Ocsenás Péter Bence November 28-án folytatódott a Mindenki Erzsébetvárosa rendezvénysorozat, amely ezúttal a frissen megjelent Budapest Nagyregény kapcsán szervezett kerekasztal-beszélgetést. Az esemény vendégei a regény Erzsébetvárosról szóló fejezetének szerzője, Kemény Zsófi, Nyáry Krisztián író és Török András művelődéstörténész. Az estet Erzsébetváros polgármestere, Niedermüller Péter moderálta.
Nyáry Krisztián a regény keletkezéséről mesél. Az ötletgazda Gáspár Máté volt, nem is igazán könyvként, hanem inkább projektként lehet a Budapest Nagyregényre hivatkozni, amelyhez színházi előadások, kerekasztal-beszélgetések és kötetbemutatók kapcsolódnak. 23 szerző 23 írása kapott helyet a kötetben, minden kerület egy külön fejezetben jelenik meg. Niedermüller az előre megadott kritériumokról kérdez, Kemény elmeséli, hogy két idősíknak kellett kötelezően megjelennie, a történetnek Budapest megalakulása után kellett játszódnia, illetve terjedelmi megkötés is volt. Nyáry hozzáteszi, hogy a szerzők kétszer is összeültek megbeszélésre, ismerték egymás szándékait, így történetek közti átmenetek, visszatérő karakterek is megjelennek; Keményhez fordul, aki egyik szerzőtársával élt ezzel a megoldással, hiszen mindketten hasonló történelmi korszakba helyezték alakjaikat.
Nyáry Budapest lakosságának munkáját hangsúlyozza: bárki küldhetett be személyes történeteket a szerzőknek, és volt is olyan író, aki ezekből merített ihletet. A beküldött történetek megtalálhatóak a honlapon. Niedermüller a mű fragmentáltságára tér át, arra kíváncsi, hogy a 23 fejezet alapján milyen kép alakul ki a fővárosról. Nyáry szerint ha útikönyvnek nem is jó a regény, de a kor lenyomatának annál inkább, a mű a fővárosban élők közös múltját ragadja meg. Niedermüller Keményhez fordul, az erzsébetvárosi kötődésére kíváncsi. Kemény nagyapja itt született; miután felkérték a projektbe, másik két kerületet is megadott, de végül a hetedik került hozzá. Nyáry terézvárosi, de gyakran járta a hetedik kerület utcáit, amely sűrű kultúrájú terület, hiszen Petőfi, Mikszáth és Vajda is ide köthető. Török a Kétezer folyóirat szerkesztéséről beszél, főleg ez köti a városrészhez, megemlíti a csütörtöki fogadóórák varázsát a kávézóban, és Irénkét, a vécésnénit, aki mindig előre elolvasta a lapszámot, cserébe nem szedett pénzt a szerkesztőktől.
Niedermüller kiemeli, a kerület nem csak Belső-Erzsébetvárosból áll. Kemény bele is akarta írni a fejezetébe a külső városrészt is, de végül erre nem került sor. Nyáry a Damjanich utcáról beszél, itt született Rejtő, de még Örkény és Faludy is ezer szállal kötődik az utcához. Török a kerület széttartásáról beszél, a főváros nem egységes, leginkább a New Yorkban megszokott fogalmat kölcsönvéve, salátástálként lehet leírni. Nyáry a zsidóság történetét hozza fel, 1873 után befogadó volt a város, a zsidóság gyorsan asszimilálódott, később a lakosság harminc százalékát tette ki. Török Szerb Antalt említi meg, és az ő terézvárosi zsidó írásait. Nyáry kiemeli Kemény Hudine nevű hősét, aki szintén innen jön, hozzáteszi, ilyen gyors asszimiláció nem volt sehol máshol a kontinensen.
Niedermüller a városrész neves bulinegyedéről beszél, ami a kétezres évek elején fejlődésnek indult, kérdése, miért pont itt. Kemény szerint ennek oka csupán, hogy rengeteg egyetem találkozik a kerületben, ami a romos épületekkel kiegészülve máris megteremti az ideális közeget. Nyáry szerint a Magvető Café szintén így jött létre, eszébe jut egy régi történet, amikor egy Jordán Tamás-szavalóesten a kávézóval szemközti, azóta bezárt sztriptízbár két hölgy alkalmazottja is beült az eseményre, később visszatérő vendégei lettek a helynek. Nyáry a történetet az irodalom nagy sikereként jellemzi. Török gyors kérdést tesz fel Keménynek, kiemeli, mennyire tetszett neki a történet, csak azt nem érti, mi az a szeptum. Kemény készségesen válaszol, a szeptum egyfajta orrpiercing.Niedermüller beismeri, ritkán találkozik írókkal, így nagyon kíváncsi, milyen az alkotás folyamata. Kemény először a terepmunkát említi meg, amit lényegében a tíz év pesti éjszakai élet le is fedett. A felkérés után a történelmi vonulat felé indult, ami, mint utóbb kiderült, rengeteg nehézséggel jár, minden apró részlet leírása a fejezetben komoly kutatómunkát vont maga után. A kutatómunkát követően pedig már csak meg kellett írni. Niedermüller a történet tanulságára kíváncsi, Török mosolyogva jegyzi meg, nevezzék inkább üzenetnek. Kemény nem szereti a tanulságos irodalmat: ugyan magát szkeptikusként írja le, de a mű valahol a nyitottságról és a különböző dolgokban való hitről szól.
A közönségből érkezik egy kérdés arról, hogy kinek ajánlják a könyv olvasását. Nyáry azoknak ajánlja, akik szeretik, és azoknak, akik nem eléggé szeretik Pestet, de azoknak is, akik még nem tudják, hogy szeretik. Hozzáteszi, fontos, hogy a regény ne csak a pestieket tudja megfogni. Kemény Zsófi egyetért, ő mindenkinek ajánlja, aki játszani akar egy kicsit. Török mosolyogva jegyzi meg, ő azért szűkíti a kört, és csak 13 és 99 között ajánlaná a művet.
Niedermüller megköszöni a vendégek részvételét, majd lezárja ez eseményt, ami után nagy tolongás veszi kezdetét, dedikálás következik és jó hangulatú beszélgetés alakul ki.
A képek és a kiemelt kép forrása: https://www.facebook.com/mindenkierzsebet
