Hallgatók és tanárok a Filmtudományi Tanszék működéséről

Filmes Hallgatói Fórumot rendezett az ELTE BTK Filmtudományi Tanszék és a Szabadbölcsészeti és Médiakutatási Intézetek (SZMI) Képviselete 2024. április 30-án. Az érdeklődők kérdéseire Varga Balázs tanszékvezető, Pálos György egyetemi tanár, illetve Vajdovich Györgyi docens válaszoltak.

Varga Balázs, az ELTE BTK Filmtudományi Tanszékének vezetője nyitotta meg az eseményt. Elsőként köszönetet mondott mindazon hallgatóknak, akik közreműködtek a program létrejöttében, majd visszautalt a 2024. február 22-én tartott intézeti szintű Hallgatói Fórumra, amelynek legfőbb tapasztalata az volt, hogy az ilyen típusú rendezvényeknek van eredménye – azon túlmenően is, hogy a hallgatók és a tanárok megvitatnak különféle problémákat. Ezután felolvasta a hallgatók által előzetesen megfogalmazott kérdéseket, amelyeket – más témák mellett – megbeszéltek a fórum során. Az alábbiakban az eseményen tárgyalt fontosabb pontokból igyekszünk ízelítőt adni.

Az első kérdés azzal kapcsolatban hangzott el, hogy lehetséges-e, hogy más BA-s hallgatók is részt vegyenek a mozgóképes hallgatók vizsgafilmjeinek elkészítésében. A válaszban elhangzott, hogy tavaly már volt egy ezzel kapcsolatos rendezvény, amelyre minden Filmintézet körüli egyetemistát meghívtak. Ezen eseményen a mozgóképes hallgatók röviden előadták filmterveiket a többieknek, illetve elmondták, milyen területekre keresnek embereket. Ezt az eseményt idén májusban, a tavaszi szorgalmi időszak végeztével ismét megrendezték.

Felmerült az eszközhiány problémája is – „nagy kereslet van kis kínálatra” –, melynek következtében többször megesik, hogy csak késve tudnak forgatni a hallgatók, illetve olyan is elő szokott fordulni, hogy az egyetem nem tud mikrofont és állványt biztosítani a munkájukhoz. Pálos György válaszában megemlítette, hogy a stúdió is csupán egy szűk keresztmetszet, hiszen több száz filmes és médiás hallgató van az egyetemen. Kitért arra is, hogy ma már jóval kisebb jelentősége van az eszközöknek, bár érdemes megjegyezni, hogy

magánemberek sokkal jobban el vannak látva eszközökkel, mint az egyetem.

Végül még hozzátette, hogy a csoportmunkát viszont az egyetemen lehet igazán megtanulni. Ezután Varga bejelentette, hogy eszközfejlesztés céljából nemrég elindult egy egyeztetési folyamat, és reméli, hogy sikerül valamennyit megvalósítani a tervekből a nyár folyamán. Ez a kezdeményezés pedig nemcsak az infrastruktúrát fogja érinteni, de a kurzusok logisztikáját is.

Felmerült továbbá, hogy több BA-s filmes kurzuson az államvizsga-követelményben helyet kapó szakirodalmat nem dolgozzák fel. Varga bevallotta, hogy ezzel a problémával már ők is szembesültek. Nagy volt a tanárok rotációja ezeknél a kurzusoknál, és előfordult, hogy oktatók más-más tematika alapján tanították a tárgyakat. Igyekeztek elérni ugyanakkor, hogy az elmúlt két félévtől kezdve ezeken az órákon mindenképpen szerepeljenek olyan olvasmányok is, amelyek szükségesek az elkövetkező államvizsgákhoz.

A beszélgetés végéhez közeledve egy hallgató a filmes szakmai gyakorlattal kapcsolatban szerette volna megtudni, hogy milyen külső intézményekben, szervezetekben lehet elvégezni azt. Varga nyitott volt rá, hogy összeírják – mestereseknek és BA-soknak egyaránt –, hogy a tanszéknek milyen intézményekhez van annyi működő kapcsolata, hogy össze tudják velük kötni a jelentkező hallgatókat. Hozzátette, hogy ez csak egy töredéke lesz a szóba jöhető intézményeknek, de adhat valamiféle orientációt a hallgatóknak. Azzal zárta, hogy leszögezte,

természetesen minden egyéni hallgatói megkeresést elfogadnak, ha a hallgató által kijelölt intézmény szakmailag érdemleges,

Pálos György pedig példaként megemlítette a Nemzeti Filmintézet filmesgyakornok.hu oldalát.

A Filmes Hallgatói Fórum valóban kiváló alkalmat biztosított arra, hogy hallgatók és tanárok együtt, fókuszáltan tudjanak foglalkozni a tanszéket érintő problémákkal, és közösen igyekezzenek megoldást találni rájuk.

A képek forrása: Facebook

Author

Ajánlott cikkek