Szalai Panni 2026. március 29-én, 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának kiemelkedő alakja, nyelvész, fordító, költő, de mindenekelőtt – ahogy ő is hivatkozott magára több interjújában – tanár. Anglisztika szakos és fordító-tolmács specializációs hallgatók generációinak adott példát munkásságával, nyelvszeretetével, míg mások egész életében gyakorolt autentikus, egyedüli polgáriságát, kompromittálhatatlan egyediségét és szabadságszeretetét viszik majd magukkal. Március 31-én a szerzőért kiadója, a Magvető a Petőfi Irodalmi Múzeummal közösen szervezett virrasztást.
Nádasdy Ádám 1947. február 15-én született Budapesten. Operaénekesnő édesanyja és színház-és operarendező édesapja révén először zenei irányban tapogatózott, de elmondása szerint kilencévesen úgy letaglózta az angol nyelv, mint Dantét kedvese, Beatrice felbukkanása. A magánban vett angolleckék a Toldy Ferenc Gimnázium után az ELTE Bölcsészettudományi Karának angol-olasz szakán folytatódtak és formálódtak kiemelkedő tudományos karrierré. Néhány nyelviskolai tanárévet követően 1972 és 2018 között volt az ELTE BTK angol tanszékének oktatója, 1997 és 2003 között tanszékvezetője, majd a 2006-os habilitálását követően 2012-ben egyetemi tanárrá nevezték ki.
Fontos szerepet játszott a bölcsészkar nyugatosításában. Szakterülete elsősorban az angol reneszánsz irodalom és az angol nyelvészet, azon belül a hangtan, de nyelvtörténettel, magyar hangtannal és germanisztikával is foglalkozott. Az angol „beathangzása” és az olasz „tradicionalizmus”, ahogy a Litera Nagyvizit-interjújában fogalmazott 2005-ben, jól megfért egymás mellett. A Shakespeare-fordítások (Szentivánéji álom, Hamlet, Ahogy tetszik, Lear király, A vihar, Szeget-szeggel stb.) legértékesebb kortárs magyar művelője: számos fővárosi és vidéki színház játssza nyelvileg aktualizált megoldásait, és generációk köszönhetik angol irodalom-szeretetüket fordításai letisztult, modernizált jellegének, amiknek befogadhatósága hozzátesz magas minőségükhöz. Az olasz íróóriás, Dante Isteni színjátékának kötetlenebb nyelvre ültetése ugyancsak szakítás a fordítóelődök szabálykövető stílusával, korszakalkotó vállalkozás 2007 és 2015 között. Hangtanelőadásaira és szemináriumaira az állandó túljelentkezés, hallgatóival való kommunikációjára az együttérzés, alázat, az elsöprő és széleskörű műveltség és a humor magasdózisa volt jellemző.
A tudományos munka mellett szívügyének tartotta a tudományos ismeretterjesztést is: elkötelezett volt a nyelv organikus változása és a szociológiai gyökerű nyelvművelés mellett. Hitét a nyelvészet tudományösszekötő és tudományokon átívelő szerepébe helyezte, amiről több szereplése, munkája tanúskodik. Ilyen a Magyar Narancsban futó Modern Talking és a Klubrádió Szószátyár című nyelvészeti műsora, vagy az összegyűjtött nyelvészeti írásokat tartalmazó Szmoking és Bermuda (2024), a Milyen nyelv a magyar? (2020) és párkötete, a Milyen nyelv az angol? (2025). Szerinte az ösvényről való letérés is lehet szabálykövetés, ha az a megfelelő nyelvi kontextusban történik, így a nyelvromlás egyetemes lenézése, a vele való riogatás céltalan és káros is. 2017-től az ELTE professor emeritusa. Számos nyelvtantankönyv szerzője, oktatói tevékenysége alatt minden gólya számára meghatározóak voltak nyelvtudományi előadásai és az ahhoz használt, hírhedt Kenesi-féle tankönyv.
Irodalmi pályafutásának első kötete, az 1984-es Komolyabb versek előtt már publikált – a „régiekhez”, a klasszikus magyar irodalomhoz szoros viszony fűzte. Költői debütálását 1995-ben A bőr és a napszakok jelentette, majd 1998-ban az Elkezd a dolgok végére járni, 2002-ben A rend, amit csinálok, majd 2005-ben a Soványnak kéne lenni látott napvilágot. Legutóbbi kötetei a Nyírj a hajamba 2017-ből, a 2019-es Jól láthatóan lógok itt, valamint a 2024-es Billeg a csónak. Prózai és esszéista munkásságának fontos darabjai a magyar meleg tapasztalatot megjelenítő A vastagbőrű mimóza (2015) és a 2021-es Libri Irodalmi Díjra jelölt Szakállas Neptun (2020). A 2023-ban megjelent Hordtam az irhámat közel harminc év személyes irodalmi terméséből, feljegyzéseiből válogat.
Irodalmárok és bölcsészek generációi köszönhetik pályáikat iránymutatásának és támogatásának, míg a közélet egyetértő tisztelettel adózott az össztársadalmi művelődésben betöltött áldozatos szerepének. Munkásságát többek között Déry Tibor-díjjal (1990), Füst Milán-díjjal (2000), a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével (2004), a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díjjal (2005) és az Artisjus irodalmi nagydíjjal (2017) ismerték el. A fiatal művészek elindulását a Fiatal Írók Szövetsége irodalmi táboraiban állandó műfordító-műhelyvezetőként támogatta, olvasói sokszor találkozhattak vele a nyári Könyvhét, felolvasóestek, könyvbemutatók, nyilvános ismeretterjesztő előadásai keretében.
Igazi humanizmusa, világpolgársága, példaértékű nyitottsága és elhivatottsága is maradandó lenyomatot hagyott a magyar kulturális élet szövetén. Tanított arra, hogy a nyelv nem kirekeszt, hanem befogad, a kultúrához való hozzáférés nem végzettségtől függ, hanem mindenki számára elérhető. Arra, hogy a nyelv épít, nem rombol, segít és nem utasít el. A nyelv befogad, éppen a legnagyobb szükségek idején, éppen a legjobbkor. A nyelv őszinte, sosem hazudik.
Köszönjük az ELTE BTK hallgatói, egykori kollégái nevében több évtizedes meghatározó munkáját. Egykori közösségeként emlékét méltó módon őrizzük és ápoljuk.
Kiemelt kép forrása: hvg.hu.
