a legfrissebb darabja Ryan Coogler új filmje, a Bűnösök, mely ugyan horrorként nem mutat sok újat, de helyszínével és kulturális közegével érdekesre színezi sztoriját. A film legfontosabb és legemlékezetesebb összetevője ugyanis nem az ijesztgetés, hanem a zene – egészen konkrétan a blues.
Félresikerült szerelmek, idegesítő szülők, különös esték: a tinédzsereknek, fiatal felnőtteknek sok új kihívással kell megküzdeniük. A TÁP Azok a bizonyos három napok című előadásában három, pályakezdő színházi alkotó reflektál egy laza, szakadozott cselekményű estben a fiatalság útkeresési kísérleteire, ismerkedési szokásaira.
Az utóbbi években csak elvétve bemutatott irodalmi témájú magyar filmek kapcsán elszokhattunk a kellemes csalódástól. Nagy szerzőinket sorra háttérbe szorították vagy félreértették, ne adj’ Isten véleményes, szubjektív irányú olvasatok korlátolt határai közé terelték. Előbbire a Frici és Aranka című film a példa, amelyben Karinthy Frigyesből saját filmjében majdhogynem mellékszereplő vált, utóbbi esetben pedig a Most vagy soha! lényegítette Petőfit és társait akciófigurákká a forradalom terepasztalán. Rózsa Gábor (Mentés másképp, Legénybúcsú EXTRA) harmadik filmje viszont igyekszik szorosan követni a költőikonról született feljegyzéseket, hitelesen ábrázolva a lélektani folyamatokat, illetve teret adni a szubjektív, mégsem aránytévesztő szemszögnek.
Hogyan lehet feldolgozni egy gyerek elvesztését? Milyen megküzdési mechanizmusokat lehetne alkalmazni a fájdalom enyhítésére? Használ bármit is valamilyen új tevékenység űzése? Esetleg egy pszichológus? Cordelia O’Neill Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá című darabja a Loupe feldolgozásában ezeket a kérdéseket járja körbe.
Nem kis múltja van Robert Eggers kísérleteinek arra, hogy elkészítse F. W. Murnau klasszikusának remake-jét, hiszen már 2015 óta várható volt a párszor meghiúsulni látszó projekt. A 100. évfordulót pedig sikerült két évvel lekésni, de ez tulajdonképpen senkit nem zavar: A boszorkány, A világítótorony és Az északi után a filmvilág megtanulta, hogy a New England-i rendező minden alkotása különleges eseményt jelent. Eddigi filmjei tanúskodtak a történelmi hitelesség és részletgazdagság terén mutatkozó érzékenységéről, illetve érdeklődéséről a folklór és a mitológiai világ fantasztikumba ágyazása iránt. Viszont talán kevésbé kerül reflektorfénybe, hogyan illeszkedik Eggers filmográfiájába ez a rendezés, mikor valaki ekkora mesterművet és egy olyan, közel érinthetetlen ikont próbál újraértelmezni, mint a ’20-as évek német expresszionizmusának motivált geometriai formákkal dolgozó csúcsműve. Ez a forgatókönyv sokkal többet jelent, mint jogdíj nélküli drakulázást, ezért is kerülnek most már a harmadik verzió középpontjába az élet-halál létkérdése mellé a vágyak tudatos és tudattalan megélésének veszélyei. Akár tagadja a néző, akár őszinte beismeréssel ül be a moziba, valójában mindenki vágya, hogy a legújabb feldolgozás felérjen Murnau és Herzog víziójához.
Izgatottan, bár némi kétellyel ültem be Kovács D. Dániel, Závada Péter és Varga Zsófia új darabjára. A videójátékos téma – éppen azért, mert sem a kortárs magyar irodalomban, sem a színházi világban nem túl gyakori – személy szerint kifejezetten érdekelt, ugyanakkor nehezen tudtam elképzelni, hogyan lehetne színpadképes tevékenységgé varázsolni a videójátékozást. Hiszen mi lenne a néző számára izgalmas abban, hogy valaki órákon át püföli a számítót?
Egy buli és a hozzátartozó lerészegedés után egy lány felvisz egy fiút magához. Ahogy hazaérve kijózanodik, úgy dönt: szeretné megismerni őt, így beszélgetni kezdenek. Az ismerkedésről, párkeresésről, múltjukról szóló beszélgetés során viszont állandóan ütközik a véleményük. Vajon ez csak egy kellemetlen éjszaka, vagy egy kapcsolat kezdete? Az Orlai Produkció Ha lenne valakim című előadásáról. Balázs Bálint Tibor kritikája.
Már egy ideje köztudomású volt, hogy film készül a 22 éves Baukó Attiláról, és az eddig főként reklámfilmes és kliprendezőként ismert Mazzag Izabella jegyzi mint rendező, míg a produkciót a Lévai Balázs vezette Színfolt Film forgalmazza. Ez a stúdió korábban már több zenés alkotással is sikert aratott, például a Tankcsapdáról (Három rohadék rockcsempész), Fábián Juliról (Like a Child), valamint Fluorról és Diazról (#Sohavégetnemérős) készült filmekkel.
Bernhard, az író, miután sikeres és szakmailag is elismert művésszé válik, Amerikába menekül, és magára hagyja Bécsben egykori élettársát, Joanát. Évekkel később Joana már nem bírja tovább a szenvedést, melyet Bernhard hiánya okoz, elutazik Kilbbe, gyerekkori házába, és ott felakasztja magát. A temetés napján Joana régi barátai, az Auersberger házaspár vacsorát (úgynevezett művészvacsorát) szervez a tragikusan elhunyt lány emlékére. Sikerült ugyanerre az estére meghívniuk lakásukra a népszerű Burgszínészt is, aki megígérte, Vadkacsa-előadása után mindenképp meglátogatja a gyászoló társaságot. A társaságot, melynek tagjai húsz évvel korábban még úgynevezett intenzív kapcsolatban álltak egymással, és akik húsz év elteltével már valósággal undorodnak egymástól.