Az ELTE hallgatói magazinja
Fehérre festett arcok, minimalista díszlet, kicsavart karakterek. Maszkalapú színház. Egy csepp modernitás vegyítve a klasszikus dramaturgiával. Kísérleti színek, még sincs teljesen elhanyagolva a narratíva. Molière színművét a Kelet-Nyugati Alkotóműhely társulata dolgozta át; az évad utolsó produkciójára a Három Hollóban került sor. Csitneki Nóra kritikája.
Az antik drámák különböző intenzitással, de valójában folyamatosan jelen vannak a színházi repertoárokban Aiszkhülosz Leláncolt Prométheusza esetében azt láthatjuk, hogy bár a rendszerváltás után két évtizedre eltűnt a magyar nyelvű színpadokról, 2014 óta látványosintenzitással jelent meg újra, és számtalan alternatív feldolgozás mellett kettő kőszínházi produkció is készült belőle. A továbbiakban ezen két előadást – Tarnóczi Jakab a Katona József Színházban bemutatott Leláncolt Prométheuszát és Tompa Gábor a Kolozsvári Állami Magyar Színházban színre vitt Prométheusz’22 című előadását – mutatom be.
A szövegekként hagyományozódó, így kétdimenzióssá vált görög színház műveinek felélesztésekor a rendezők sokszor vagy imitálni próbálják a hagyományos látványvilágot vagy teljesen újragondolt, modern környezetet alkotnak meg az antik drámákhoz. Létmányi Attila Leláncolt Prométheuszában a kettő integrációját láthatjuk: különböző elemekkel meg-megidézi azt, ahogyan a görögökre ma emlékezünk, de ezt egy teljesen kortárs színházi térben teszi. Előadásának fő érdeme a görög drámai anyag újraritualizációja felé tett kísérlete. A Kelet-Nyugati Alkotóműhely előadásáról.