Réges-régen, egy távoli galaxisban egy félreeső csillag harmadik bolygójának fejlett civilizációja ökológiai válsággal szembesült. A sötét és világos oldal fénykardok helyett (bár azokban sem volt …

Az ELTE hallgatói magazinja
Réges-régen, egy távoli galaxisban egy félreeső csillag harmadik bolygójának fejlett civilizációja ökológiai válsággal szembesült. A sötét és világos oldal fénykardok helyett (bár azokban sem volt …
Március 19-én tartották az ELTE Sikerek legújabb kerekasztal-beszélgetését „Reng a földünk” címmel. Az ELTE Alumni Központ rendezvényén ELTE Diplomás kutatók beszélgettek a klímaváltozásról, földrengésekről, vulkánkitörésekről. …
A jó idő közeledtével szívesebben kerekedünk fel, és kirándulunk a természetben – ezek közül a tavak népszerű úti célok. Cikkünkben a Kárpát-medence közelében lévő tavak tudományos szempontból is releváns érdekességeit mutatjuk be.
Már sok éve tartó hagyomány az ELTE Füvészkertben évente megrendezett Sakura ünnep. Idén két hétvégén is várják az érdeklődőket.
Természetes címmel rendezték meg az ELTE BTK Filozófia Intézet Világnézetünk Alapjai elnevezésű beszélgetéssorozatának soron következő részét a Kelet Kávézóban. A résztvevők két alapvetően különböző fogalom, a természet és a természetesség közti kapcsolat komplexitását igyekezték körbejárni filozófiai és természettudományos szempontból. Mit értünk azon, amikor azt mondjuk valamiről, hogy természetes? Az ökológiai válság fényében hogyan kéne újragondolnunk ember és természet viszonyát? Mikor hivatkozhatunk valamely dolog természetes voltára politikai és erkölcsi vitákban? Ezekről a kérdésekről beszélgettek az esemény vendégei, Ijjas Flóra (BME Környezetgazdaságtan Tanszék) és Mráz Attila (ELTE BTK Filozófia Intézet) Réz Anna (ELTE BTK Filozófia Intézet) moderálásával.