Graca Endre Árpád 1919 július eleje. Károlyi Mihály, ex-miniszterelnök és -köztársasági elnök egy krumplival megrakott szekéren hagyta el az országot családjával, és ezzel megkezdődött huszonhét évig tartó száműzetése. Útja ezután Olaszországon, Jugoszlávián, Anglián, Franciaországon, Mexikón és az Egyesült Államokon át vezetett – sőt, a Szovjetuniót is meglátogatta –, és csak 1946-ban térhetett ismét haza. Jelen cikk az emigráns Károlyi szerencsétlenségeinek sorozatát mutatja be.
Ausztriában Károlyi korábbi politikustársa és minisztere, Jászi Oszkár várta őket, akinek tudomására jutott, hogy a Jockey Club magyar és osztrák főrangú tagjai meg akarják ölni a grófot. „Katus […] székkel és asztalokkal elbarikádozta hotelszobánk ajtaját, egész éjjel fennmaradt, és töltött revolverrel várta a gyilkosokat. Szégyenkezve kell bevallanom, hogy míg ő őrködött, én jóízűen aludtam.”
1920 nyarán valóban elfogtak egy magyar férfit, aki gyilkosságra készült. „Egy nap izgatott fiatalember keresett fel bennünket, és fantasztikus történetet adott elő.” A férfi megvallotta, hogy átsegített a határon egy idegent, aki „néhány pohár után […] bizalmasan megvallotta a háziasszonynak, hogy útjának célja Károlyi Mihály meggyilkolása.” A rendőrök elfogták az idegent, aki „a rendőrségen bevallotta, hogy egy tiszti szervezet küldte Budapestről, és siker esetén ötvenezer koronát ígértek neki.”
Csehországban kétszer is letartóztatták Károlyiékat, a második alkalomról így emlékezett meg: „[T]udomásomra hozták, hogy a pekingi kutyás nő feljelentett, amiért kalapomat Wilson elnök szobrára helyeztem, és ezzel megsértettem az elnököt. […] Másnap egy bécsi lap már arról »tudósított«, hogy egy vendéglőben Masaryk elnökkel találkoztam, és leütöttem fejéről a kalapját, mire letartóztattak.” A Prágában töltött idő alatt Károlyi egyébként valóban megismerkedett Thomas Masarykkal – bár arról nem maradt fent hiteles forrás, hogy piszkálta volna a kalapját.
Idő közben Benešnek terhére lett a menekült gróf: „úgy érezte, jobb lenne engem valahogy eltávolítani az országból, ezért diplomatikus udvariassággal szóba hozta, hogy bizonyára kellemesebben éreznénk magunkat melegebb éghajlaton”. Károlyiék Olaszországban, Firenzében telepedtek le, ahol azonban folytatódtak a viszontagságok.
Károlyi egy alkalommal Türr Stefániánál[1] teázott, majd másnap a gróf nagy meglepetésére egy vele készített interjút talált az újságban. „Minden szót, amit előző nap mondtam, és sok mindent, amit nem is mondtam, a lehető leggonoszabb értelmezésben láttam viszont. Még külsőmet is sátáninak festették le.” Károlyi szerint Türr Stefánia Horthyék ügynöke volt: „azt a feladatot kapta, hogy érje el kiutasításomat Olaszországból.”
Később – a korábbi incidenstől függetlenül – Fiesoléban a carabinierik egy fegyveres csapata fogta el a Károlyi családot. „A letartóztatás ekkor már rendszeresen ismétlődő eleme lett életünknek” – kommentálta az eseményeket önéletrajzában. „[N]em volt ellenem semmiféle vád, csupán a firenzei lakosság követelte kiutasításomat. Az olasz sajtó tele volt a rólunk szóló rémhírekkel: úgy állítottak be, mint a toscanai forrongás fő szervezőjét […]”. Firenzében ugyanis – Károlyi elmondása szerint – 1921 tavaszán állandóak voltak az utcai összecsapások, lövöldözések a fasiszták és a kommunisták között.
A hatóságok megkérdezték tőle, hogy melyik országba szeretne menni. „Megmondtam: bárhová, Ausztria kivételével […] Erre még aznap elvittek bennünket Tarvisióba, az osztrák határra.” Itt beutazási vízum híján először visszafordították őket, majd Károlyit és családját egy osztrák kisvárosba, Villachra internálták. A gróf nem sokkal később Jászi Oszkár segítségével jugoszláv beutazási engedélyt és útlevelet kapott.
Először Splitben telepedtek le, ahol Károlyi megismerkedett Meštrović-csal[2], a híres horvát szobrásszal is. Később Dubrovnikba költöztek; itt orosz emigránsok egy csoportja nagy üzletet ajánlott nekik: mulatót nyitottak, és befektetési lehetőséget kínáltak. „Hálásan fogadtuk ezt a kedves ajánlatot, és pénzünk legnagyobb részét be is fektettük a Stella bárba […] [A]z oroszok, akik többnyire részvénytársak voltak, és így nem kellett fizetniük az italért, vedelték a pezsgőt.” A mulató azonban néhány héten belül csődbe ment: kiderült, hogy nem volt semmiféle befektetés, az oroszok egyszerűen elitták Károlyiék pénzét.
Szerencsére a gróf nővérének sikerült egy kisebb összeget átcsempésznie a határon – egy pamutgombolyagban –, amiből Károlyiék egy motorcsónakot vettek: ebben turistáknak ajánlottak tengeri kirándulásokat. A csónakot csak egyszer használták, aztán egy hirtelen jött viharban szikláknak csapódott, így a család összes pénze ismét „elúszott”. Nem véletlenül írta tehát magáról Károlyi több alkalommal is, hogy sohasem volt üzleti érzéke…
Ezek után hátrahagyták a horvát tengerpartot, és egy szénszállító teherhajó fedélzetén utaztak Angliába – persze ez az út sem volt zökkenőmentes. „[A] gyerekeket és Balalajka nevű kutyánkat […] kötelekkel az árbochoz kellett kötnünk, hogy bele ne essenek a tengerbe.” Angliában újabb megpróbáltatások következtek szegény gyerekek számára: „Mivel csak németül beszéltek, nyilvános helyen el kellett hallgattatnunk őket, mert észrevettük, hogy az emberek még nem felejtették el a háborút, és nem kedvelik ezt a nyelvet. A gyerekek hamarosan el is felejtettek németül, de mivel angolul még nem tanultak meg, egy időre teljesen megnémultak.”
Károlyi Angliában nyomban megbetegedett – dizentériát (vérhast) kapott, és kiújult egy régi, Indiában szerzett betegsége is. Angliai letelepedési engedélyük kiállítását a gróf unokatestvére, Szapáry László londoni nagykövet igyekezett hátráltatni. (Az ember már meg sem lepődik rajta, hogy Károlyinak mindenhol is vannak rokonai – meg persze ellenségei is). Az engedélyt végül mégis megkapták. A grófnak nem sok jó szava volt Szapáry nagykövetről: „Követségi fogadásainak pompája felülmúlta az összes utódállamét […] Egy alkalommal a követség épületéhez vezető lépcső minden egyes fokára pompásan felöltöztetett, tollas csákót és prémgalléros dolmányt viselő őröket állítottak.” Amikor egy magyar vendég örömében anyanyelvén szólította a „huszárokat”, azok londoni cockney akcentussal válaszoltak.
Károlyi egész sor híres kortársával tartotta a kapcsolatot Angliában: Herbert Asquith volt angol miniszterelnökkel, H.G. Wells íróval, a science fiction irodalom atyjával, illetve Bertrand Russellel, a híres matematikussal és filozófussal, aki később irodalmi Nobel-díjat is kapott. Londonban megismerkedett Karl Katuskyval, a II. Internacionálé vezetőjével, akit sokan csak „a marxizmus pápájaként” emlegetnek – érdekes oximoron.
A szerencsétlenségek Angliában tovább folytatódtak: az emigráns gróf 1924 augusztusában eltörte a combját – éppen Ferenc József születésnapján. „[M]intha megátkozott volna” – írta. „[Az őszt] azzal töltöttem, hogy igyekeztem leszokni a veszedelmes kábítószerről, amelyet a törés okozta fájdalom ellen kaptam. Az ápolónő azonban, akit az orvos arra utasított, hogy vízzel helyettesítse a gyógyszert, jobbnak látta, ha a teljes adaggal biztosítja saját éjszakai nyugalmát és az enyémet. Így aztán elvonókúrám elég sokáig tartott.”
Eközben Magyarországon bűnösnek mondták ki hazaárulási perében, és elkobozták minden magyarországi vagyonát – melynek százalékát maga Károlyi József, a gróf féltestvére kapta meg –, ezzel kitaszítottsága valóban teljessé vált. A vád: ellenséges kémekkel való érintkezés a világháború idején, a pacifista-antimilitarista Galilei Kör anyagi támogatása, illetve részvétel a Budapesti Katonatanács forradalmi testület megalakításában. „Bűnösségemet azon az alapon mondták ki, hogy a vádak köztudomású tényeken alapulnak, és ezért bizonyítékokra nincs szükség.” Még egy új törvényt is elfogadtak 1921-ben, kifejezetten azért, hogy a gróf hitbizományát is elkobozhassák.
Az ügy pikantériája, hogy 1924-ben, mikor megalakult az első munkáspárti kormány Angliában, a magyarországi hazaárulási per tárgyalását egy ideig szüneteltették, mert Károlyinak jó kapcsolatai voltak Ramsay MacDonald miniszterelnökkel, és egy elmarasztaló ítélet esetén veszélybe kerülhetett volna Magyarország népszövetségi kölcsöne: az angolok megvonhatták volna a támogatásukat. 1924 őszén azonban megbukott a MacDonald-kormány, Magyarországon pedig gyorsan jogerős ítéletet hirdettek, és elkobozták a Károlyi-vagyont.
A vörös gróf a brit Munkáspártról egyébként megállapította: a párt „nincs elbűvölve a marxizmustól, és tulajdonképpen nem is marxista”. Ő maga ekkorra már kommunistának vagy baloldali szocialistának definiálta magát: „A marxista gondolatot a maga logikus konklúziójáig követve, szükségszerűen jutottam el a kommunizmushoz, bár a kommunisták által válogatás nélkül alkalmazott módszereket haboztam elfogadni.”
Andrássy Katinka időközben az Egyesült Államokba utazott, ahol Franklin D. Roosevelt későbbi amerikai elnök feleségénél lakott. A vörös grófnő unokatestvére, gróf Széchenyi László washingtoni követ azonban „szabályos kampányt indított ellene”. Körleveleket küldött az őt fogadó bizottságokhoz, „vérszomjas bolseviknak” nevezve Károlyinét, aki ráadásul karácsony környékén tífuszt is kapott. Károlyi törött lábbal, mankóval felszerelve indult beteg felesége után Amerikába.
Széchenyi washingtoni követet nemsokára visszahívták, mert egy amerikai képviselő leleplezte, hogy kétezer dollárért detektívet bérelt fel Károlyiék megfigyelésére. „Az ilyesmit mindenütt csinálják, de kínos, ha kiderül” – írja Károlyi. (Ki tudja, talán gyakorlati tapasztalata volt a dologban: a második világháború után ugyanis ő maga is nagykövetként dolgozott, mégpedig Párizsban.) Később Szapáry nagykövetet is visszahívták Londonból, mert nem tudta megakadályozni, hogy Andrássy Katinka beutazási engedélyt kapjon Amerikába.
Károlyiékon mintha valóban átok ült volna. Többször elvesztették a pénzüket és súlyosan megbetegedtek. Ezen kívül lépten-nyomon keresztbe tettek nekik: letartóztatták őket, kémeket és bérgyilkosokat küldtek utánuk, illetve Károlyit közben hazaárulásért is elítélték Magyarországon, és elkobozták teljes vagyonát.
Itt azonban érdemes megemlíteni azt is, hogy Károlyi féltestvére, József haláláig támogatta a családot és a gróf gyermekeit is, illetve ifj. gróf Andrássy Gyula 1929-es halálával jelentős örökségben is részesültek – ezt az emlékiratok nem különösebben hangsúlyozzák, sőt, helyenként elmarasztalják Károlyi Józsefet amiatt, hogy nem jól gazdálkodott, és így nem tudta megfelelően támogatni Károlyi gyermekeit. „Ezért nem teljesen igaz, hogy a Károlyi házaspár sokat nyomorgott volna az emigrációja alatt, amit a memoárjaikban szerettek kihangsúlyozni” – írja Gali Máté a Rubiconban megjelent cikkében. Ez a kis kitekintés tökéletesen alátámasztja a tézist, mely szerint egy forrás: nem forrás – főleg, ha egy szubjektív visszaemlékezésről van szó.
A Károlyi-cikksorozat következő része a gróf Szovjetunióhoz és a kommunizmushoz fűződő kapcsolatát fogja bemutatni – hiszen eljutott a Szovjetunióba is –, és azt is megtudhatjuk, hogy mentette meg Rákosi Mátyás életét. Hogyan is történt mindez? A következő részben kiderül…
Források:
Károlyi Mihály: Hit, illúziók nélkül (Európa könyvkiadó, Budapest, 1982)
Rubicon: Károlyi Mihály hazaárulási pere (https://rubicon.hu/cikkek/karolyi-mihaly-hazaarulasi-pere)
A képek forrása:
https://mek.oszk.hu/01900/01906/html/index161.html
https://hu.wikipedia.org/wiki/Ramsay_MacDonald
https://rubicon.hu/index.php/cikkek/edvard-benes-cseh-politikus-szuletese-1884-majus-28?rovat=naptar
https://encyclopedia.ushmm.org/content/en/article/karl-kautsky
[1] Türr Stefánia édesapja egyébként Türr István tábornok, Garibaldi harcostársa, mazzinista összeesküvő volt, akiről múzeumot és gimnáziumot is elneveztek Magyarországon.
[2] Meštrović világhírű művész volt: ő volt az első, aki még életében egyszemélyes tárlatot mutatott be a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeumban. Művészetének magyar vonatkozása is van: ő faragta a Budavári Palota előtt található Savoyai Jenő-szobor mellékalakjait.
