Az ELTE Sikerek Veled beszélgetéssorozat következő eseménye 2022. november 15-én, 18:30-kor, az ELTE BTK F épület Kodály termében kerül megrendezésre. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak – akár jelenléti, akár online formában.
Az ELTE Alumni Központ szervezésében indult el 2022 nyarán az ELTE Sikerek Veled beszélgetéssorozat, melynek célja, hogy találkozási lehetőséget biztosítson az ELTE-seknek a már sikereket elért volt hallgatókkal, segítve ezzel a pályakezdők, újrakezdők, illetve fiatalabb ELTE-diplomások karrierépítését.
Az ELTE Online és az EHÖK közreműködésével megvalósuló sorozat kari hovatartozástól függetlenül várja az érdeklődőket alkalmaira, amelyek remek lehetőséget jelenthetnek szakmai kapcsolatok kiépítésére és izgalmas kérdések megvitatására. Az esemény keretén belül ELTE-diplomások beszélgetnek legújabb sikereikről, tapasztalataikról, a hivatalos rész után pedig lehetőség van kötetlen beszélgetésekre is.
Egy ilyen alkalomra invitálunk titeket most is, melynek témája ezúttal a gyermeknevelés, valamint a fejlesztés és a kreativitás lesz. Az alkalom címe: „Gyerek – játék”.
Az eseményen sok aktuális és fontos kérdésre választ kaphattok, mint például hogy milyen hatással van a kisgyermekekre a digitális eszközök használata, hogy miért fontos a képernyőmentes játék, a jó mesekönyvek és a minőségi gyerekkultúra, vagy hogy milyen gyermeknevelést segítő, illetve fejlesztő lehetőségek állnak egy szülő rendelkezésére.
Az esemény időpontja: 2022. november 15. (18:30), helyszíne pedig: 1088 Budapest, Múzeum körút 4/F. mfszt. (ELTE BTK F épület Kodály Zoltán kamaraterem). Az alkalom jelenléti és online formában is látogatható, utóbbi esetében a csatlakozáshoz szükséges linket email-ben kapják meg a regisztrált érdeklődők.
A beszélgetés meghívott vendégei az érintett területen jeleskedő, friss sikereket elért ELTE-diplomások lesznek, név szerint Kolosai Nedda pszichológus, az ELTE TÓK egyetemi docense, Konok Veronika, az Alfa Generáció Labor vezetője, Táncsics Judit, a játékos gyerekneveléssel és fejlesztéssel foglalkozó Plukkido alapítója, Kovács Eszter, a Pagony gyerekkönyvesbolt-hálózat és gyerekkönyvkiadó egyik alapító tulajdonosa, valamint a kiadó főszerkesztője. Az est moderátora pedig Tarr Ferenc lesz, aki a BonBon Matiné Műhely vezetője és a Magyar Zene Háza családi programokért felelős szerkesztője.
Az esemény minden érdeklődő, pályakezdő, jelen és volt hallgató számára ingyenesen látogatható, de regisztrációhoz kötött. A regisztráció alkalmával lehetőségetek van jelenléti vagy online részvételi szándékotokat is jelezni.
További részletekért kattintsatok az alábbi linkekre, vagy jelentkezzetek be az ELTE Diplomások körének közösségi oldalára!
Gyertek el, legyünk minél többen kedd este az ELTE BTK F épület Kodály termében!
Forrás: ELTE Alumni Központ