Az emberi evolúció során számos tulajdonságunk átalakult, elsősorban a folyamatosan változó környezeti viszonyok miatt, melyekhez alkalmazkodnunk kellett. Minden egyed fejlődésének célja a minél tovább tartó …

Az ELTE hallgatói magazinja
Az emberi evolúció során számos tulajdonságunk átalakult, elsősorban a folyamatosan változó környezeti viszonyok miatt, melyekhez alkalmazkodnunk kellett. Minden egyed fejlődésének célja a minél tovább tartó …
Vajon az általunk látott világ a legpontosabb leképezése a valóságnak? Milyen látásunk lenne, ha nem éppen emberként születünk? Új sorozatunk az evolúció során elvesztett képességeinket …
Az ELTE Sikerek elnevezésű rendezvénysorozatnak köszönhetően a jelenlegi és volt ELTE-s egyetemi hallgatók bizonyos időközönként különböző, izgalmas tematikájú előadásokon vehetnek részt. Ezek az alkalmak törekednek a kérdéskörök széles körű érintésére, legyen szó például a tudomány egyes ágazatairól vagy éppen az oktatásról. Az érdeklődők tájékozódhatnak, és egyúttal kapcsolatokat építhetnek – akár az előadóval is. A legutóbb megrendezett eseményen Szathmáry Eörs evolúcióbiológus és egyben ELTE alumnus nyújtott betekintést a biológia általa kutatott területeibe.