Török Sára Az alternatív nyelvrokonítási kísérletek során az elméletek megalkotóinak célja az volt, hogy minél nagyobb, minél ősibb nyelvvel hozzák kapcsolatba a magyart, vagy éppen a genetikai és nyelvi rokonságot ötvözve-keverve minél dicsőbb népet hozzanak közelebb a népünkhöz. Így kerültünk kapcsolatba a sumérral is, ami valóban régi, ám a mai napig kutatott nyelv, melyről kevés ismeretük van a kutatóknak.
Az MTA soha nem fogadta el a 19-20. században népszerű irányzatot, ahogy a sumerológia is teljesen elutasítja mind a nép-, mind a nyelvrokonságot. Ám némi fantáziával, áltudományos érvelésekkel már-már meggyőző lehet a rokonság elmélete. Hogy ez miért fontos?
Ugyanis a sumér nép a babilóniai feliratokban szereplő legősibb nép, és ez jelentős lenne a magyarok dicső nép- és nyelvrokonainak felkutatásában.
Az elmélet egyes képviselői elfogadják a magyar nyelv finnugor rokonságát, azonban az egész nyelvcsaládot a sumérból vezetik le. Mások szerint a magyar az ősnyelv, abból ered a sumér is. Megint mások azt állítják, hogy a sumér nyelv maga az ősi magyar. Valamely kutatók pedig megállnak ott, hogy a magyar és sumér nyelv (szerintük) megegyező szavai kapcsolatot vagy egy közös ősnyelvet feltételeznek. Szerteágazó és széleskörű elméletcsoportról beszélhetünk tehát, amikor a sumér–magyar nyelvrokonság kerül szóba, és ezen irányok mellett még a népek rokonítása is megjelenik néhol.
De hogy is jött létre mindez? Miért hozták kapcsolatba a magyart és a sumért? Nos, az irányzat képviselőinek fő érve,
hogy a magyar és a sumér is agglutináló, azaz toldalékoló nyelv.
Ez azért problémás, mivel a világ nagyjából hat-hétezer nyelve összesen négy kategóriába osztható morfológiai szempontból: agglutináló (toldalékoló), flektáló (hajlító), izoláló (elszigetelő) és inkorporáló (bekebelező). Vagyis ezen az alapon a magyar nyelvnek rengeteg rokona lehetne, többek között a koreai, a grúz, a maláj, a szuahéli vagy a maja, amelyek mind más-más nyelvcsaládfához tartoznak.
Az érvek másik csoportja a hasonló, kapcsolatba hozható szavakon alapszik. Itt nagyjából annyi áll a háttérben, hogy
a hasonló hangalakú és jelentésű kifejezéseket kiszótárazták,
azonban ennek a fő problémája nem más, mint hogy a kutatóknak nincs biztos tudása a sumér nyelv szavainak kiejtéséről, csak elképzelésük. Ám ezeket alapul véve megszületett az azonos eredetűnek bélyegzett fogalmak listája.
Így az *ensi ’felség’ szót a magyar fenség mellé tették, mellőzve a nyelvtörténeti, hangtani és fonetikai ismereteket, melyek szerint a -ség a magyarban képzőként volt jelen, valamint a szavakban nem jelenik meg új hang, hacsak nem szabályos megfelelésekről beszélünk (de egy f akkor sem kerülhet egy szó elejére). Vagy éppen a *hus ’piros’ feltételezett hangalakot a huszár kifejezéssel hozták kapcsolatba, arra alapozva, hogy a huszárok ruházata is piros, innen eredhet az átvétel. Ám itt azt felejtették ki, hogy az a bizonyos huszármente csak a 16. századtól volt piros.
Egyesek ennél is tovább mentek. Árpád nevét a sumér *ar ’dicsőség’ és *pad ’választott’ szavak összetételeként definiálták, amelyek szintén csak feltételezett hangalakok. Valamint nyelvtörténeti tény, hogy az ótörök eredetű árpa szó és a -d kicsinyítőképző adta vezérünk nevét, ami így ’árpácska’ jelentéssel bír – ahogy Buzád neve is ’búzácska’.
Ennek elutasítása és magasztosabb jelentés keresése hozta a sumér eredet elméletét.
A magyar és a sumér nyelvtanban is véltek felfedezni hasonlóságokat – például az ergativitást, azaz a jelölt alanyt –, azonban ezek önmagukban nem bizonyíthatnak rokonságot, hasonló okokból, mint a morfológiai osztályozás: rengeteg, más nyelvcsaládhoz tartozó nyelvben ugyanúgy jelen vannak. Viszont a szerkezeti eltérések közül jelentős, hogy a sumérban prefixumok (előtagok) vannak, míg a magyarra többnyire a szuffixumok (utótagok) jellemzők, valamint a sumér nyelv vegyesen szó- és szótagjelölő írással rendelkezik, nem pedig betűíróval.
A témában publikálók és a sumér–magyar nyelvrokonságot erőltetők fő problémája, hogy
egyáltalán nem tudnak sumérul, nem olvassák az ékírást, és ahogy a sumerológusok sem, úgy ők sem tudják biztosan rekonstruálni a hangalakokat.
Így gyakran jelennek meg olyan gondolatmenetek, hogy „a beszédben talán máshogy volt”, vagy „bár így nem látható, de…”. A feltételezésekre alapozott áltudományos érvelések rengeteg kérdést vetnek fel, de egyikre sem adnak konkrét választ, nem tartalmaznak bizonyításokat, és sok bennük a feltételezés.
Ezek miatt hazánkban nem igazán támogatják az irányzatot, és sokan csak külföldön tudnak publikálni, például Bobula Ida is, aki szerint Jézus és Mária is magyarok voltak, a Szűzanya pedig a sumér Anyaisten, vagyis ha a két nép nem is ugyanaz, biztos van rokonság. Ebből vezeti le a nyelvrokonságot, ami ismét keveri a genetikát a nyelvészettel.
Gosztony Kálmán közeli rokonságot, esetenként azonosságot mond ki a két nyelv között, méghozzá egy franciául írt tanulmányában, azonban a szavak összevetésénél a latin betűs átiratból indul ki, ami megint csak a feltételezett hangalakok problémájához vezet.
Valójában a sumér nyelvet rengeteg másikkal összevetették, de semmilyen tudományos kutatás nem hozott eredményt, így a sumér egyelőre rokontalanul áll a világban.
Ennek oka az ékírás bonyolultsága és a beszélt nyelv ismeretlensége lehet, ugyanis a jelenleg ismert sumér szóállomány tudományos konvenció, ami csak feltételezi a beszélt nyelvet, és a mai kiejtéssel azonosnak veszi. Az ékírás latin betűs átiratainak összevetése pedig nem releváns a Halotti beszéddel vagy az Ómagyar Mária-siralommal, hiszen nem kortársak, a nyelvek változnak a századok alatt, régebbi nyelvemlékünk a magyarban nincs.
Probléma továbbá, hogy amit a sumérról ma tudunk, azt az akkád nyelven keresztül értük el. Emiatt keveredik a két nyelv egyes alternatív elméletekben, például Telekiné Kovács Zsuzsannánál, aki egy akkád nyelvű verssorban feltételezett magyar szavakkal bizonyította a sumér–magyar nyelvrokonságot.
A sumér és a magyar között nincsenek szabályos hangmegfelelések, csak a fantáziával meglátott és kiemelt egyedi esetek, mint például az *ensi.
A nyelvtörténetet és a fonémaeltéréseket az elméletek szintén nem veszik figyelembe,
pedig a magyar nyelvben vannak kihalt és új hangok, a sumérról pedig nem tudjuk biztosan, milyen volt az élőbeszédben. A hangrendi illeszkedések is eltérnek, ugyanis a magyarban vannak vegyes hangrendű szavak, míg az eddigi kutatások szerint a sumérban nem fordulhatott elő egy szón belül veláris (mély) és palatális (magas) magánhangzó.
Az alternatív rokonítási kísérletek fő problémája azonban az, hogy szóhasonlításokra vagy éppen egyes ragok, morfémák, fonémák összevetésére korlátozódik.
Mivel a sumér főleg egyszótagú szavakból áll, az ezáltal nagyjából ötszázra csökkentett variánsok között nem nehéz egyezéseket meglátni, és az ebből kiinduló fejtegetések nagyon messzire vihetnek a tudománytól. Ehhez hozzávehetjük azt is, hogy bizonyítottan más nyelvből (pl. ótörök) átvett fogalmakat hoznak kapcsolatba a sumér kifejezésekkel, vagy éppen az ősi magyarként aposztrofált csángó dialektus szavait. Valamint az így talált csekély mennyiségű azonosság mellett létező rengeteg eltérésről bölcsen hallgatnak az elméletek képviselői, ezáltal
a ferdítésekkel teli publikációkban a maguk álláspontja felé billentik a mérleg nyelvét.
A szakirodalomként és tudományos forrásként említett művek hivatkozás nélküliek, vagy éppen más, az elméletet támogató publikációkat rejtenek. Az alátámasztásként használt feltételezett hangalakok nincsenek megfelelő formában levezetve – eredeti ékjel, átírás és normalizáció –, csak a latin betűs átirat van tényszerűen megjelenítve, így még csak vissza sem kereshetők szótárakban.
A magyar átírás ráadásként a nemzetközi szabványtól is eltér, ezáltal nemcsak az azonosítás lesz nehezebb, hanem egyes hangok teljesen megváltoznak, torzítva a nyelvi adatokat. Például a g és a ĝ hang a legtöbb helyen egyaránt g-vel van jelölve, pedig az eltérésük jelentős: a ĝ néma hang, ami magánhangzó-nyújtó szerepet tölt be, többek között a ma is beszélt törökben.
A témában érdekességént javasolt áttekinteni Bobula Ida vonatkozó munkásságát, kiemelt figyelmet fordítva a Sumerian Affiliations és a Kétezer magyar név sumir eredete című írásaira.
Szakirodalmi források:
Honti László (főszerk.) 2010. A nyelvrokonságról. Az török, sumer és egyéb áfium ellen való orvosság. Tinta Könyvkiadó, Budapest.
Rédei Károly 1998. Őstörténetünk kérdései. A nyelvészeti dilettantizmus kritikája. Magyar Őstörténeti Könyvtár 11., Budapest.
Kiemelt kép: hetnap.rs
