,,Sokkal többet kaptam, mint amit reméltem” – Bányai Éva előadásán jártunk

Nagy népszerűségnek örvend az ELTE Alumni ELTE Sikerek nevet viselő sorozata, ahol híres, sikeres alumnusok beszélnek munkájukról. Korábban színvonalas előadást tartott már az esemény keretein belül többek között Lovász László, Barabási-Albert László, Tardos Éva, Winkler Márta és Freund Tamás is. Az Alumni legutóbbi vendége Bányai Éva Széchenyi-díjas pszichológus, hipnóziskutató volt.

Jelzést tenni állampolgári kötelesség, nem árulkodás! – LEMMA-workshop a szociális segítői munkáról

A LEMMA (Lehetőségek a Mai Magyartanításban) csoport 2022. szeptember 10-én a szociális segítő közoktatásbeli szerepét körbejáró workshopot szervezett az AZTA! Közösségi Kézműves és Barkácsműhelyben, amelyen Boros Judit szociális segítő tartott interaktív előadást az érdeklődőknek Hol a határ? – A szociális segítő szerepe a köznevelésben címmel.
Te sem tudod, hogy hol a határ – azaz meddig terjednek a pedagógusok kompetenciáinak határai a diákok szociális helyzetével kapcsolatos problémák terén, és mikor, hogyan, illetve kitől lehet (és kell már) segítséget kérni? Tudd meg tudósításunkból – akár pedagógus vagy, akár nem!