Csuka Gergő „Hatalmas megtiszteltetés, hogy az én filmem nyithatja a 20. Cinefestet” – mondta Henrik Martin Dahlsbakken a film előtti felvezető beszédében. Habár hazánkban kevés hasonló háborús dráma készül, a történelmi, közelmúltba helyezett dilemmák – a két nagyhatalom közé zártság, a nehéz helyzetben meghozott helyes döntés és jó döntés különbsége, a kétpólusú működés diszfunkcionalitása viszont közkedvelt témák idehaza, ezért is kerülhetett a program elejére a norvég rendező filmje.
A II. világháború idején játszódó történet hasonlóságot is mutat a tavalyi közönségdíjas Mesterjátszmával, hiszen ugyancsak egy szűk belsőkben, zárt térben játszódó karakterdrámáról van szó, amelynek alapvető feszültsége egy külső ellenség fenyegetéséből fakad. A Sarkvidéki konvoj izgalmai viszont a XXI. századi „kisnemzeti” háborús filmhez képest, a megszokott mód helyett máshogy jelennek meg. A két hatalom közé ékeltség nagy dilemmája a háttérbe szorul, az előtérbe pedig egy önkritikus nemzetkarakterológia kerül: a kétpólusú, önkényes rendszerépítmény aprólékos, humanitárius-pszichológiai alapú szétszedése.
Miután Németország lerohanta a Szovjetuniót 1942-ben, a német megszállás alatt álló Norvégia ellenállva, titokban szállított fegyvert a britek védelmi gyűrűjében az oroszok segítésére. A tengerészekből álló fegyverszállító alakulatot viszont egy idő után magára hagyta a brit segítség, így a katonailag képzetlen tengerészek elé tárult a dilemma: visszavonuljanak inkább, mentve életüket, vagy a kevés esély ellenére kockáztatva próbálják a cél felé vezető úton elkerülni és legyőzni a Harmadik Birodalom tengeralattjáróit és repülőgépeit? Ehhez a folyamatos veszélyhelyzethez kapcsolódik a duális rendszer ábrázolása, ráadásul kétféleképpen. Először is, miközben a norvég emigráns kormány Londonban székel, addig a történet során éppen a britek hagyják cserben a konvojt, a német megszállás egyértelmű ellenségképe mellett azonban elhangzik, hogy nemrég még a Szovjetunió is egy oldalon kezdeményezte a háborút a Harmadik Birodalommal. Ebből a szempontból Dahlsbakken filmje igazodik a kortárs történelmi drámák vonulatához, amelyben az ellenségkép-alkotás sérül, differenciált vagy éppen teljesen hiányzik, mint például az Érdekvédelmi területben. Ennek a módszernek pedig velejárója, hogy az áldozati pozíció megteremtése helyett kritikus szűrőn keresztül ábrázolja főszereplőit. Itt kapcsolódik össze a nagyobb kontextus humanitárius dilemmája a karakterpszichológiai megközelítéssel: a film párharca a hajón belül a kapitány (Anders Baasmo) és első tisztje (Tobias Santelmann) között alakul ki.
A konfliktus során megmutatkozó színészi kvalitások nemcsak a főszereplők részéről meggyőzőek, hanem minden jelentősebb mellékszerepre jut elegendő tehetség, habár összességében igazán magas szintű alakítás nem jellemzi egyiküket sem. Az alkotás legfőbb problematikája is a humanitárius-pszichológiai alapú szétszálazásnál mutatkozik, így egyszerre válik a megközelítés előnnyé és a film korlátjává egyaránt: az elbeszélés nem tár fel hatalmas mélységet, habár látunk rá elegendő próbálkozást. Emellett a műfaji sablonok alkalmazása sem mutat fel újító erejű rendezői érzékenységet. A „kis költségvetés – nagy álom” kettőssége észlelhető: a történet mindvégig a fedélzeten és az alatta lévő szűk belsőkben játszódik, az egyhelyszínes közeg pedig egyszerre érezhető korlátja az elképzelésnek és nyújt kreatív potenciált. A kézikamera rendszeres használata zárt terekben növeli a feszültséget a klausztrofób érzet által, viszont ezt leszámítva az alkotás filmnyelve egyszerű. A közeli beállítások dominálnak emellett, és e két megoldás hangsúlyozza is a két főszereplő személyes harcának fontosságát. A Sarkvidéki konvoj bizonyos pillanataiban iparosmunkának tűnik, és a filmnyelvi eszközök hideg váltakoztatása miatt a középszer felé sodródik, de a kapitány és az első tiszt párharcában mutatkozik meg a történet igazi erőssége. Míg a kapitány autoriter és nem érdekelt a szárazföldi élethez való visszatérésben, addig vetélytársának a mielőbbi partra szállás a célja, eszköze pedig a közös mérlegelés. Mindkét karakter kicsit azonosulható és kicsit visszataszító is, és ami igazán fontos: sokoldalú, változékony, emberi. Dahlsbakken igaz történeten alapuló történelmi elképzelésében karakterein keresztül differenciálja a hőstett fogalmát, látható ellenségkép nélkül operál, nem deheroizál, de mégis képes távol maradni a pátosztól. Mert a hőstettet közel sem hibátlan emberek viszik véghez: ezért lesz átélhető a történet a sarkvidék környékén és attól távol egyaránt.
A kiemelt kép forrása: https://snitt.hu/filmek/sarkvideki-konvoj-2023
A cikkben szereplő képek forrása: https://www.cinefest.hu/film/sarkvideki-konvoj/
