A rózsaszín kávélovag és a vízipóló esete

A budai Fonódó. Suhanó Duna-part, csendbe burkolózó Hűvösvölgy, az egyenesen is kanyargó Váralja, vagy a buborékba fúló Budafok. Megannyi sárga csík tekereg inda módjára a főváros B-betűs oldalán, s mi nap mint nap láthatjuk ablakaikból az ismert csodákat: a Várat, a Gellért-hegy hatalmas szikláját, a Városmajor patinás villáit. De mi a helyzet a rejtett varázzsal? Egy-egy balkonnal, a fátyolként összeboruló ágak játékával, a kávé- és péksütemény-illatú kis közökkel? A megélt pillanat varázsával? Mert minden egyes megálló megannyi történetet rejt, emberi sorsokat, a múlt és a jelen összefonódását.

            Az ehhez hasonló nagybetűs pillanatok megélésében segédkeznek a kávézók. Otthonos zugok, elmélyülésre, vagy épp a zsivajban való elveszésre alkalmas helyek, amelyek nagyszerű kiindulópontjai az érzéki és vállalkozó szellem intellektuális kalandozásainak. Hajdanában Budapest Közép-Európa egyik kávéfővárosa volt. A békebeli idők azóta korrá nemesedtek, az ízek és a történetek azonban megmaradtak. Sőt mi több, gazdagodtak. Ezt a gazdagságot segíti feltárni és megélni a 19-es járat, amelyet Cukorvillamosnak is becéznek.

Testekkel beszélnek

Tegnap reggel Zsigmond Soma barátom elhívott a kiállítására. Puskin utca 2., TIM Stúdió, közel van az egyetemhez [az ELTE Bölcsészettudományi Karához – a szerk.], épp át tudok ugrani. Azt már láttam, hogy Soma jó verseket ír és ezek meg is jelennek, szoktam is olvasni őket. Társszerzőjét akkor még nem ismertem, de feltételeztem, és ez be is bizonyosodott, hogy Demeter Balázs a képzőművészeti részért felelős. Székely Tímea cikke.