Nagy Jázmin Nem is tudom, hol kezdjem. Kezdhetem az alapdrámával és írónőjével, a feldolgozással, amit megnéztem, vagy a TÁP Színházzal. Igazából egyik megoldás sem jó, nem tudom témákra tagolni a szöveget, mert minden része olyan szervesen kapcsolódik a másikhoz, hogy csakis hiányosan tudnám megfogalmazni gondolataimat, ha választóvonalakat kívánnék húzni.
A TÁP Színház például ismerten szeret kortárs, kissé polgárpukkasztó alapanyagokat választani (jelen esetben a szónak kizárólagos pozitív értelmében, ugyanis azt hiszem, sosem árt kicsit megbolygatni a társadalmi normákat és elvárásokat), amik emellett olyan mindennapi momentumokból és problémákból építkeznek, melyeket egy hétköznapi ember is közel érezhet magához, amelyekkel szinte mindenki azonosulni tud.
Jennifer Haley amerikai drámaíró műveinek egyik legtöbbet tematizált kérdése a technika fejlődése és az ezzel járó, jövőt érintő tárgykörök, etikára, emberi kapcsolatokra, identitásokra és vágyakra vonatkoztatott témák, általában a virtuális valóság környezetében. Nem is olyan távoli jövőképek, továbbá egyszerre építkeznek az ember alkotta „második” valóságból és a legelemibb tulajdonságokból, ösztönökből, az emberi jellemből. Ettől lesznek egyszerre izgalmas sci-fik és heves érzelmi reakciókat kiváltó, köznapi szereplőket és problémákat felsorakoztató történetek.
The Nether című drámájának magyar fordítása, a cikkben tárgyalt előadás alapanyaga, a Menedék is hasonló témákat boncolgat és megbolygatja a pedofília kellemetlen kérdéskörét is (választ természetesen nem talál, csak egész estéket felölelő morális vitákat indít, amelyeknek a vége sok esetben valószínűleg egy egyszerű „nem tudom, ez nehéz kérdés…”-szerű mondat lesz).
A nether szó nyersfordításban valami alattit, alsót, földalattit jelöl, ellentéte az upper. A Bibliában a pokol szinonimájaként használatos, jelölve a hely szörnyűséges voltát, helyét és szerepét a világi rendben. Tökéletes cím egy olyan drámának, ami úgy tematizálja a virtuális valóságot, mint az igazság elől való menekülés, a bűnök és az emberi ösztönök előretörésének helyszínét.
A dráma eredeti címe magára a virtuális világra utal, azonban a magyar fordítás (Menedék) magát a Papa által létrehozott teret emeli ki. A történet szerint a Nether online világában szerverek vannak, ahol bárki bármilyen teret megalkothat, így kávézót, éttermet, mozit, iskolát, vagy – ahol történetünk is játszódik – egy Menedék nevű bordélyházat. Papa (Hajduk Károly) egy gyönyörű, vidéki, 16. századi családi házban él feleségével és gyermekeivel; itt tengetik mindennapjaikat, játszanak, kertészkednek, és sokszor fogadnak vendégeket, akik szintén a Nether felhasználói.
Az online tér felügyelőinek azonban gyanús a hely, beküldenek egy ügynököt, hogy nézzen szét és derítse ki, vajon a Menedékről szóló pletykák és információk igazak-e, tényleg bordélyházként üzemel-e a szerver, vagy sem.
Ahogyan a dráma, úgy az előadás sem lineáris dramaturgiával dolgozik; először a Papa kihallgatásának pillanatait láthatjuk, a jelenet végére pedig tisztázódnak a vádak is, amelyeket felhoztak ellene. Pedofíliával és pedofilok számára fenntartott bordélyház üzemeltetésével vádolják. A Menedékben élő család gyermekeiként megjelenő felhasználók a prostituáltak, ő pedig a kerítő. Az alapelve, hogy ezzel az intézménnyel segít kiszolgálni a vendégek igényeit úgy, hogy abban gyermekek nem sérülnek, ugyanis az ott foglalkoztatottak a valóságban mind felnőtt emberek, akik csak a Nether világában jelennek meg gyermeki formában. Teremtenek egy környezetet, ahol nem sérül senki, nem bántanak gyerekeket és le tudják vezetni a vágyaikat. Jól hangzik, igaz? Legalábbis jobban, mint a rengeteg bántalmazással, sőt sokszor családon belüli erőszakkal teli világ, amiben most élünk.
Azonban ennek ellenére sem kelt az emberben sok szimpátiát a dolog, hiszen mégiscsak egy pszichés betegség (ráadásul egy komoly, másokat is veszélyeztető és megnyomorító) kérdésköre, amire „nincs jó válasz”, hiszen nem gyógyítható, legfeljebb kezelhető és visszaszorítható – és akkor is csak bizonyos mértékig.
Papa karakterének tragédiája nem az, hogy pedofil (ez maximum a mi szörnyülködésünk tárgya lehet). Az ő tragédiája az, hogy tisztában van a betegségével, ahogyan azzal is, érdemben semmit nem tud tenni ellene. Karakterünk jó ember, csak pedofil. Felismeri problémáját, és úgy dönt, a modern technológia segítségével próbálja meg orvosolni, jobban mondva biztonságosabb keretek közé kényszeríteni magát. Ott rontja el (és talán ez lesz a második tragédia), hogy üzletet csinál belőle, ráadásul egy jól menő és elismert üzletet, aminek híre megy.
Másik fontos karakterünk Iris (Vitárius Orsolya), az egyik kislány, aki a Menedékben dolgozik. Szerepe a konfliktusban elengedhetetlen, nagy része van a Menedék utáni hajszában, az információk kiszolgáltatásában a Nether rendőrsége számára.
Nagyon sajnáltam, hogy a TÁP Színház nem vállalta be, hogy az Irist játszó színésznő ha nem is gyerek, de mindenesetre fiatal legyen. A formabontó, tabudöntögető szándék ettől az óvatosságtól kissé vesztett élességéből, azonban ennek ellenére is, a téma feldolgozásának tényét hiánypótlónak gondolom.
Próbálok arra törekedni, hogy minél kevesebbet spoilerezzek, ugyanis az előadás tele van izgalmas fordulatokkal és feszültséggel, hogy vajon a történet végére hogyan fog alakulni a karakterek sorsa, így talán csak annyit említenék még, hogy Morris nyomozó (Józsa Bettina) karakterének lelki vonulatai és öntudatra ébredése sokkal jelentőségteljesebb és hosszú távon fontosabb lesz a néző számára, mint az elsőre tűnhet, ezzel pedig hasonló ívben alakul Doyle (Terhes Sándor) szála is. Woodnut (Lestyán Attila) karakterének fontossága szüntelen megkérdőjeleződik, az ember kételkedik abban, lesz-e tényleg jelentősége a történetben, vagy csupán red herring szerepet tölt be.
A színrevitel számomra organikus és működőképes volt, rögtön berántott, az első pillanatban felépítette a világot, ahova invitált minket, és végig megtartotta azt. A színpadkép nyomasztó és hideg volt (ahogyan azt az ember egy ilyen előadástól elvárná), kivételt jelentett a színpad közepére helyezett hatalmas kocka tetejére zárt tér, ami a Menedéket képviselte. A kocka a színpadtól elemelkedett, így a Nether világa is leválasztódott a valóságról, egy magasztosabb formát öltött, a szó eredeti jelentésére (valami alatt), illetve a Bibliában használt pokol szinonimára reflektálva sejtelmes miliőt adott a térnek. A kocka falát képező szúnyogháló pedig, amin keresztül a színészeket láthattuk, és amin át a fény esett rájuk, sejtelmes homályba vonta az ott játszódó jeleneteket, egyszerre teremtett idillt és vetített előre baljós jövőt. A színpad szintjén bal és jobb oldalt egy-egy kihallgatószobát jelölő asztal és két-két szék helyezkedett el, a hideg, a színészek arcát élesen megvilágító fény által pedig máris jelen lehettünk. Ebben a három térben mozogtak a karakterek is, a határokat csakis a másik világban használt alakjukban lépték át.
A jelenetváltások alatt zenei aláfestést hallgattunk, ami érezhetően a hangulat megteremtésének érdekében játszódott, szorongató érzést keltve az emberben, azonban az esetek jelentős részében számomra ez inkább okozott kellemetlen fülcsengést és zökkentett ki az előadás világából, mintsem hogy belerántott volna. A gondosan és rendkívül pontosan felépített világ egy-egy pillanatra elröppent ilyenkor. Talán ezek célja a darab világától való elidegenedés és a szándékos kizökkentés volt, viszont ebben az esetben sem gondolom célszerűnek a nézők nyugalmának ilyen módú megzavarását, ugyanis az előadás már önmagában elég ahhoz, hogy mindenki kényelmetlenül szorongjon a székén és morális vitákat vívjon magában. Szerencsére minden alkalommal hamar vissza is zökkentett a következő jelenet és egészen a következő hanghatásig el is felejtkeztem a létezéséről.
Még egy dolog, amiről érdemes beszélni az előadás kapcsán: a táncosok. Bevallom, nem tudtam feldolgozni és elhelyezni a szerepüket az előadásban. Alkalmankénti megjelenésük és előadott etűdjeik nem tűntek számomra minden esetben indokoltnak vagy relevánsnak, azonban elismerem, a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium Színházi táncos OKJ képzésének táncosai tényleg jók voltak. Fiatalok voltak, ezt talán tudom kapcsolni a pedofil témakörhöz, és talán tudom azt mondani, hogy a pedofília áldozatait reprezentálták, de ez számomra nem adott elég indokot feltűnésükre.
Bíró Bence dramaturgiája szépen illeszkedett az eredeti dráma dramaturgiai ívére, Vajdai Vilmos rendezése pedig közel hozta hozzánk a teret és a történetet, de kellő mértékben teremtette meg az idegenséget és távolságot.
Érdemes megnézni. Talán ennyit tudok cikkem végéhez hozzáfűzni még, mert egy jól súlyozott, a feszültséget megteremteni és megtartani képes előadásról beszélünk, ami témáját tekintve hiánypótlónak mondható.
Sims/Papa: Hajduk Károly
Morris: Józsa Bettina
Doyle: Terhes Sándor
Iris: Vitárius Orsolya
Woodnut: Lestyán Attila
Szerző: Jennifer Hailey
Dramaturg: Bíró Bence
Látvány: Juhász Nóra
Jelmez: Bujdosó Nóra
Videó: Varga Vince, Juhász András
Koreográfus: Hód Adrienn
Produkciós vezető: Dézsi Fruzsina
Rendezőasszisztens: Péter Benjámin
Rendező: Vajdai Vilmos
Közreműködnek a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium Színházi táncos OKJ képzésben résztvevő hallgatói.
A fényképek forrása: https://juranyihaz.hu/hu/eloadas/amenedek
