Rendhagyó módon az ELTE Egyetemi Filmklub legutóbbi alkalma az egyébként az egész országra kiterjedő Múzeumok Éjszakája keretei között valósult meg. A Nemzeti Filmintézettel közösen működtetett …

Az ELTE hallgatói magazinja

Rendhagyó módon az ELTE Egyetemi Filmklub legutóbbi alkalma az egyébként az egész országra kiterjedő Múzeumok Éjszakája keretei között valósult meg. A Nemzeti Filmintézettel közösen működtetett …

Az ELTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának (EHÖK) tisztújító küldöttgyűlése június 13-án megválasztotta a következő ciklus tisztségviselőit – a kabinet régi és új tagokkal vág neki a …

Kétnapos összegyetemi konferenciát szervezett az Eötvös József Collegium Filozófia Műhelye május 22-én és 23-án a Collegium épületében. A konferencia középpontjában ezúttal a tudás és az …

Április 23-án második alkalommal került megrendezésre a Cultural Connection Day az ELTE Lágymányosi Campusának Gömb Aulájában. Az esemény ez alkalommal a párbeszéd, a kíváncsiság és …

A Sleep Token brit rockegyüttes hirtelen népszerűségéhez jelentősen hozzájárult a zenéjük mellett az is, hogy sikerült néhány év alatt egyfajta brandet kialakítaniuk maguk körül. A …

Április 13-án immár 29. alkalommal gyűltek össze az érdeklődők az ELTE ÁJK Aula Magna dísztermében, hogy együtt megismerjék az egyetem egy nagyra becsült alumnijának sikertörténetét. …

Ünnepélyes gálaest keretén belül vehették át díjaikat március 23-án „Az én ELTE-s történetem” 2025. évi prózaíró pályázat legkiválóbb alkotói, végre személyesen is. Magazinunk az ELTE …