Varga Virág A LEMMA eddigi programjaival ellentétben az (ezúttal nem csak kifejezetten magyartanárokat megszólító) esemény is azzal kezdődött – Ungvári Sára megnyitója után –, hogy az előadó, Boros Judit mindenekelőtt más munkaköröktől (pl. iskolapszichológus) elhatárolta a workshop témájául szolgáló szakmáját: szociálpedagógia képzés elvégzése után óvodai és iskolai szociális segítő munkakörben helyezkedett el. A pedagógusok sokszor egyfajta sötét lóként tekintenek a szociális segítőkre: gondolataik mélyén talán ott van, hogy fordulhatnak hozzájuk, de amíg valamilyen szélsőséges helyzetben nem kényszerülnek arra, hogy felkeressék őket, nem igazán kerül előtérbe a szociális segítői munka. Pedig az önkormányzatoknak törvényi kötelessége szociális segítőt biztosítani az oktatási intézmények számára: a szociális munkások nincsenek ott állandó jelleggel az óvodákban, iskolákban, hiszen a területi család- és gyermekjóléti központ munkatársai, de rendszeresen ellátogatnak az oktatási intézményekbe.
A szociális segítő szerepe már csak azért sem annyira megfoghatatlan, mert részletesen szabályozzák törvények: az 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról, az 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról és a 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről. 2005 óta rendelkezésre áll továbbá a Szociális Munka Etikai Kódexe is, amelyben többek között a szociális segítő kompetenciáinak határait is lefektették. Fontos megjegyezni a törvényi háttérrel kapcsolatban, hogy 2018 óta az ún. zéró tolerancia elve érvényesül a rendelkezésekben, azaz minden bántalmazást kötelességünk jelenteni, ha tudomást szerzünk róla. Büntetőjogilag nemcsak a bántalmazó minősül bántalmazónak, hanem a passzív szemlélő is.
Kevésbé ismert tény, hogy veszélyeztetettség gyanúja esetén nemcsak lehetőség, hanem egyszersmind állampolgári kötelesség is jelzést tenni a család- és gyermekjóléti központnak. Valójában mindannyian a szociális jelzőrendszer részei vagyunk: az iskolák, rendőrség, kórházak stb. mellett az állampolgárok is a jelzőrendszer tagjai. A jelzés általában az oktatási intézményekben elérhető fejléces jelzőlapokon történik – ha ez nem érhető el, a szociális segítő tud segítséget nyújtani a beszerzésében –, bántalmazás esetén azonban minden más egyéb módon (pl. telefonhívás, e-mail) is lehet jelzést tenni, ezt követően, az intézkedések elindulta után is elegendő a formális jelzőlap kitöltése. A jelzés nem „összeesküvés” a gyermek ellen, és amiatt sem kell aggódni, hogy a jelzést tevő személye kitudódik: van lehetőség arra, hogy kérjük, a jelzést zártan kezeljék, bántalmazás ügyében pedig automatikusan ez történik.
Veszélyeztetésnek az a magatartás, mulasztás vagy körülmény számít a gyermekvédelmi törvény értelmében, amely a gyermek testi, értelmi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődését gátló vagy akadályozó állapotot idéz elő. Ha veszélyeztetést tapasztalunk, minden esetben, mérlegelés nélkül kötelesek vagyunk jelezni a család- és gyermekjóléti központnak, csak gyanú esetén is: az adott pedagógus és az intézmény is felelősségre vonható, ha mulasztás történik. A jelzést követően válik az észlelt ügy esetté, ami szakmaközi értekezlet összehívásával jár: ezen a családsegítő, védőnő/háziorvos, szakmai vezető, iskolai és óvodai szociális segítő, pszichológus, osztályfőnök/pedagógus, intézményvezető és a jelzőrendszeri koordinátor vesz részt. A szakmaközi értekezlet után pedig esetkonferenciára is sor kerül, immáron az érintett gyermek(ek) és a szülő/törvényes képviselő bevonásával.
Ezek célja egyébként minden esetben a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítése, a veszélyeztetettség megszüntetésével. Hacsak lehet, a folyamat során a szakemberek megpróbálják elkerülni a családból való kiemelést – habár Boros Judit saját praxisából említett olyan példát is, amikor csak ez hozott igazi megoldást (azonban körülbelül csak az esetek 2%-ában történik kiemelés). A jelzést követően egyáltalán nem kerül ki a családból a gyermek automatikusan. Először a család- és gyermekjóléti szolgálat szolgáltatásai következnek: ez lehet akár csak egyszeri esetkezelés is, ha az hatékony, de van mód három hónapos alapellátás igénybevételére is. Hatósági intézkedésekre csak ezek után kerül sor, amennyiben nem sikerült megszüntetni a veszélyeztetettséget: először védelembe veszik a gyermeket, utána következik az ideiglenes elhelyezés (30 nap), ezután pedig a nevelésbe vétel.
A szociális segítők munkája három főbb tevékenységi körbe csoportosítható. Fontos eleme feladataiknak a prevenciós foglalkozások tartása: ezek lehetnek célorientált csoportfoglalkozások (pl. antibullying témájú érzékenyítés) vagy szabadidős csoportfoglalkozások (pl. napközis tábor). A foglalkozások gyakran épülnek különféle társasjátékokra, legyen az akár valamilyen alapvetően más funkciójú játék (pl. Dixit) vagy speciálisan egy-egy szociális kérdést tematizáló, esetleg prevenciós jellegű játék (pl. Szociopoly vagy K.I.A.B.Á.L. társasjáték). A bántalmazás megelőzését célzó foglalkozásokon kívül gyermekvédelmi feladatokat is ellátnak a szociális segítők: fogadják a jelzéseket, segítséget nyújtanak a jelzéstételben és az azt követő segítő folyamatban, feltárják a problémákat, részt vesznek a kapcsolattartásban, szakemberek delegálásában. A szociális segítő szokott lenni a vezetője az ún. mentálhigiénés teamnek is, amelybe a gyógypedagógus, a pszichológus és a védőnő tartozik még. A szülőkkel, gondviselőkkel folytatott segítő beszélgetéseket említhetjük harmadik nagyobb tevékenységi körként. Boros Judit saját tapasztalatait megosztva elmondta, hogy ezeknek a beszélgetéseknek a hatására nemegyszer máris bekövetkezik pozitív változás, megoldódik a probléma (ha az viszonylag könnyen orvosolható, és a szülők nyitottak a megoldásra).
A prevenciós és érzékenyítő játékok témájához kapcsolódóan interaktívabbá is vált a workshop: a résztvevők megtekinthették A szeretet nem árt videóját a kapcsolati bántalmazásról, utána pedig egy Párkapcsolati történet nevű érzékenyítő játékon vehettek részt. Emellett az előadás egésze során lehetőség nyílt kérdéseket feltenni Boros Juditnak, a hallgatóság pedig gyakran élt is ezzel a lehetőséggel. Tematikailag igen széles spektrumot fedtek le a felmerülő kérdések: érdeklődtek például – a teljesség igénye nélkül – a pedagógusok közti konfliktusok rendezéséről (ez alapvetően nem a család- és gyermekjóléti szolgálat feladata), a verbálisan bántalmazó tanárokkal kapcsolatos jelzések lehetőségéről (a verbális bántalmazás is bántalmazásnak számít!), a vidéki iskolák és óvodák szociális segítővel való ellátottságáról (mindenhol van segítő, ám számos helyen igen leterhelt a rendszer a kevés dolgozó miatt), illetve az igazolatlan órák témaköre is felmerült (20 igazolatlan óra után már jelentést kell tenni, 50 igazolatlan óra fölött pedig automatikusan megindul a védelembe vételi eljárás).
Hol van tehát a határ, mit tehet a pedagógus, mit tehet a szociális segítő, és melyek azok a területek, amelyek egyikük kompetenciáit sem képezik? A szociális segítő nem tehet jelzést az intézményvezető felé, illetve magát a jelzést sem írhatja meg az észlelt problémáról a pedagógus helyett. A pedagógus pedig nem tarthat csoportfoglalkozást, illetve a család- és gyermekjóléti központtal sem ő van kapcsolatban. Mindketten folytathatnak például segítő beszélgetéseket, adhatnak tanácsot, konzultálhatnak a szülővel, megfigyelhetik a gyermeket, és családlátogatásra is elmehetnek. Egyikük kompetenciái közé sem tartozik azonban a rendszeres családi gondoskodás, a mediáció, a természetbeni gondoskodás, a pszichológiai segítségnyújtás, az ügyintézés, az adósságkezelés vagy a családterápia.
A workshop egyik fő tanulsága, hogy a szociális segítők rendelkezésre állnak minden intézményben, bátran fordulhatunk hozzájuk probléma esetén. Szintén fontos, hogy a veszélyeztetettség kérdésköre nemcsak óvodapedagógusok és tanárok számára kardinális kérdés, hanem minden állampolgárnak van jelzéstételi kötelezettsége, ami nem mérlegelés kérdése. A jelzés pedig közel sem összeesküvés a gyermek ellen, hiszen a segítő folyamat fő célja nem a gyermek kiemelése a családból, hanem a veszélyeztetettség megszüntetésével a nevelés elősegítése.
Fotók: Lazar Anilla (ELTE Online)
