Tömő Ákos Csodálatos látványt kínál minden tavasszal a virágba boruló természet pompája. A kristályosan áttetsző hólé duzzasztotta erek és csermelyek, a még pőre fák takarásában kibukkanó hóvirágok azonban mindig egy picit el is szomorítják a síelőt, lévén az erőre kapó napfény az örök ébredés mellett egyúttal a síszezon végét is jelenti. Akadnak azonban olyan magyarországi síterepek, ahol ez a vég már hosszú évek óta bekövetkezett. Olyan, egykor legendás hírnévnek örvendő helyek, amelyeket manapság már csak a múltszázadi útikönyvek lapjaiból ismerhetünk meg. Télbúcsúztató írásunkban e múltba veszett síterepeket elevenítünk meg apró történetek és legendáriumok segítségével, miközben a képzelet szárnyán keresztül-kasul beutazzuk az országot Pakstól Lillafüredig.
A legnagyobb alpesi síeléssel és a téli sportokkal foglalkozó magyarországi portál, a Síelők.hu tanúsága szerint összesen harminchárom olyan település találhatói a mai országhatárokon belül, amelyek egykoron sípályával, illetve síelési lehetőséggel csábították a tél kalandorait. A globális klímaváltozás – és az ebből fakadó kiszámíthatatlan téli időjárás –, illetve a síterepek fejlesztésére, valamint fenntartására fordítandó megemelkedett költségek miatt az elmúlt harminc évben számos kisebb-nagyobb pálya volt kénytelen bezárni, köztük több olyan is, amelyek egykoron a magyar sísport bölcsőjét jelentették. Így fordulhatott elő, hogy Galyatető, Dobogókő vagy Lillafüred ma már csak régi fényképeken és megsárgult újságcikkekben köszön vissza, mint síterep. Megyeszékhelyeink közül kizárólag Pécs maradt meg hírmondónak, holott évtizedekkel ezelőtt még Szombathely, Salgótarján és Tatabánya is rendelkezett saját, liftekkel felszerelt domb-, illetve hegyoldallal. Arról nem is beszélve, hogy olyan unikális helyszínek is áldozatául estek e természeti és gazdasági változásoknak, mint Tokaj, Sopron vagy a Sokorói-dombság lenyűgöző panorámával rendelkező falvai. A következőkben – a teljesség igénye nélkül – ezen elsüllyedt világok emléke és története előtt szeretnénk adózni.
A 20. század során majdnem negyven különböző helyszínen lehetett síelni az országhatárokon belül.
Forrás: Lipovits Károly, Fortepan
Dobogókő
Az Alpok magaslatai között nem megy ritkaságszámba, hogy az ember versenyszezonon kívül kipróbálja magát egy-egy világbajnoki vagy épp olimpiai lesiklópályán, azt azonban egyetlen egy ottani síterep sem mondhatja el magáról, hogy lejtői épp a világ (állítólagos) szívcsakrája fölött terüljenek el. De nem így Dobogókő! A fővárostól alig karnyújtásnyira lévő, kereken hétszáz méter magas hegy ugyanis sokak szemében sajátos szentséggel bír. A legendák és ezoterikus tanok szerint az itteni magaslatok rejtik bolygónk életenergiákkal teli szívét, amelynek jelentőségét már honfoglaló elődeink is felismerték. Az Árpádok idején állítólag itt került sor egy második, titkosabb – jóllehet történészeink által soha meg nem erősített – királykoronázásra, de az ősi magyar vallás követői is szent helyként tisztelték a Visegrádi-hegységben megbúvó magaslatot. A térség oszmán-törökök általi megszállása, majd a felvilágosodás kora évszázados Csipkerózsika-álmot bocsátott Dobogókőre, ám a turizmus 19. századi fejlődésével a hegyet övező misztikus történetek ismét felelevenedtek. A hegyi ösvényeken nem csak Petőfi Sándor és Szendrey Júlia andalogtak, hanem a dalai láma is látogatást tett itt magyarországi vizitációja alkalmával. És persze nem szabad megfeledkezni a helyi idegenforgalmat tudatosan fejlesztő Thirring Gusztáv nevéről sem, akinek két és fél kilométeres körútja Dobogókő majdnem összes titkát bemutatja.
Hütte-hangulattal és misztikummal övezett téli táj az egykori Dobogókő Sícentrumban.
Forrás: Síelők.hu
Az energiaközpontként számontartott Dobogókő állítólag összeköttetésben áll olyan spirituális atmoszférával rendelkező helyekkel, mint az angliai Stonehenge, az ausztráliai Uluru vagy a perui Machu Picchu. Az már más kérdés, hogy az utóbbiaknál nem lehet síelni. Dobogókőn azonban ez is adott volt. Az első világháborút lezáró – ránk nézve tragikus kimenetellel járó – békeszerződések aláírása után itt nyílt meg a trianoni Magyarország első sípályája 1923-ban. A Budapesthez közel fekvő és ekkorra már remek infrastruktúrával rendelkező Dobogókő Sícentrum hamar országos népszerűségre tett szert. Az 510 és 690 méter közötti tengerszint feletti magasságban elhelyezkedő síterep összesen 2120 méternyi sípályával és egy felvonóval várta a téli sportok szerelmeseit, míg a mindenkori „hüttehangulatról” a közeli báró Eötvös Loránd Menedékház és a Makovecz Imre tervezte Zsindelyes Vendégház gondoskodott. Napjainkban mindkettő szépen felújított állapotban várja a szállásra és finom falatokra áhítozókat, s az előbbiben még egy Turistamúzeumot is megtekinthetnek a hely múltja iránt érdeklődők. Noha a síterep a 2010-es évek közepén még fogadta a sportolni vágyókat, és külön fejlesztési koncepció is született Dobogókőre nézve, ezek a tervek azonban végül nem valósultak meg. A tányéros felvonó 2020-as évek eleji leszerelésével pedig épp a százéves jubileum előtt zárta be kapuit a Dunántúl egyik legpatinásabb, nagymúltú lejtője.
A 2010-es évek közepén készólt tervek szerint a két sípálya rendszeres karbantartása mellett egy beülős, – a Sícentrum teljes területét lefedő – felvonó is szolgálta volna az idelátogatók kényelmét.
Forrás: Síelők.hu
Lillafüred
Ha valaki rápillantana a Magyar Atlétikai Club (MAC) hatvanéves fennállását ünneplő sporthét felvételeire, bizony nemigen lelne nagy különbséget a korabeli téli olimpiák képkockái és a lillafüredi sportbajnokságok között. A tátrai üdülőhelyek Trianon általi elcsatolását követően a Miskolchoz tartozó Lillafüred vált az ország egyik elsőszámú, nagy presztízzsel bíró hegyvidéki pihenőjévé, amit tökéletesen jelzett az ikonikus Palotaszálló felépítése 1925 és 1929 között. A mesés elhelyezkedésű, természeti látványosságokban gazdag térség azonban nem csak a filmrendezőket vagy a magyar líra egyik legszebb szerelmes versét jegyző József Attilát ihlette meg, hanem a téli sportok megszállottjait is. Az 1920-as évek legvégén csákányok és kalapácsok hangjával telt meg a levegő, és megkezdődött a mátraházaihoz hasonló nagysánc, illetve a majdnem háromezer méter hosszúságú bob- és szánkópálya kialakítása, amelyeket egyértelműen a leendő nemzetközi versenyek kiszolgálásra terveztek. Mindezek a Hámori-tó jégpáncélján megrendezett korcsolyabajnokságokkal, valamint jégkorong mérkőzésekkel, illetve a 606 méter magas Jávor-hegyen létesített sípályán zajló versenyekkel kiegészülve egy európai szinten is mérvadó sportközpontot körvonalaztak Lillafüred számára.
Az 1930-as években egy európai színvonalú, rangos nemzetközi versenyek megtartására hivatott sportközpont (is) formálódott Lillafüreden. A felvételen az egykori síugrósánc teteje látható – épp az ugrás pillanatában.
Forrás: Síelj itthon!
Impozáns méreteivel a lillafüredi Nagylesikló minden más hazai versenypályát elhomályosított. A két ággal rendelkező, mintegy ezerméteres lejtő volt hazánk egyetlen olyan versenypályája, amely majdnem háromszáz méteres szintkülönbséggel – lillafüredi terep 333 és 606 méter közötti tengerszint feletti magasságon terült el – és kellő meredekségével méltó versenytársa lehetett volna az alpesi terepeknek. Csak érdekességképpen: az olaszországi Madonna di Campiglióban található, a legendás Tre Slalom világkupának otthont adó Canalone Miramonti pálya szintkülönbsége alig tesz ki 180 métert, s a hossza is csak 560 méterre rúg. A Nagylesikló ezáltal alkalmas volt mind a szlalomra, mind az óriás-műlesiklásra, ám a második világháború évei és a térséget kiemelten fejlesztő Horthy-rendszer bukása jelentős törést eredményezett az itteni sportközpont életében. A terep fenntartását az 1950-es években a DVTK, majd egy évtized múlva a Miskolci Honvéd SE vette át, s jóllehet több nemzedéknyi élsportoló pallérozódott az itteni lejtőkön, a Nagylesikló a 2000-es évek elejére az állandósuló hóhiány, az elavult infrastruktúra és a pénzügyi nehézségek miatt kritikus állapotba került. A mindinkább elhanyagolt hegyoldalon szép fokozatosan megkezdte visszahódító munkáját a természet, s az egykori pálya nyomvonala mára alig kivehető a fás szakaszokkal tarkított ösvények mentén. Az egykori dicsőség egyedüli régi-új képviselője a 2015-ben átadott télen-nyáron üzemelő Libegő, amely máig tartóan belopta magát az idelátogató túrázók és kisgyermekes családok szívébe.
A Lillafüredi Libegő Park 2015 óta próbál meg visszacsempészni valamit a hajdanvolt pompából.
Forrása: Kiránduló Kata
Galyatető
A Palotaszálló mellett egy másik legendás hazai hotel története is szorosan összefonódott az alpesi síeléssel. A Galyatetői Nagyszállóról (ma: Grand Hotel Galya) van szó, amelyet 1937 és 1939 között építettek Uray György és Puskás Károly tervei alapján. Magyarország legmagasabban fekvő nagyszállója a kor nívóját tekintve valóságos luxusszállodának számított, amely saját uszodával és zárt lőtérrel, illetve öthektáros parkkal várta illusztris vendégeit. A 957 méteres tengerszint feletti magasságban található, jellegzetes mátrai stílusban megálmodott épületet a filmesek is hamar megkedvelték, s a Tolnay Klári főszereplésével forgatott Havas napsütés című alkotást is ezek között a falak között vették fel 1941-ben. A Ráthonyi Ákos rendezte romantikus vígjáték sporttörténeti jelentőséggel is bír: a magyar mozinéző ekkor láthatott első ízben szélesvásznon olyan műlesikló versenyt, amelynek jeleneteit a közelben lévő galyatetői sípályán rögzítették.
A kor minden kívánalmát teljesíteni tudta az 1937 és 1939 között felépült Galyatetői Nagyszálló. A teljeskörű rekonstrukción átesett épületet 2026 áprilisában adják át újra a nagyközönségnek.
Forrás: Aszódi Zoltán, Fortepan
Galyatető már az 1920-as évek óta neves sícentrumnak számított. A hegy északi oldalában található lejtők adtak otthont a trianoni Magyarország első professzionális síversenyének 1927-ben, amely a közelben álló, – a Magyar Hegymászó Egyesület által fenntartott – turistaházzal és azt körülölelő sífutópályákkal valódi télisportközponttá tette a Mátra harmadik legmagasabb csúcsát. Az 1930-as években, majd az 1950-es években rendre itt tartották a hazai szlalom- és óriás-műlesiklás-bajnokságokat, és a versenyrendezés elnyerése évről-évre komoly presztízsharcot eredményezett a rivális Kékestető síterepével. A húzólifttel is kiegészülő síterep 750 és 950 méter közötti magasságon, fénykorában mintegy két-három kilométernyi pályával várta a telente vakációzókat, a hajdani dicsőségből azonban mára alig maradt valami. Az egyetlen kivételt az erdei ösvények közt megbúvó sífutópálya jelenti, amely mind a mai napig hazánk legjobban felszerelt ilyen jellegű létesítménye s egyúttal a magyar sífutó- és biatlonváltó felkészülési központja is. A nagyjából három kilométernyi gondozott nyomvonal leginkább a szabadstílus gyakorlására alkalmas, de az élsportolók mellett az amatőröket is szívesen látja.
A galyatetői tányéros felvonó melletti sípálya adott otthont egykoron a magyar műlesikló bajnokságoknak.
Forrása: Síelők.hu
Tokaj
A tokaji szőlőhegyen két szál vessző…na meg egy sípálya! Noha a népköltészetünk révén nem igazán nyílik lehetőség a tokaji síélet megismerésére, attól még érdemes megemlíteni, hogy Magyarország egyik legszebb fekvésű hegyén, a „borok birodalmában” is működött egykoron sípálya. A 20. század utolsó évtizedeiben a túraútvonalak által gazdagon behálózott Kopasz-hegy északi oldalában nyílt meg a hatszáz méter hosszú, mintegy százméteres szintkülönbséggel bíró tokaji kék pálya, amely egyenletes lejtésével és a Zempléni-hegységre nyíló panorámájával igazán különleges élményt kínált az alpesi síelés kedvelőinek. A pálya oldalában húzódó tárcsás felvonó utoljára 2019-ben üzemelt, a bizonytalan hóviszonyok és az anyagi nehézségek miatt azonban már hét éve csak az idő vasfoga marja az itteni domboldalakat.
A Kopasz-hegyi tévétorony aljából induló tokaji sípálya különleges élménnyel ajándékozta meg a téli sportok magyarországi rajongóit.
Forrás: Síelők.hu
Nyúl és Pázmándújfalú
Nyáron nyúlcipő, télen síbakancs. Legalábbis évtizedeken át így járta nyúli közmondás. A Sokoró dombvidékének ölelésében, Győr és Pannonhalma között félúton elhelyezkedő Nyúlon 1969-ben nyitott meg az alig kétszáz méter hosszúságú, 280 méteres tengerszint feletti magasságon elhelyezkedő sípálya, amelynek építésében nemcsak a lelkes helyi lakosság, hanem a megyeszékhelyen állomásozó szovjet katonák is részt vettek. Noha arra vonatkozóan nincsenek ismereteink, hogy ők bármikor is használták volna ezután az itteni lehetőséget, Nyúl röpke pár év alatt Győr házi síterepévé nőtte ki magát. A Rába fővárosának számító település megannyi lakosa sajátította el itt a közkedvelt télisport alapvető fogásait. A fellendülést egy évtized múlva további fejlesztések követték, s a Győri Villamostechnikai Szövetkezet jóvoltából 1979-ben megnyitotta kapuit Pázmándújfalu sípályája is. A villanyvilágítással felszerelt, egykoron megyei versenyeknek is otthont adó lejtő tetejéről varázslatos panoráma nyílt nemcsak a Kisalföld szelíd lankáira, hanem a közelben álló bencés apátság ezeréves tornyaira is. Jóllehet a pályák egykori nyomvonala még napjainkban is jól kivehető a bortermelésre használt domboldalakon, a régi tányéros felvonók és melegedőházak romjai már csak letűnt emlékeket idéznek a ma emberének.
Győr város házi síterepének számított a kétszáz méteres nyúli sípálya.
Forrás: Kisalföld.hu
Felhasznált források
B. Klári, Királyaink beavató koronázása a Pilisben történt, 2015. (Szakrális Királyság)
Dobogókő: a történelem nyomában, 2024. 04. 12. (Egy Kis Panoráma)
Hütte-hangulat Dobogókőn: megújult a Zsindelyes Vendéglő, 2022. 10. 21. (Síelők.hu)
Gyurina Zsolt, Százforintos jegy, reflektorok, országos versenyek falusi pályákon és a soproni hegyoldalon, 2025. 01. 9. (Kisalföld.hu)
Kápolnai Nagy Ágnes, Időutazás: a mátrai síelés története, 2020. 12. 12. (Kékes Online)
Sícentrum, [dátum nélkül] (Dobogókő.org)
Surányi Dorottya, Dobogókő, a Föld szívcsakrája, 2015. (Túra Klub)
