Gecse Zsófia
Mivel magam is nagyon kedvelem a Skandináv irodalmat, legyen szó Janne Teller, Jo Nesbø vagy éppen Ibsen műveiről, azonnal lecsaptam erre a két programlehetőségre. A péntek délután rendezett beszélgetésekre rengeteg ember volt kíváncsi, aki pedig még dedikáltatni is szeretett volna, annak Stefánsson esetében még a több órás sorban állással is számolnia kellett.
Kari Hotakainennel 16:30-kor kezdődött beszélgetés a Könyves Magazin színpadán. A szerzőt Csepelyi Adrienn kérdezte A tanítvány című könyvéről, amely nálunk 2023-ban jelent meg a Typotex kiadónál. A kötetből Mentes Júlia olvasott fel részleteket.
Annak ellenére, hogy az írónak még egy művét sem olvastam, (A tanítványt is a Margón szereztem be), azért igyekeztem így-úgy felkészülni az életéből és a munkásságából, hogy többet megtudjak róla annál, mint hogy finn származású, és írt egy nagyon jól fogyó könyvet Kimi Räikkönenről. Bár maga a beszélgetés nem volt különösebben hosszú, én még bőven hallgattam volna; sokaknak, akik még nem ismerték őt, biztosan meghozta a kedvét a könyve elolvasásához.
A tanítvány története röviden összefoglalva egy Maria nevű lányról szól, aki a gyerekkorában átélt sérelmek, de leginkább a nevelőszülei érzelmileg elutasító viselkedése, és a vele szemben támasztott túlzott elvárásaik miatt bosszút forral. Sőt, egyenesen az egész „önimádó, szemforgató” társadalmon is revansot akar venni, ezért túszul ejt három embert, akik a szemében ennek a társadalomnak a legjellemzőbb képviselői: a Színészt, az Ínyencet és a Tengerészt, és arra kényszeríti őket, hogy ismerjék be élethazugságaikat – eközben az autószerelő műhelyt, ahol fogva tartja őket, körbeveszi a rendőrség is.
A beszélgetésen szóba került, hogy bár a regény alapvetően sötét hangulatú, nem nélkülözi a humort és a szatirikus elemeket sem. Hotakainen állítása szerint a nyomasztó témák ellenére ő nem tud tiszta tragédiát írni, (szerinte azok inkább fiatalabbaknak valók), a végtelen dühöt cipelő főszereplővel szemben ő egyébként is sokkal nyugodtabb személyiség – legalábbis az otthonában. Egyébként a téma ellenére Hotakainen úgy gondolja, hogy a könyv végén happy end jut Marianak, mivel sikerül kapcsolatot létesítenie egy rendőrrel.
Ezután Csepelyi az írói munkafolyamatról és az új műfajokról faggatta a szerzőt. Szóba került, hogy Hotakainen számára az új könyv mindig egy ötlettel kezdődik, de hogy ez az ötlet jó-e, körülbelül hat hónappal később derül ki.
A beszélgetés végén az olvasói visszajelzésekre terelődött a szó. Az író humorosan megjegyezte, hogy a finnek zárkózottsága és udvariassága miatt általában három rövidital után érkezik bármiféle visszajelzés vagy vélemény. A nézőknek azonban láthatóan nem volt szükségük egy röviditalra sem, a legtöbben nem sokkal ezután beálltak a sorba dedikáltatni.
Szerencsémre a 18:30-kor kezdődő másik beszélgetésre, amelyen Jón Kalman Stefánsson izlandi író volt a vendég, sikerült elég korán érkeznem, ugyanis az egész nagyterem pillanatok alatt megtelt érdeklődőkkel. Stefánssont egyébként hangos ováció fogadta, a szerzővel beszélgető Ott Anna meg is jegyezte, hogy ez már biztos jele a rock star-státusznak az olvasók körében. A beszélgetésen közreműködött Szatory Dávid is, aki részleteket olvasott fel a Magyarországon újonnan megjelent két Stefánsson-könyvből, a Gondolatok a mamutfenyőkről és az időről, valamint a Hiányod maga a sötétség című művekből (előbbi a Typotex, utóbbi a Jelenkor kiadó gondozásában jelent meg). A Hiányod maga a sötétség eredetileg 2020-ban, a Gondolatok a mamutfenyőkről és az időről pedig 2001-ben jelent meg – Stefánsson az utóbbiról általános derültség közepette ki is jelentette, hogy mivel több, mint húsz éve írta ezt a könyvet, már nem nagyon emlékszik rá. Elmesélte például, hogy a legtöbb könyvét egyszerűen elfelejti, miután befejezte az írást, úgy érzi, mintha a könyv valósággal kizárná.
Az egész esemény kifejezetten jó hangulatban telt, nem egyszer az egész közönség dőlt a nevetéstől Stefánsson válaszait és történeteit hallva, pedig könyveinek témái, mint az elmúlás és a gyász, erre nem adnak okot. Az idő múlásának témájához hozzáfűzte azt is, hogy a könyveire mint kísérletekre tekint arra, hogy legyőzze a halált.
Ott Anna az emlékezésről is kérdezte a szerzőt, pontosabban arról, hogy ha valamire már nem emlékszünk, megszűnik-e létezni. Az író szerint a felejtés mindig az élet árulása, legyen szó jó vagy rossz emlékekről, az irodalom azonban segíthet az emlékek feldolgozásában és felszínre hozásában is. Ha pedig „nem emlékszünk arra, ami tegnap történt, akkor sokkal pocsékabban vagyunk felkészülve a holnapra”.
Stefánsson könyveiben azonban nem csak az emlékezésnek, hanem a zenének is kiemelt szerepe van; a Hiányod maga a sötétség című művének végén egy lista is található azokkal a dalokkal, amelyek szerepelnek a könyvben. Ezekkel kapcsolatban megjegyezte, hogy nagyon élvezi a dalok válogatását, és még egy olyat is beletett, (a Coward of the Country-t Kenny Rogerstől), amit egyébként rettenetesen rossznak talál.
A beszélgetés végén még szóba kerültek a szerző könyveinek erős, határozott női karakterei, akikkel kapcsolatban Stefánsson azt mesélte, hogy a nőket alapvetően érdekesebbnek tartja a férfiaknál – leginkább azért, mert a négyezer éves férfiuralom miatt a nőknek többet kell dolgozniuk, ha el akarnak érni valamit, ezért érdekesebb is róluk írni.
A dedikáláson természetesen kígyózó sorok álltak, ami elég jól mutatja, hogy nem csupán az író könyveit, hanem a skandináv irodalmi műveket általánosságban is egyre nagyobb figyelem és érdeklődés övezi.
Képek forrása: Margó Irodalmi Fesztivál Facebook oldala
