Horváth Florencia Gergely Ágnes a gyűjteményes kötetek költője. Kerek évfordulót szokás így ünnepelni, gondoljunk csak a Kemény István ötvenedik születésnapjára kiadott Állástalan táncosnőre, Szabó T. Anna ugyancsak erre az alkalomra megjelentetett Vagyokjára vagy Térey János negyvenedikre összeállított Őszi hadjáratára. De Gergely számos könyve alcímében jelezte már, hogy nem csak új, de válogatott verseket is tartalmaz. Ilyen az 1994-es Királyok földje, az 1997-es Necropolis, az 1998-as A barbárság éveiből, a 2005-ös Carmen lugubre, a 2006-os Útérintő és a 2016-os Viharkabát. Most csavart egyet a történeten, ugyanis tavaly ősszel megjelentetett Zsoltár női hangra című kötetébe új versei kerültek, ám korábbi versfordításaiból is közöl mellettük egy csokorra valót.
A könyv mindössze 14 saját költeményt tartalmaz 2019 augusztusától 2022 januárjáig, az elrendezés tartja a kronológiát. Ám nagyjából a felénél található egy törés, a Levélváltás című diptichon mindkét szakasza 1998 júliusában íródott. Látszik, hogy nagyon átgondolt helyre került, ugyanis előtte a művészettel, a múlt értékeivel, a költőpéldaképekkel foglalkoznak a szövegek, utána pedig sokkal személyesebb dolgokkal, családdal, szerelemmel. Ódzkodom a női líra kifejezéstől, de a Gergely-verseket tartalmazó ciklus második szakaszának nagy részére ez rásüthető. Például az Apollinaire után című szöveg – amelyik egyébként a könyv egyik legkidolgozottabb, a maga egyszerűségében erős hatást kiváltó verse, ami a francia költő Búcsújának átirata –, vagy a Kőműves Kelemen. Az előbbiben egy szexuális aktust elevenít fel, a női testet a megrázó „csonka méhem rád tapadt” (23.) képpel jeleníti meg, ebből futtatja ki a verset az elválás irányába.
Az utóbbiban megjelenik az anyák által átadott nyelv, a zárlatban arra hívja fel a figyelmet, hogy bármi történjék is, nem szabad elhagyni a szülőföldet, hiszen ide kötnek minket őseink áldozatai, és anyanyelvünkön hangzik legőszintébben, ha megszólalunk. De még erősebb a szerelmi várakozás, a régi kedves még mindig tartó hiánya. Álmokban jelenik meg az Ahol a vadlovak járnakban, a Chicagoi emlékben és a Hallucinációban, ez pedig felerősíti a kötet egészéből áradó nosztalgiahangulatot. Hangot kap az öregedés, az elmúlás, Gergely őszintén és szép visszafogottsággal nyúl az elhasznált toposzhoz. A cikluszáró Judit című versben a lírai én tudja, hogy a halál előtt áll, mégsem kesergésbe, siránkozásba vagy búcsúzkodásba megy át a szöveg, hanem megmarad a tárgyilagosság és a belenyugvást tükröző egyenesség vonalán. A mély érzelmek így is kiérezhetők belőle. Nem kerüli a személyességet, hiszen Fenákel Juditnak, a költő unokatestvérének szól az ajánlás, mégis minden érthető, világos és tiszta.
Gergely jól ismeri a nyelvet, tudja úgy használni a terhelt szavakat is, hogy azok ne forduljanak át giccsbe, ne tűnjenek elhasználtnak. Mégis azt kell mondanom, ebben a könyvében kevésbé sikerült megoldásokat vonultat fel – Elfogyó évek, Chicagoi emlék –, rímei könnyen kikövetkeztethetők, sablonosak. Nyilatkozta egyszer, hogy a formaversekben hisz, mégis azt gondolom, jót tenne neki, ha néha el merne rugaszkodni ettől, mivel nehezen mond újat a formai keretek között maradva. Olyan dolgokat is megjelenít, amelyek korábban érintőlegesen már előfordultak költészetében, ezeket fejti, bővíti ki. Újdonságot nagyon kevés szövegben lehet felfedezni, még ha technikásak és szép nyelvi egységekből épülnek is fel, mondandójuk tulajdonképpen annak a magánynak a kifejezhetetlensége, ami az egész életművet áthatja.
Bár nem szeretem a covid-szövegeket, a kötet egyik legerősebb versének Az árny címűt tartom, aminek – noha nincsenek egyértelmű utalások rá – néhány sorába a vírushelyzet is beleérthető. „Nem látod őt, csak a csupasz falat” – írja a járvány idején, 2020 novemberében, először az Élet és Irodalomban megjelent szövegben, akkor még Az árnyék címmel. Ami bravúrosabb megoldás volt, hiszen a szó a zárlatban is szerepel, a címmel összekötve szép, keretes szerkezetet ad: „S alattad jár az árnyék, ami véd”. A kötetbe jóval döccenősebb verzió került, hiába feltételezem, hogy a szerző javításnak szánta: „S alattad jár az árny az, aki véd.” (19.)
Fontosabb a verssel kapcsolatban kiemelni azt, hogy ráerősít arra, amit összességben gondolok a könyvről: egy élete, életműve vége felé járó költő megkísérli elmondani, ami leginkább meghatározta. Szomorúság, egyedüllét és hiány, a sikeres, befutott költő magánéleti kudarcai. Egy egyedül leélt élet, és csak az emlékekben, a képzelet szintjén jelen lévő társak. Gergely egy interjúban vallott arról, hogy néhány éve azt hitte, egy betegség miatt soha többé nem tud írni. Szerencsére nem így lett, visszatérését előző könyve, a Még egyszer Firenzébe jegyzi, ami tele van energiával, lendülettel. Olyan érzésem támadt a Zsoltár női hangra olvasása közben, mintha a szerző újra ugyanilyen dinamikus szövegeket szeretne létrehozni, sikertelenül.
A második ciklus – ahogy az alcím is jelzi – javított változatokban versfordításokat tartalmaz. A nyitó darab Robert Browning A hamelni patkányfogója, ami Rakovszky Zsuzsa magyarításában is olvasható, a Gergely-féle változat azonban sokkal modernebb nyelvezetű, érthetőbb. Ahogy írtam, saját verseiben néha elcsépeltek a rímek, míg itt sziporkázik, újra és újra megcsillantja műfordítói tudása legjavát. A második darab Audentől az Esti séta, szépen összeolvasható a Gergely-versekkel, stílus és téma tekintetében egyaránt. Felerősíti a magányosság érzetet és hangsúlyozza a szerelem fontosságát, hatását az egész életre, ahogyan az előző egységből a Hallucináció vagy a Levélváltás. Mindenképp tudatos választásnak gondolom, hogy ez bekerült, mintegy referenciaként. A témák, amiket Gergely tárgyal verseiben, nem egyedi esetek, más költők műveiben szintén megtalálhatók.
Személyes kedvencem A pisztráng-fordítás, amihez egy versszakot hozzátoldott, mintegy következtetésként. Különösen érdekes, hogy a halat a nő metaforájaként értelmezi, az utolsó strófában egy kiszólással hívja fel a figyelmet – „ne légy hát, kislány, csacska” (47.) – a romantika korából megmaradt női sorsra, arra, hogy a férfi csábítása után fájdalom és seb marad a szívben.
Ez szintén rájátszik a női tematikára, Gergely verseiben mindig is ott volt az erős nőiesség, érzékenység, korábbi köteteiben fel-feltűnt a szerelmének mindent odaadó, a vágyakozó, a lángolástól szenvedő versbeszélő. Az, akit személyes életét elmesélő Két szimpla a Kedvesben című memoárjából is ismerünk. Ám ebben a könyvben mintha úgy térne vissza a fiatalkori érzelmekhez, hogy időskori tapasztalat is párosul melléjük, most már tudja, nem szabad esztelenül átadnia magát a szerelemnek. Ez a bújtatott példabeszédszerűség egy megfontolt, önmagát remekül szerkeszteni képes költő ajándéka, amit csak a figyelmes olvasó vehet észre, nincs szájba rágva, nincs sulykolva.
És feltűnik még a szerelem Francis Carco Esik, Tristan Corbière Párizsi noktürn, Nyikolaj Zabolockij A csalogány című versének fordításában, ez utóbbi pedig a könyv tételmondatát is kimondja: „dalaidhoz láncolt lény, te, madárka” (52.). Nem túlzás ezt állítani, hiszen, ahogy korábban írtam, a kötet számos, a szerző számára fontos elődöt, hagyományt vonultat fel, és bár nem mondja ki, a szerelem nélküli életben láthatóan a lírai én számára csak ennyi maradt, a vers.
Itt térnék ki a címre, amely rögtön behozza Babits Zsoltár férfihangra című versét. A Babits-mű akár a könyv mottójaként, alapötleteként is vehető, de sokkal láthatóbb a női perspektívába való átfordítás. Nemcsak a szerző nemét, nőként való megszólalását jelzi, de a versek beszélőjét, témáját is megjelöli. Összeolvasva a Babits-szöveget a címadó verssel érdekes váltás figyelhető meg. Babits az embert emeli isteni szintre, azt mondja, minden érte történik, míg Gergely Istenhez szól, leírja a földi szenvedéseket és megbocsátást kér. Előbbi vigaszt akar nyújtani, utóbbi oltalomért fohászkodik, ebbe pedig könnyű belelátni a konzervatív nemi szerepeket, a védelmező férfit és az imádkozó nőt. A cím magába foglalja a műfajt – verses imádság, himnusz –, amire Gergelynél nem először látunk példát, gondoljunk csak A 137. zsoltár című versére.
Kijelenthető, hogy Gergelynek van néhány olyan verseskönyve, amiben részleteire darabolva, bújtatottan, de végigkövethető az egész élete. Ez a kötet egy szűkített időszakot mutat be, két és fél év szöveganyagán keresztül, ám mivel idős szerzőről beszélünk, belátható, hogy jelen van az összefoglalás, a visszatekintés, az értékelés. Az sem lehet véletlen, hogy két olyan költőnek állít emléket, mint Tóth Árpád – Tóth Árpád ablakai – és József Attila – Mekkora költő –, hiszen az ő műveik beleillenek a szerelem, a várakozás, a vágy tematikájába. Ez is bizonyítja, hogy a szerző egy átgondolt koncepcióval jelentkezett újra, még ha az egyes versekre rá is fért volna az alaposabb szerkesztés, így inkább egészében, egyben áttekintve tud adni az olvasónak, nem külön-külön egy-egy szöveg. Nem tartom a legkiemelkedőbbnek az eddig megjelentek közül, de az életműben fontos szerepet tölt be, tömörítve ismétel, összefoglal, valamennyire talán le is zár. És bár vannak benne hibák, lehet találni olyan magukkal ragadó részleteket, amelyek el-elfeledtethetik ezeket.
Gergely Ágnes – Zsoltár női hangra, Kalligram, Bp., 2022.
