Dávid Réka Természetes címmel rendezték meg az ELTE BTK Filozófia Intézet Világnézetünk Alapjai elnevezésű beszélgetéssorozatának soron következő részét a Kelet Kávézóban. A résztvevők két alapvetően különböző fogalom, a természet és a természetesség közti kapcsolat összetettségét igyekezték körbejárni filozófiai- és természettudományos szempontból. Mit értünk azon, amikor azt mondjuk valamiről, hogy természetes? Az ökológiai válság fényében hogyan kéne újragondolnunk ember és természet viszonyát? Mikor hivatkozhatunk valamely dolog természetes voltára politikai és erkölcsi vitákban? Ezekről a kérdésekről beszélgettek az esemény vendégei, Ijjas Flóra (BME Környezetgazdaságtan Tanszék) és Mráz Attila (ELTE BTK Filozófia Intézet), Réz Anna (ELTE BTK Filozófia Intézet) moderálásával.
Ijjas Flóra a természet és természetesség fogalmát a hatalmi visszaélés gyakorlatán keresztül közelítette meg. Tudományos munkája során egyre szorosabb összefüggést vélt felfedezni a természet és a marginalizált csoportok kizsákmányolása között. Annak ellenére, hogy vannak előremutató kezdeményezések, a statisztikák azt mutatják, hogy évről évre nő a környezetszennyezés mértéke. Ijjas szerint a környezetterhelés mögött egyértelműen megjelenik a hatalommal való visszaélés ténye. A 21. századi kapitalista, patriarchális társadalmakban értéknek számít a verseny, a dominancia és a növekedés, míg a negatív érzelmek hibaként vannak elkönyvelve „a rendszer nem tűr meg hibákat” elvén. A hatalommal nem rendelkező csoportokat (nők, gyerekek, őslakosok stb.) és a környezetet kizsákmányolják, például úgy, hogy jóval nagyobb mértékben használják fel a természeti erőforrásokat, mint ahogy azok újra tudnának termelődni. Mindemellett rengeteg – sok esetben transzgenerációs – traumát okoznak. A férfiakat az érzéseiktől idegenítik el, a nőket pedig a testüktől. A bántalmazó kapcsolatokhoz és a nagyvállalatok „greenwashing”-gyakorlatához hasonlóan a kapitalista patriarchális rendszer a kisebbségre helyezi át a felelősséget, szükségtelen szenvedést okozva.
Ijjas szerint ezekre a problémákra megoldást jelenthet egyrészt a felelősség visszairányítása a hatalommal bíró csoportokra – nem megfeledkezve az egyéni felelősségről. Másrészt sürgősen fontos lenne felülírni a bináris oppozíciókra – pl. ész = férfi, érzelmek = nő – leegyszerűsített gondolkodásmódot. Továbbá lényeges előrelépést jelenthetne az érzelmeinkhez való hozzáférés, és ezen energiaforrás konstruktív felhasználása. Ijjas Rebecca Solnit Paradicsom a Pokolban című könyvének elméletét alapul véve bizakodva tekint a krízisből kivezető útra. Noha a hatalmi rétegek azt a látszatot keltik, hogy a kapitalista rendszer felborulásával káosz lenne úrrá a világon, a történelem mégis azt mutatja, hogy sokszor a legnagyobb válságban mutatkozik meg az emberi együttműködés ereje.
Mráz Attila szerint a természetes kifejezés szándékos kétértelműséget takar. Egyrészt azt jelenti, hogy magától értetődő, így nem szorul további magyarázatra, másrészt olyan jelenségre is utal – ettől működik konzervatív politikai diskurzus-elemként –, amely a természet rendjébe tagozódik, ezáltal valamilyen értékkel bír. A progresszív baloldal ezzel ellentétben megpróbál példákat hozni az élővilágból (például állatok közti homoszexualitás), ezek által megkérdőjelezve azt a leegyszerűsítő, normatív felfogást, amely a természet sokféleségét ignorálni látszik. Mráz szerint ez azért lehet veszélyes irány, mert „a természetben nagyon sok minden történik, amelyeknek egy része egyáltalán nem olyasmi, amit bármilyen érték elkötelezettje azonosulásra érdemesnek tart”.
Egy további stratégia, mely filozófiailag érdekesebb, és talán politikailag is inkább progresszív, az a dolgok természetességének folyamatos megkérdőjelezése, és a minősítéstől való elszakadás. Hiszen az, hogy mi természetes és mi nem, folyamatosan változik, ezért nem kezelhetünk magától értetődőként olyan dolgokat, mint például a szexualitás. A természetes fogalmának változásával az emberi kapcsolatok is újraíródnak: teljesen mást jelentett szülőnek lenni a középkorban, ahol természetes volt, hogy a szülő elveszítheti a gyerekeit, és a jóléti társadalomban, ahol a gyerek nagy valószínűséggel túléli a szüleit. Ugyanakkor ennek nemcsak a közvetlen emberi kapcsolatokban van jelentősége, hanem a nagyobb társadalmi, politikai kérdésekben is. A fogyatékosságra például sokáig úgy tekintettek, mint természetes jelenségre, mígnem azt néhány évtizeddel ezelőtt a tudomány társadalmi vonatkozásban kezdte értelmezni. A kérdés az, hogy hogyan tudjuk újra berendezni a társadalmat úgy, hogy a fogyatékosság ezen értelme – tehát a tény, hogy az eltérő testi tulajdonsággal rendelkező egyének kevésbé boldogulnak – eltűnjön.
Mindezek mellett érdekes ambivalencia figyelhető meg a természetes és természeti között a progresszív diskurzusban. Egyfelől a progresszív politikai filozófia megpróbálja a természetes jelenségnek vélt dolgokat társadalmi jelenségként újradefiniálni, másrészt igyekszik felhívni a figyelmet a természeti korlátokra. De mikor hivatkozhatunk arra politikai és erkölcsi vitákban, hogy valami természetes? Hiszen olykor úgy tűnik, hogy alaptalanul hivatkozunk a természetességre, míg máskor mintha nem vennénk elég komolyan – jegyezte meg Réz Anna.
Ijjas Flóra szerint a szóhasználat relevanciája kontextusfüggő: fontos látni, hogy ki mire használja ezeket a kifejezéseket, és mit akar velük elérni. Mráz szerint pedig szét kell választani azt, hogy mi az, ami megváltoztathatatlan, és mi az, ami nem, hiszen a természetes szó használata bizonyos szövegkörnyezetekben túlzó általánosításokhoz vezethet. Újra kell fogalmaznunk bizonyos kérdéseket: ahelyett például, hogy a Marsra való költözés természetellenességéről vitatkoznánk, inkább azt kell felmérnünk, hogy mit veszítünk, vagy éppen mit nyerünk azzal, ha itthagyjuk a Földet.
Képek: Facebook, a szerző fotója
