Graca Endre Árpád Cikksorozatunk hőse az őszirózsás forradalom bukása utáni huszonhét éves száműzetése végén hazatér. Vajon hogyan élte meg Károlyi a második világháború utáni éveket? Hogy vélekedett a kommunisták erőszakos térnyeréséről? Hova vetette ezután a sors? Károlyi-cikksorozat utolsó részében mindenre fény derül.
A világháború kitörése előtt egy héttel szörnyű tragédia sújtotta a Károlyi-családot: Ádám, a gróf egyetlen fia repülőbalesetben életét vesztette. A család ekkor Angliában élt. Amikor a németek a szigetország megszállását tervezték, állítólag Károlyi is rajta volt a „halállistán” – vagyis a német hadsereg sikeres invázió esetén őt is ki akarta végezni.
Károlyi Angliában megalapította az Új Demokratikus Magyarországért mozgalmat, melyhez rengeteg magyar emigráns csatlakozott – többek között Lugosi Béla, Moholy-Nagy László és Vámbéry Rusztem is. A mozgalom csoportjai Svájctól Argentínáig, Kanadától Algériáig a világ minden táján szerveződtek. Bár az emlékiratokban igen jelentősnek mutatja be a szervezkedését, a történészek utólag nem látják különösen jelentősnek vagy sikeresnek Károlyi emigrációs tevékenységét a háború alatt.
Sorozatunk előző részében bemutattuk, milyen benyomásai voltak a vörös grófnak a Szovjetunióról a harmincas években tett látogatása idején. Bár a sztálinizmussal nem szimpatizált, nyíltan sohasem bírálta a rendszert, sőt, elmondása szerint a negyvenes években „persona grata” volt a szovjet vezetők szemében. Egy magas rangú orosz diplomata egyenesen kijelentette neki, hogy Sztálinék örülnének, ha Károlyi lenne Magyarország köztársasági elnöke – bár a gróf ezt a felvetést elutasította. Ezidőtájt Károlyi kapcsolatai révén érintkezésbe lépett Rákosival is, akivel nemigen értettek szót: szerinte a kommunista vezér egyértelműen „szovjet kívánságokat közvetített”.
A háború végeztével Nagy Ferenc, Szakasits Árpád és Rákosi is megkérték, hogy térjen haza, sőt, Rákosi is támogatta köztársasági elnöki jelölését. Károlyit – saját elmondása szerint – nemigen vonzotta a pozíció, és amikor Tildy Zoltánt megválasztották, igencsak megkönnyebbült. (Érdekesség, hogy Romsics Ignác épp azt írja, hogy „nagy elégtételként fogadta jelölését, és örömmel vállalta volna el az elnökséget”.) Közben Magyarországon hivatalosan is rehabilitálták Károlyit, akit a Horthy-korszakban nemzetárulónak kiáltották ki: a nemzetgyűlés „elismerte azokat a szolgálataimat, amelyeket a múltban hazámnak tettem”.
„Államfőt megillető fogadtatásban részesítenek”. 1946-ban Károlyi Mihály huszonhét évnyi száműzetés után hazatért Budapestre, a Károlyi-palotába. „1849-ben itt sújtott le a végzet Batthyány Lajosra. Itt írta alá a szörnyű halálos ítéleteit Haynau tábornok […] És itt alakítottuk meg 1918 októberében a Nemzeti Tanácsot. […] Megvalósulhat-e most, amit akkor megkíséreltünk, és amibe belebuktunk? Most kedvezőbb a helyzet, Magyarországot most egy nagyhatalom támogatja.” (Ti. Károlyi szerint ekkor a Szovjetunió „támogatta” Magyarországot.)
Amikor Károlyi visszatért Egyetem téri palotájába emberöltőnyi száműzetése után, a park közepén Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök szobrát találta. „Ennek pedig el kell tűnnie innen, ha azt akarják, hogy ebben a házban éljek” – mondta. (A szóban forgó park egyébként nem más, mint az ELTE-s hallgatók körében is igen kedvelt Károlyi-kert, a palota pedig ma a Petőfi Irodalmi Múzeumnak ad otthont.) Prohászka eredetileg Károlyi politikájának támogatója volt, és ő eskette őt össze Andrássy Katinkával a Mátyás-templomban, 1914-ben. Az őszirózsás forradalom után azonban Prohászka is ellene fordult, és erőteljes bírálója lett kormánya politikájának.
A Prohászka-szobrot később valóban eltávolították, bár Károlyi csupán lábjegyzetben, mintegy mellékesen jegyzi meg, hogyan is történt: „Két évvel később Katust egy éjszaka a telefon csengése riasztotta fel. Egy hang csak ennyit mondott: – Épp most döntöttük le a püspököt, már rég meg kellett volna tenni.” 1947 áprilisában ugyanis Károlyival szimpatizáló fiatalok – köztük az ifjú költő, Faludy György – az éj leple alatt ledöntötték a szobrot.
Károlyi ekkor már igen közeli kapcsolatba került a kommunista vezetőkkel. Rákosiról így nyilatkozik: „Elismertem érdemeit, de »közismert vonzóereje« sosem hatott rám. Sima és nyájaskodó modora bizalmatlanná tett.” Gerő Ernővel azonban sokkal jobban megértették egymást, Rajk Lászlóról pedig egyenesen ódákat zeng emlékirataiban. A kormány Párizsba küldte követnek, Károlyi pedig elfogadta a megbízást – ekkor már 72 éves volt.
Idő közben legördült a vasfüggöny, és a kommunisták egyre agresszívabban terjeszkedtek. Károlyi azonban a kisgazdapárti Kovács Béla bebörtönzését és Nagy Ferenc miniszterelnök eltávolítását alig kommentálta. Éppen csak megjegyzi, hogy „a leleplezett összeesküvés méreteit a hatóságok alighanem alaposan eltúlozták”. (Ezen a ponton fontos azt is hozzátenni, hogy a visszaemlékezések szövegéből utólag sok mindent kitöröltek. A szöveg a Kádár-korszakban jelent meg először Magyarországon.) Mindszenty bíboros letartóztatását egyértelműen helyeselte, bár a per lefolytatásának módjával nem értett egyet: „A kormány már-már túlzott türelmet is tanúsított irányában, végül azonban önvédelemből mégis erőteljesebb intézkedésekre kényszerült.”
Károlyi úgy érezte, hogy a kormány nem fogadja el tanácsait, ezért be akarta nyújtani lemondását. Visszatért Budapestre, ahol Rajk Lászlót épp letartóztatták. „Nyomban felkerestem Rákosit és Gerőt is, de ők titokzatos hallgatásba burkolóztak […] Nyilván még nem dolgozták ki a vádakat.” Közben Károlyinak több követségi munkatársa is gyanúba került.
Ekkor hasított belé a felismerés: „Most már világosan láttam, amit addig csak gyanítottam, hogy sok olyan dolog történt itt, amiről nekem a leghalványabb sejtelmem sem volt.” Munkatársait, Havas Endrét és Mód Pétert[1] koholt vádak alapján letartóztatták. Havas évekkel később a börtönben halt meg, Mód felesége pedig öngyilkosságot követett el.
Károlyi személyesen tiltakozott Rákosinál, és kijelentette, hogy ha Rajkot elítélik, ő nem támogatja tovább a kormányt. Rákosi csak annyit válaszolt: sajnálja, hogy Károlyi nem bízik benne – majd megmutatta neki Rajk saját kézzel aláírt vallomását. Károlyi Gerőnek is kifakadt, aki titokzatosan csak ennyit válaszolt: „Bizalommal kell lennie irántunk.”
Károlyi 1949-ben ismét elhagyta Magyarországot. „Rajkot és társait kivégezték. Ezzel másodszor is emigráns lettem. Akárcsak huszonnyolc évvel korábban, ezúttal is minden tulajdonomat elkobozták. De most már nem volt remény a hazatérésre.”
Károlyi Mihály Vencében halt meg 1955-ben, Franciaországban.
Hogy utólag hogyan értékelték Károlyi munkásságát? Gali Máté a Rubicon hasábjain a következőket írta: „Személye körül később mesterséges kultuszt alakítottak ki, melynek célja az volt, hogy a Kádár-rendszer a nem kommunista baloldalt is integrálni tudja. Ennek részeként 1962-ben díszsírkertet kapott a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben, 1975-ben pedig felavatták szobrát az Országház mellett.”
A szobrot 2012-ben áthelyezték Siófokra, helyén ma már Károlyi legnagyobb riválisának, Tisza Istvánnak a szobra áll a Parlament északi oldalán. Károlyi megítélése ma is szélsőségesen megosztja a közvéleményt – ahogy azt Magyarországon megszokhattuk –: vannak, akik ma is „nemzetárulónak” tartják, mások kifejezetten ünneplik az őszirózsás forradalom vívmányait. A kép ennél azért árnyaltabb.
Romsics Gergely, az első világháborús magyar külpolitika szakértője szerint a legyőzött és kiszolgáltatott országban Károlyi politikájának hónapokig nem volt valódi alternatívája: jól mutatja ezt az a tény, hogy még a jobboldali ellenzék is több kérdésben szorosan együttműködött a kormánnyal: közösen dolgoztak például a Teleki-féle vörös térképen, és „a külpolitikai kormányzás [is] szélesebb politikai háttérrel” folyt.
Romsics a következőt írja a korszakról: „[N]em látom, hogy bárki a magyar politikai vezetők közül bolond lett volna, bárki az ország vesztét kívánta volna. Akadtak problémás, ma már nehezen értelmezhető világképek, tervek, de nem lehet azt mondani […] Tisza Istvánra, Károlyi Mihályra, a szociáldemokrata politikusokra, hogy olyan mértékben tapasztalatlanok, vakok vagy buták lettek volna, ahogy azt egymásról politikai ellenfelekként állították. Egy kivételt kell tennem: a Tanácsköztársaság radikálisabb vezetői tényleg rendkívül doktrinerek voltak, ők a világforradalomra tettek föl mindent.”
Károlyi Mihály nem volt jó emberismerő vagy vérbeli politikus: emlékiratai alapján inkább naiv idealista benyomását kelti, akiből hiányzott az a realista érzék, ami néhány magyar kortársát – például Bethlent vagy Tiszát – jellemezte. Egy olyan szereplő a hányattatott magyar történelemben, aki egy tragikus történelmi pillanatban, egy vesztes háború után kapott vezető szerepet – és elbukott. Elhagyta hazáját, vagyonát elkobozták, Magyarországon nemzetárulóként tekintettek rá. Huszonhét évig élt száműzetésben. Amikor a második világháború után visszatért, már ünnepelték, de nemsokára ismét emigrációba kényszerült, és soha többé nem tért haza.
„Gyakran töprengek rajta, hogy ha újra kellene kezdenem, ugyanúgy cselekednék-e, ugyanúgy reménykednék-e, ugyanúgy igyekeznék-e megjobbítani a világot. Azt hiszem, igen. Mindannyiunknak megvan a magunk sorsa, a magunk szerepe, amit be kell töltenünk, és majd a történelem meg fogja ítélni, sikerült-e valami értékeset alkotnunk.”
Források:
Károlyi Mihály: Hit, illúziók nélkül (Európa könyvkiadó, Budapest, 1982)
Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században (Osiris kiadó, Budapest, 2000)
Romsics Gergely: Összeomlás és útkeresés 1917–1920 (HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, Budapest, 2023)
PIM Blog: A Károlyi-kert szobrai https://pimblog.blog.hu/2020/09/30/a_karolyi_kert_szobrai
Rubicon: Károlyi Mihály hazaárulási pere https://rubicon.hu/cikkek/karolyi-mihaly-hazaarulasi-pere
Romsics Gergely-interjú https://24.hu/belfold/2024/03/12/romsics-gergely-1918-20-osszeomlas-utkereses-kulpolitika-trianon-ketpolusu-tarsadalom-interju/
A képek forrása:
https://fotomuzeum.hu/fotografiak/bojar_sandor__rakosi_matyas_es_karolyi_mihaly
https://kultura.hu/kepzo-karolyi-szobor/
https://moly.hu/konyvek/karolyi-mihaly-hit-illuziok-nelkul
https://napitortenelmiforras.blog.hu/2015/08/06/legendak_es_a_valosag_rakosirol
http://tortenelemcikkek.hu/node/208
[1] Mód Péter egyébként később Magyarország ENSZ-nagykövete lett 1956–1961 között.
