Az ELTE-s hallgatók kulturális diverzitását az angol nyelven zajló Culture Fest keretein belül mutatták be az ELTE BTK falai között. Az esemény alcíme, a Kaleidoscope of cultures nagyon jól kifejezi, ahogy minden apró kulturális elem egy színes és változatos mintázatba rendeződött. A kezdeményezés az ELTE Bölcsészettudományi Kar Nemzetközi Kapcsolatok Irodája, a Hallgatói Önkormányzat, az International Student Advisory Committee (ISAC) és az Erasmus Student Network (ESN ELTE) kezdeményezésével valósulhatott meg.
Az ELTE Bölcsészettudományi kara, a többi magyar egyetemhez viszonyítva kiemelkedően nagy számmal kínál nyelvi képzéseket. A diákok többek között a Távol-keleti, a Szláv és Balti Filológiai, az Orientalisztikai, a Germanisztikai és az Angol–Amerikai Intézet tanszékein belül ismerhetik meg a különböző nemzetek kultúráit és nyelveit. Sok hallgató vágyik arra, hogy tanulmányai során külföldön is tapasztalatot szerezzen, fejlessze a nyelvtudását és kapcsolatokat építsen. Erre több lehetőséget is ad az egyetem: ösztöndíjprogramok vagy olyan kétoldalú megállapodások által, ahol több partnerintézménnyel is létrejön közvetlen együttműködési szerződés, amelyek révén a hallgatók Európán kívülre is eljuthatnak, például az Egyesült Államokba vagy a távol-keleti országokba. Az ösztöndíjprogramok közül pályázható az egyetemen például a CEEPUS (Central European Exchange Program for University Studies), amely a közép-európai régióban kínál mobilitási lehetőséget vagy szakmai gyakorlat elvégzését; a Charm-EU, amely lehetővé teszi, hogy a hallgatók több országban tanuljanak ugyanazon tanulmányi program részeként, például az Utrecht University, a Trinity College Dublin vagy a Universitat de Barcelona kurzusait teljesítve, és természetesen az Erasmus+ is pályázható, ami a legtöbb opciót kínáló alternatíva. Az Erasmus+ az Európai Unió által támogatott ösztöndíjprogram, amely lehetőséget biztosít a felsőoktatásban részt vevő hallgatóknak, hogy egy európai partnerintézményben töltsenek el egy tanulmányi időszakot vagy szakmai gyakorlatot. Az utóbbi években több magyar egyetem államiról alapítványi fenntartású modellre váltott, emiatt megszűnt a partnerségük a programmal, az ELTE viszont a mai napig kiemelkedő szerepet tölt be a mobilitásban és aktívan ösztönzi mind a külföldre kiutazó, mind a külföldről érkező hallgatókat a részvételre. Már több mint 9 millióan pályázták meg sikeresen az Erasmus +-t, ami korántsem meglepő, hiszen azon felül, hogy a hallgatók fejlesztik a nyelvtudásukat, egy életre szóló és akár pályaválasztásban is meghatározó élményre tesznek szert ezáltal.
A Culture Fest létrehozásában részt vett az Erasmus Student Network is, Európa egyik legnagyobb nonprofit, diákok által vezetett szervezete. Az ESN nagyon sokat tesz azért, hogy az Erasmus+ programmal érkező diákokat támogassa és segítse a kezdeti nehéz helyzetekben, gyakran önkéntes mentorok vállalják a feladatot, hogy bevezessék a frissen érkezetteket az egyetemi életbe. Az esemény ugyanakkor nemcsak az ösztöndíjprogramokban résztvevőket szólította meg, hanem minden nemzetközi hallgatót, aki az ELTE BTK valamelyik szakán tanul. Nagyon sokan vendéghallgatóként érkeznek az egyetemre, és akár önköltségen végeznek el egy teljes képzést. De szeretettel fogadták a magyar érdeklődőket is.

A sok kapcsolódási pont miatt, nem véletlen, hogy már pár perccel négy óra után megtelt a Kari Tanácsterem a Trefort-kerti campus A épületében. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött volt, viszont bárki regisztrálhatott még a helyszínen is. Az esemény több programot is kínált egyszerre: Symphony of Cultures címen színpadi fellépéseket lehetett átélni, az Around the World on a Table találó elnevezés pedig a különböző kitelepülésekre vonatkozott.
A kitelepülők a saját országukat, vagy egy számukra fontos országot képviseltek az asztaluknál. A legtöbben tradicionális ételekkel és italokkal csalogatták a résztvevőket, de sok látványos és egyedi tárggyal, kabalával és interaktív játékkal is készültek. Bemutatták Ukrajna, Hollandia, Grúzia, Algéria, Tajvan, Palesztina, Vietnám, Kína, Mexikó, Oroszország, az újlatin országok és persze Magyarország kultúráját is. A távol-keleti részen például meg lehetett kóstolni a rendkívül népszerű bubble tea-t, az algériai asztalnál a kuszkuszt ízlelhették meg a látogatók, míg Kína asztalánál a Magyarországon is elterjedt tavaszi tekercset és különböző teaféléket lehetett kipróbálni. Természetesen a magyarok is készültek finomságokkal: Túró Rudit, zsíros kenyeret lilahagymával és ropit kínáltak. Ukrajna és Hollandia képviselői az ételeken kívül rövidebb kvízekkel is készültek a résztvevőknek, ahol fény derült arra, ki mennyire ismeri ezeket az országokat.

A fellépéseket Dr. Réthelyi Orsolya, nemzetközi ügyekért felelős dékánhelyettes, és Dr. Gilián Lilla, az ELTE BTK nemzetközi koordinátora nyitotta meg. A köszöntés után kezdődtek a zenei előadások. Emiatt akadt egy kis probléma a rendezvényen: nagyon sokan nézelődés közben beszélgettek az asztalok körül, az azzal párhuzamosan zajló produkciók pedig kevésbé voltak hallhatóak emiatt. A terem adottságai és a kitelepülők izgalmas kiállításai miatt kevesebb figyelmet fordítottak a résztvevők a fellépőkre. A szervezők többször próbáltak csendet kérni, de nem sikerült még így sem mindig elérni a kívánt hangerőt. Mindenesetre miután a legtöbben már körbenéztek a kitelepülők között, sikerült meghaladni a kezdeti nehézségeket, és egy igazán különleges este bontakozott ki.

A SEAS Singers kórusa kezdett, akik angolul énekeltek, de egy magyar népdal, a Kis kece lányom feldolgozását is hallhattuk tőlük, utánuk a NEDERzang lépett fel, majd a Liszt Akadémiáról érkező Szendi Ágoston gitárjátéka dobta fel a hangulatot. Ezt követően a kínai kultúra került a középpontba: Menglan Zhou és Peng Zhang tradicionális népdalokat adott elő, az őket követő előadók pedig különleges hangszeres kísérettel léptek fel, Hang Zhigao bambuszfuvolán, Liu Yonghan pedig a kucseng nevű húros, citeraszerű hangszeren játszott. Ezt táncos fellépések követték: a dél-amerikai vonalat megragadva ecuadori táncot adott elő Vanessa Gabriela Cabrera Cárdenas, hat órától pedig magyar néptánc következett az ELTE Folk Dance Ensemble által, majd Akash Mishra és Aparna Jha Indiát prezentáló fellépésével folytatódott a program. Az estet a Szláv és Balti Filológiai Intézet kórusa és néptáncbemutatója zárta, amely során nemcsak előadást hallgathattak, hanem táncoktatásban is részt vehettek az érdeklődők. Azonban az este nem itt ért véget, hiszen a HÖK és az ESN kollaborációjában az Erzsébet körúti Stifler Barban nyolckor megkezdődött a program „aftere”, ahol többek között kulturális kvízzel és karaokézással készültek a szervezők, így a közösség a hivatalos program után is folytathatta a közös élményszerzést egy kötetlenebb, baráti atmoszférában.
Az esemény megmutatta, hogy a különböző nemzeti hagyományok egymással érintkezve, folyamatosan keveredve alkotnak egy sokszínű, élő egészet. A nemzetközi és a magyar hallgatóknak egyaránt szükségszerű volt egy ilyen esemény létrejötte, mivel a hagyományok és szokások kölcsönös ismerete és megértése révén alakulhat ki egy olyan elfogadó és tiszteletteljes környezet, ahol mindenki büszke lehet a saját kultúrájára és tradícióira egy másik országban is.
Kiemelt kép forrása: Mága Zsanett fotója.
