A szeptember 4-én 16 órától kezdődő évnyitó napján már egyetlen felvételizőnek sem kellett izgulnia. Az Eötvös József Collegium idén ünnepli fennállásának 130. évfordulóját, amiről különleges előadásokkal, a kollégium történetének méltatásával és hangversennyel is megemlékeztek az őszi szemeszter első hete előtt.
Daczi Anna, a kollégiumi hallgatói választmány kommunikációért felelős hallgatója számolt be az évnyitóról és az idei felvételiről. Az 1895 óta fennálló, École normale supérieure mintájára alakuló, eredetileg kizárólag tanárképzéssel foglalkozó, majd lassan az ELTE első számú bölcsész és dögész szakkollégiumává avanzsáló intézmény több, mint egy évszázada biztosít akadémiai utánpótlást az egyetemi karoknak. Idén összesen kétszázhetvenen jelentkeztek a tizenkilenc műhelybe, a pályázati anyagok és motivációs levelek kiválogatása után száznyolcvankét hallgató került kiválasztásra a szóbeli fordulóra. A legtöbb szakkollégiummal ellentétben az Eötvös frissen egyetemistává váló jelentkezőket is fogad, bentlakó és bejáró pozíciókra egyaránt. A felvételi egy online adatlap kitöltésével és önéletrajz-leadással kezdődik a kollégium saját fejlesztésű informatikai rendszerén keresztül. A személyes szakmai és diákbizottsági meghallgatások mellett egyes műhelyek előzetes feladatokkal is keresik jelöltjeiket, míg mások a helyszínen, felmérők megíratásával teszik próbára a felvételizők tudását. A legnépszerűbb műhely idén a Magyar mellett a Biológia-Kémia volt, amik a kollégium legnépesebb műhelyei is, de a Matematika-Fizika műhely iránt is sokan érdeklődtek. A hírhedt „fejkopogtatót” követően – aminek keretében egy válogatott kollégiumi testület előtt tesztelik végső lépésként a bentlakónak jelentkezőket – kilencvenhét új taggal bővült az intézmény. Egyharmaduk bentlakóként, kétharmaduk pedig bejáróként vesz majd részt a műhelyek pezsgő közösségi és kutatói életében.
A kötelező műhelyórák mellett a hallgatók széles körű, kreditértékű órakínálatból tudnak válogatni szakmai érdeklődésüknek megfelelően; az elsőéves tagjaikat a vezető tanáraik mellett egy-egy felsőbbéves mentor segíti végig az önálló kutatás és az egyetemi beilleszkedés kihívásain és örömein. A pezsgő közösségi élet – kezdve a majálissal, gólyatáborokkal, kirándulásokkal és az ikonikus „estikézésekkel” – egy sokrétű közösség vonalait rajzolja a jövőbeli jelentkezők számára.

A szeptember 4-i évnyitóra újra megtelt a Collegium épülete, hiszen aznap költözött be a legtöbb bentlakó az új tanévre. Horváth László igazgató úr a hagyományokhoz híven a Nagyklubban üdvözölte az újonnan felvetteket. Köszöntőt mondott még Kóczián Lilla, az ELTE Rektori Koordinációs Központ vezetője, Fröhlich Ida, az EC Baráti Kör elnöke, és Cziráki Kamilla, a Collegiumi Hallgatói Önkormányzat elnöke is. A nagyszabású évforduló megünneplése alkalmából Garai Imre habilitált egyetemi docens tartotta meg előadását Eötvös Collegium percepciója és emlékezete: A Történelmi Emlékhely elismerés emlékezeti rétegei címmel, majd Benczúr Gyula frissen restaurált festményének leleplezésére került sor. A Heitler András – a Magyar Képzőművészeti Egyetem Restaurátor Tanszékének vezetője – által helyreállított portré a kollégium alapítóját, báró Eötvös Józsefet ábrázolja – így a sejtelmes, tudományba burkolódzó férfi visszatért és elfoglalta örök helyét intézménye ódon falai között. Díszelőadást tartott Bóna Ottó tanársegéd, szintén a Képzőművészeti Egyetemről, amelyben a leleplezett mű alkotójának festészeti technikája és oktatási tevékenysége került a középpontba. Mint minden megnyitón, az idein is kiemelkedő kollégistákat ismertek el az Eötvös Collegiumért emlékérmek és emlékpénzérmék átadásával, akik a laudációk után önfeledten fotózkodtak az ikonikus fehér lépcsők előtt, mielőtt hátratértek volna a Collegium kertjében megrendezett állófogadásra. A megnyitón a jelenlévők a kollégium legfrissebb kiadványaiból, tanulmányköteteiből is válogathattak, amelyek rangos szakértők munkája mellett a kollégium hallgatóinak konferenciatanulmányait, a műhelyek szakmai munkájának eredményeit tartalmazzák. Az egyes programpontok között a Budavári Kamarazenekar klasszikus játékát hallhatták a résztvevők, ami egy emberként hangolta a collegiumi közösséget az új szemeszter kezdetére.
Kiemelt kép forrása: Major Anita fotója.
