Püski Bianka Az ELTE Sikerek Veled beszélgetéssorozatának március 21-i alkalmán jártam, hogy beszámolhassak nektek a beszélgetés miliőjéről, az érintett témákról, illetve kedvet csináljak ahhoz, hogy a legközelebbi alkalmakon Ti is részt vegyetek. Az „ELTE Sikerek Veled” című beszélgetéssorozatot az ELTE Alumni Központ, az EHÖK és az ELTE Online hívta életre, a március 21-i alkalom témái pedig a kutatás, eredményesség és megosztás voltak. A kötetlen beszélgetés során ELTE-s alumnusok beszélgettek sikereikről, az ahhoz vezető útjukról, tapasztalataikról. Négy olyan aktív és eredményes kutató beszélgetésének lehettünk szem- és fültanúi, akik teljesen különböző területekről érkeztek: Bárth Dániel etnográfus, Kis-Tóth Ágnes asztrofizikus, Ősi Attila őslénykutató és Tóth Melinda programtervező matematikus. Az estét felkonferáló Solymosi Katalin előfeltételezése, miszerint inspiráló este elé nézünk, abszolút megvalósult.
Mi lehet a közös pont egy asztrofizikusban, egy történész-néprajzkutatóban, egy őslénykutatóban és egy programozó matematikusban, merült fel bennem is a kérdés az esemény leírása láttán. Az első kapcsolódási pont, hogy mind a négy kutató az ELTE berkein belül szerzett diplomát, s mai napig aktív kutatói és oktatói az egyetemnek, azonban ezen erős kötődésen túl is számos kérdésben sikerült közös metszetet alkotniuk véleményük révén. Sokszínűen tehát, de releváns és érdekes tapasztalatokat megosztva alakult az este, ahol már a beszélgetés első körében sikerült az „alumnusságon” túl markáns közös pontot találni a különböző szakterületek között. Ez nem volt más, mint az idő. Az asztrofizikus a körülbelül 13,8 milliárd éves világegyetem anyagaival, összetételével, kialakulásával; az őslénytanász már „csak” több száz milliós viszonylatban a dinoszauruszokkal; a néprajzkutató a 18. század mikrotörténeteivel, míg a programozó informatikus napjaink technikájával, szoftverekkel foglalkozik. Így lehetséges, hogy a négy kutató kis túlzással élve lefedi 13 milliárd év történéseit, legalábbis annak megismerésére törekszik a saját szempontjából.
A beszélgetés a kutatók bemutatkozásával kezdődött, amely során figyelmet szenteltek annak, hogy kiemeljék, mit jelent és jelentett nekik az ELTE, hogyan választották ki a szakirányukat, egyáltalán hogyan jutottak el odáig, hogy erre az egyetemre és pont arra a szakra jelentkezzenek, amelyre tették. Általánosságban elmondható, hogy a kutatók számára meghatározóak voltak a családi minták, valamint a tanáraik, középiskolás tanulmányaik és az ott elért eredményeik. Majd elhangzott „az egyetem nekem mindig is egyenlő volt az ELTE-vel” mondat, amellyel tulajdonképpen mind a négy kutató azonosulni tudott, és bizonyára sok mostani egyetemi polgár is egyetért. Felmerült a pályaorientáció azon nehézsége is, hogy azon túl, hogy az ember érdeklődik egy tárgy vagy téma iránt, hogyan tudja eldönteni azt, hogy hol tanuljon tovább; pontosan milyen szakirányú tanulmányokat kell folytatnia ahhoz, hogy a számára optimális foglalkozással, például paleontológiával foglalkozhasson. Kis-Tóth Ágnes fel is tett Ősi Attilának egy frappáns kérdést: hogyan lehet valaki „dinológus”? Természetesen ilyen szakirány nem létezik, Ősi Attila viszont beavatott minket abba, hogyha valaki őslénykutató szeretne lenni, akkor geológia vagy biológia szakirányt érdemes választania, majd egyetemi tanulmányai során tud specializálódni, valamint például terepgyakorlatokon részt venni, ahová egyébként teljesen laikusként is csatlakozhatunk, ha van hozzá kedvünk és affinitásunk. Utóbbit meleg szívvel ajánlom az őslénytan iránt érdeklődő, pályaválasztás előtt álló gimnazistáknak, így talán könnyebb lehet a döntésük, saját tapasztalataik alapján tudják mérlegelni, hogy tényleg jól éreznék-e magukat ezen a pályán a későbbiekben.
Megtudhattuk továbbá, hogy az egyes kutatók milyen témákra összpontosítanak, hogyan telik egy kutató napja. Ez érdekes kérdés, hiszen mindenki tudja, hogy létezik kutató mint foglalkozás, de egyrészt téma szerint is széles portfólión mozoghat az, hogy egy kutató pontosan mire fókuszál – ezt a beszélgetés széles palettát lefedő résztvevői is kitűnően példázzák – másrészt kevesen tudjuk azt, hogy pontosan mit is foglal magában a kutatói pálya. A beszélgetés résztvevői többször állították párhuzamba a kutatói munkát az irodai alkalmazottak munkájával, hiszen ez utóbbit mindenki jól ismeri. Míg egy irodai alkalmazott munkaideje általában fix 8 óra, addig egy kutatót senki nem ellenőriz, hogy mikor érkezik vagy távozik a munkahelyéről. A rugalmas és kötetlen munkarend egyrészt hatalmas előny, hiszen, ahogyan a beszélgetőtársak is említették, belefér, hogy pl. délben elhozzák a gyereket az oviból, másrészt nagyon nehéz meghúzni a határokat: könnyen azon kaphatja magát az ember, hogy legyen késő este vagy éppen hétvége, még mindig a laptop előtt görnyed, mert „teljesen beszippantotta a munka”. Azon túl, hogy saját témájukban kutatnak, rengeteg adminisztrációs teher nehezedik rájuk, valamint oktatják a jövő kutató generációját. Mindemellett pedig a kutatás sem áll meg akkor, amikor az ember bizonyos hipotézistől elindulva valamilyen eredményre jut – ezt neves szaklapokban publikálni is kell, így jelentős részét teszi ki a kutatói létnek az írás: a tudományos cikkek írása. Továbbá folyamatosan fejleszteniük kell magukat, ismerniük kell, hogy más országok hasonló témával foglalkozó kutatói, kutatócsoportjai milyen eredményekre jutottak, milyen aktuális új szakirodalmak jelentek meg. Bárth Dániel történész-etnográfusként rengeteg időt tölt például levéltárakban, és sokszor több évig kutat egyes témában, vagy éppen régen élt ember után, mire számára releváns anyagot talál. Összességében tehát rengeteget kell kutatni-kutakodni, ahogyan a foglalkozás neve jelzi is, viszont egy-egy eredmény elérése, megtalálása katartikus élményt okoz. Nagyon fontos része továbbá a kommunikáció mind tanszéki, mind nemzetközi kollégákkal, és természetesen a hallgatókkal is. Nagy örömömre a tudománykommunikáció fontossága, illetve az azzal való időtöltés jelentősége is felmerült, hiszen a kutatóknak társadalmi kötelessége, hogy közvetítsék a laikusok felé a tudomány aktualitásait, csökkentve az átlagember és a tudomány főáramlata között tátongó, sok esetben elidegenítő távolságot. Véleményem szerint csak úgy lehet felvenni a harcot az áltudományos tévhitekkel, ha megfelelő tudománykommunikáció révén folyamatosan edukáljuk a társadalmat.
Felmerülhet a kutatói pályával kacérkodókban, hogy mégis ki menjen kutatónak? Milyen adottságokra, hozzáállásra van szükség ahhoz, hogy valaki érvényesüljön ezen a pályán, sikereket érjen el? A kérdésekre mint válasz elég hamar érkezett az elhivatottság kritériuma. Elhivatottnak kell lenned a témád, szakterületed iránt, érdeklődnöd kell iránta annyira, hogy folyamatosan kérdések fogalmazódjanak meg benned, és motivált tudj maradni akkor is, ha esetleg egy kutatásod nem jutott sikerre, például egy kérdést nem tudtál megválaszolni, vagy az eredményedet egy másik országban, előtted egy héttel már publikálta egy kutató. Az elhivatottság mellett tehát nagyon fontos, hogy motivált, érdeklődő és kitartó legyél. Fontos lehet tudni azt is, hogy bizonyos kutatásokban akár már középiskolásként vagy kezdő egyetemistaként is részt vehetsz. Ha úgy érzed, egy bizonyos téma vagy témakör különösen foglalkoztat, és jó is vagy benne, érdemes érdeklődnöd az adott tanszéknél, és kipróbálnod magadat benne.
A beszélgetés két női résztvevője a társadalmi konvenciókhoz, sztereotípiákhoz képest atipikus szakterületen kutat, hiszen Kis-Tóth Ágnes asztrofizikus, míg Tóth Melinda szoftverkutatással foglalkozik. Felmerült ezen felismerés kapcsán annak a kérdése, hogy kutató nőként lehet-e még napjaikban érezni például azt a sztereotípiát, hogy a fiúk jobban teljesítenek a természettudományok terén. Kivétel nélkül mindenkitől üdvözítő válaszok érkeztek; míg a női kutatók megjegyezték, hogy őket nem éri eltérő bánásmód a nemük miatt, bár a laikusok kétségkívül meglepődnek néha, amikor bemutatkoznak, és elmondják, hogy mivel foglalkoznak, addig a férfi kutatók megjegyezték, hogy az évek során sokat emelkedett a nők aránya a felsőoktatásban. Emellett biztatták, ahogyan most én is teszem, a pályaválasztás előtt álló lányokat, hogy amennyiben vonzó számukra például a fizika, nyugodtan jelentkezzenek erre a szakra, semmilyen megkülönböztetés vagy hátrány nem fogja őket érni.
A beszélgetés után némi harapnivaló mellett lehetőség nyílt feltenni a felmerülő kérdéseket a kutatóknak személyesen, kötetlenebb formában is. Az este ezen részén sajnos már nem tudtam részt venni, de jóleső volt látni, hogy a lehetőség fennállt, így kifejezetten ajánlom pályaválasztás előtt álló fiataloknak, hallgatóknak, pályakezdőknek vagy éppen újrakezdőknek, hogy figyeljék az ehhez hasonló eseményeket, hiszen olyan kérdésekre kaphatnak választ, amelyek foglalkoztatják őket, viszont lehet, hogy nincs olyasvalaki a környezetükben, aki ezekre releváns válaszokat tudna számukra adni. Érdemes továbbá az ELTE Alumni tagjának lenni, hiszen ezáltal az ELTE széles portfóliója révén egy olyan értékes közösségnek lehetsz a részese, ami hatalmas érték lehet az ember életében, mind szakmai, mind közösségi tekintetben.
Kiemelt kép forrása: https://www.facebook.com/photo/?fbid=674316138032733&set=gm.1258898354974565
