Málics Viktória 2026. április 8-án ismét megtelt a Savaria Egyetemi Központ könyvtára a Magyar Irodalomtudományi Tanszék költészet napi programja alkalmából. Ezúttal Szauer Ágoston legújabb, Mindenek mögött című verseskötetének bemutatóján vehettek részt az érdeklődők.
A rendezvényt Kardos Marcell magyar-ének szakos hallgató zongorajátéka nyitotta meg, majd Dr. Czetter Ibolya, a Magyar Irodalomtudományi Tanszék és a Magyar Nyelvtudományi Tanszék vezetője mondott beszédet, amelyben kiemelte, hogy Szauer Ágoston személyében nemcsak egy generációk számára meghatározó pedagógust, hanem egy rendkívül termékeny költőt és csillagászt is köszönthet a közönség. Kiemelte továbbá, hogy a kötetbemutató egyfajta visszatérés is az alma materbe: a szerző 1988-ban az ELTE BDPK elődintézményében, az akkori Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán szerezte diplomáját.
A program különlegességét biztosította, hogy Szauer Ágostont fia, a szintén költő, egyetemi hallgató Szauer Dániel kérdezte. Apa és fia párbeszéde meghitt ünneplése volt József Attila és Márai Sándor születésnapjának, a magyar költészet napjának.
A kezdetek
Hogyan lesz valakiből költő? – tette fel a kérdést Szauer Dániel, külön kitérve arra is, hogyan alakult ez édesapja esetében, akit sokáig inkább a kémia vonzott. Szauer Ágoston válasza egy ismerős történettel indult: az iskolapadban. Visszaemlékezései – ahogyan sok diákkori történet – derültséget váltottak ki a közönségből.
Elmondta, hogy az igazi fordulópontot a francia szimbolisták jelentették számára, különösen Baudelaire A dög című verse, majd később Ady Endre költészete, elsősorban a Vér és arany kötet. Ezek a szövegek azonban csak akkor váltak igazán fontossá számára, amikor már nem tartoztak a kötelező olvasmányok közé. Amíg tananyagként kellett foglalkoznia velük, addig – saját megfogalmazása szerint – kötelességének érezte az ellenállást. Később azonban éppen ezekben a versekben talált rá arra, amit addig keresett: „ez már valami” – fogalmazott.
Nem sokkal ezután magyartanára megkérdezte tőle, ír-e verseket. A kérdést akkor még szinte sértésként élte meg, egy hónappal később azonban már első szövegeit adta át a tanárnőnek. Azóta tizenkét verseskötete jelent meg.
Második kérdésében Dániel a szerző prózai időszakát hozta szóba, ami megelőzte a mostani líra-domináns pályaszakaszát. A prózai munkák közül kiemelte az Elfelejtett költők (1995) című munkát, ami manapság is nagy népszerűségnek örvend online, például a Libri antikvár könyveket is árusító felületén. Az Elfelejtett költők összetett és egyedi kompozíció. Kilép a hagyományos verseskönyvek keretei közül: nem egyszerűen lírai szövegek gyűjteménye, hanem egy tudatosan felépített irodalmi játék, egy fikciós költészettörténeti antológia. A kötet alapgondolata egyszerű és merész. A szerző negyvenöt kitalált költőt hoz létre, akiknek nemcsak verseit „fordítja le”, hanem rövid életrajzot is rendel hozzájuk. A szerzők időben és térben is szétszóródnak: az első alak a Kr. e. VI. századból bukkan fel, míg az utolsó már a huszadik századhoz tartozik. A fiktív költők között találunk görög, latin, arab, kínai, japán, német, francia, spanyol, orosz és olasz szerzőket, de még egy „ismeretlen” magyar hang is megszólal.
A beszélgetés ezt követően az aktuális kötet, a Mindenek mögött felé fordult. A szerző úgy hivatkozott ezekre a költeményekre, mint istenes versekre, viszont – ahogy a beszélgetés során körvonalazódott – nem Istent dicsőítő versekről van szó, sokkal inkább filozofikus, Isten és ember, föld és ég viszonyáról gondolkodó szövegekként definiálja őket. A kötettel kapcsolatban felmerült a szerző precíz írói gyakorlata is. Rövid, objektív költeményeiből nagyon keveset kell húzni, aktuális kötetének szerkesztői munkája mindössze három órát vett igénybe, hiszen a szerkesztő egy szinte kiadásra kész kéziratot kapott. Ennek egyik kulcsa, hogy tudatosan – nagyjából fél évnyi időtartam alatt – eltávolodik saját verseitől, így pedig szerkesztői szemmel tudja átnézni őket később. Megjelenő köteteiben rendre olyan művek szerepelnek, amik már valamilyen folyóirat lapjain megmutatkoztak, tehát úgymond ,,leteszteltek’’.
A kötet az értelmezői térbe kerül
Kinek írsz? – kérdezte Dániel – A szakmának vagy a közönségnek? Szauer Ágoston saját bevallása szerint egyértelműen a szakmának ír, hiszen a közönséggel nincs igazán kapcsolata, egy-egy esemény kivételével. Felidézett ugyanakkor egy meghatározó emléket, amikor is az Életünk folyóirat gyermekirodalom tematikájú számában publikált, s rövidesen megkereste egy nagyszülő azzal, hogy az unokája számára hosszú idő óta először az ő versei lettek meghatározóak. Emellett jólesően konstatálta a szerző azt is, hogy A nő a tükörben Facebook-oldal adminisztrátora jelentet meg Szauer Ágoston-verseket. Ezeknek a posztoknak a kommentszekcióját a költő gyakran olvassa is. Az Apró csodák: Versek Adventre (2024) pedig kimondottan közönségnek írt kötet, melynek versei évről évre a Vas Népében jelentek meg az ünnepekkor.
A bemutató meglepetéseket is tartogatott: Csuk Csaba könyvtárigazgató a mesterséges intelligencia segítségével megzenésítette a költő egyik versét, amit le is vetített a bemutatón. Megmosolyogtató volt a rockos alap, amit a mesterséges intelligencia az istenes vershez illesztett. A jelenet végül abban tetőzött, hogy apa és fia rögtönzött módon, saját stílusukhoz közelebb álló formában is megzenésítették a művet.
Dániel zárókérdésére a szerző elárulta, hogy újabb megjelenéseire nem kell sokat várni, soron következő kötete már elkészült, illetve további publikációk várhatók a közeljövőben a Parnasszus, a Bárka, az Ambrózia és a Palócföld folyóiratokban. Sok szeretettel ajánlom az érdeklődőknek Szauer Ágoston tanár úr eddigi és ezutáni műveit.
Kiemelt kép forrása: Kleinhappel Miklós, ELTE SEK.
