Mezei Sándor Az idei labdarúgó világbajnokságra öt afrikai csapat kvalifikált, és bár a végső győzelemre kevesen tartják esélyesnek ezeket a csapatokat, többször okoztak már meglepetést az elmúlt tornákon. Marokkó és Tunézia szurkolótábora eddig sokak megdöbbenésére is nagyszerű hangulatot varázsolt a lelátókra, holott e két országban is meghatározó a szurkolói szubkultúra. A különböző szurkolói csoportok látványos pirotechnikával, monumentális élőképekkel és politikai tartalmú dalokkal mutatják meg, hogy Észak-Afrikában a futball több, mint sport.
Az afrikai sport kezdetei és európai behatások
Afrikában a sportéletet a gyarmatosító birodalmak alapozták meg. Észak-Afrika jelentős részét Franciaország uralta egészen a második világháborúig. A függetlenséget követően a legtöbb állam francia mintára köztársaság lett, de voltak olyan nemzetek, amelyek a korábbi dinasztikus berendezést tartották meg, királysággá vagy parlamentáris monarchiává alakultak át. A társadalmi változások lehetőséget adtak, hogy a gyarmatosítók hagyatékát felhasználva fektessék le a sport alapjait. Ami Európában már a XIX. században elkezdődött, az csak a XX. század közepén indult el Afrikában, ahol ekkor jöttek létre a sportági szövetségek és a nemzeti bajnokságok.
A második világháború előtt a fekete kontinensről csak Egyiptom és Dél-Afrika indult az olimpián, ennek oka a két ország különleges helyzete volt. Az 1934-es labdarúgó világbajokság döntő tornájára Egyiptom kvalifikálta magát. Az Afrikai Labdarúgó-szövetség (CAF) 1957-ben alakult, ebben az évben rendezték meg az első Afrika nemzetek kupáját is, amelyet szintén a fáraók nyertek meg. A sportágban már a gyarmati időkben is rendeztek bajnokságokat, ezeket a megszállás alatti bajnokságoknak hívták, ezt követően a függetlenség óta saját nemzeti bajnokságokat bonyolítanak le a nemzetek. A ligában szereplő csapatok és szurkolók között hamar kialakult a rivalizálás.
A legtöbb arab-afrikai bajnokság 16 csapattal indult, a korábban alakult, még a vezető társadalmi réteg által alapított egyesületek csapatai mérkőztek meg az újonnan alapított klubok csapataival, ami társadalmi csoportok közti versengést eredményezett. Az elmaradott sportinfrastruktúra következtében az újonnan alakult csapatoknak sokszor ugyanaz a stadion jelentette a hazai pályát, s ez városi rivalizálásokba torkollott. A kontinens településföldrajza miatt a népesség nagy része városokban lakik, ahol szinte minden jelentős város két nagy csapattal rendelkezik, de mérkőzéseiket egy „közös” stadionban játsszák le. Európában a milánói San Siro stadion az AC Milan és az Inter csapatának otthona is. Tunézia fővárosában, Tuniszban és Marokkóban, a gazdasági központban, Casablancában is két csapat osztozik egy stadionon.
A függetlenséget követő átmenetben a legtöbb országban egy torzult demokrácia jött létre: Észak-Afrikában az autoriter társadalmi berendezkedés a széles körű szociális biztonságot és alapvető szükségletek elérhetőségét jelentette. A kommunista eszmékhez hasonlóan állampártok működtek, azonban a kezdeti korlátlan hatalmú elnökök és pártjaik ereje a 90-es évek végére külső és belső hatások miatt hanyatlani kezdett. A gazdasági lemaradás és a társadalmi konfliktusok a nép elégedetlenségét váltotta ki, amely a 2010-ben bekövetkező arab tavaszban csúcsosodott ki. Számos munkásosztálybeli vagy polgári alapítású sportcsapat így fejezte ki ellenállását a fennálló rezsimmel szemben. A klubok szurkolói a lelátókon módot találtak arra, hogy kritikával illessék az ország vezetőit.
Szurkolói élet Marokkóban
Az ultramozgalom Olaszországból indult ki a 60-as években, s az akkori politikai helyzet elleni társadalmi csoportosulásként jött létre. A fanatikus szurkolók, főként a dél-olasz futballrajongók dalokkal, zászlókkal, egységes megjelenéssel igyekeztek buzdítani csapataikat, ez a jelenség pedig később egész Európában elterjedt.
Marokkóban az első szervezett szurkolói csoportok a 2000-es években jelentek meg. A három legnagyobb marokkói futballklub szurkolóinak képviselői jelentek meg egységesen a lelátón. A fővárosi FAR Rabat csapatát 1959-ben alapította II. Hassan király, szurkolói erős nacionalisták, akik a király és a monarchia pártján állnak, akárcsak a casablancai Wydad csapata, amely a társadalmi középosztály csapata. A városi rivális Raja csapata a büszke munkásosztályt képviseli. A bajnokságban szereplő csapatok szinte állandó teltház előtt játsszák meccseiket, gyakorta többen is tekintik meg a mérkőzéseket, mint ahány nézőt be tud fogadni a stadion. Ennek oka a fennálló politikai rendszer, a korrupció és a mérkőzés rendezésével kapcsolatos hiányosságok. Ez a látvány leginkább az európai klasszikus időkre hasonlít, ami a szurkolói erőszaktól sem volt mentes.
2016-ban a fekete vasárnapként elhíresült mérkőzésen három ember életét vesztette és több mint nyolcvanan megsérültek, amikor a Chabab Al Rif Al Hoceimi és a Raja Casablanca csapatainak szurkolói támadták meg egymást a pályán. A kormány és rendőrség ekkor lépett fel először komolyabban a szurkolói rendbontások ellen. Az országban betiltották az ultra szó használatát is. A politikai tartalmú dalokat, zászlókat és kiírásokat is szabályozták. Később az első- és másodosztályban szereplő szurkolókat visszaengedték a stadionba, mert Marokkó afrikai kontinensbajnokságot és világbajnokságot is szeretett volna rendezni, és a pályázati anyagban a szurkolókat is fel szerette volna használni. Az események rendezése komoly infrastrukturális fejlesztéseket eredményezett volna, korszerű stadionokkal, s ez minden bizonnyal a szurkolói mozgalmak visszaszorítását eredményezte volna.
Az észak-afrikai régióban tapasztalható szurkolói kultúrát az európai drukkerek is elismerik. A legnagyobb szurkolói portálok összeállításukban rendre a legjobbak közé választják a tunéziai, marokkói vagy algériai lelátók fanatikusait. Vannak, akik kifejezetten turisztikai célként keresik fel a legnagyobb derbiket. Társadalomtudósok, kutatók és hétköznapi futballszeretők is kutatták a térség titkát.
Az egyik megfejtés szerint ez egy olyan erős társadalmai szerveződés, ahol a tagokat nemcsak a futball és a közösségi érzés tartja össze, hanem erős kötődést éreznek a város és a klub iránt, amelyben erős a politikai befolyás is. A szerveződésnek teret enged a közösségi média. Amíg az európai szurkolócsoportok óvakodnak az interneten való megjelenéstől, addig az észak-afrikaiak bátrabban használják ezt felületet. A Wydad Casablanca egyik szurkolócsoportjának, a Winners 2005 csoport által megjelentetett albumai a Spotify-on is elérhetőek. Ez segíti, hogy a kapu mögötti szurkolók egységesen énekeljék az ott elhangzott dalokat. A tapasztalatok szerint a régióban élő emberek nem a legszervezettebb körülmények között élnek, azonban a lelátón éppen ennek az ellenkezője mutatkozik meg, a több tízezres tömeg szinkronban énekel, tapsol, követi a tábor vezetőit a buzdításban.
Az arab-afrikai szurkolói kultúra különleges, hibrid szubkultúra, amely a világon is egyedülálló. Gyökerei Európából érkeztek a kontinensre, de az afrikai sajátosságok, mint a politika és az infrastrukturális elmaradottság és a fent említett okok emelik a világ legjobb szurkolótáborai közé a fekete kontinens északi országainak lakóit.
Források: Marsai Viktor, Nagyné Rózsa Erzsébet: Magyarország és Afrika 2018–2025, backpagefootball.com, vendégszektor magazin IX. szám, Dr Mahfoud Amara: Ultras in Morocco
Képek: ultras-tifo.net, around-the-ground.com
Borítókép: rivistaundici.com
⬇👼
