Megjelenítve: 1 -3 / 3 eredményből

Újra itt a nyár legnagyobb egyetemi bulija – avagy mit kell tudni az idei EFOTT-ról?

Az egyetemisták legnagyobb örömére ebben az évben is megrendezésre kerül a Magyarország legnagyobb fesztiváljai közé tartozó EFOTT. A rendezvény idén július 12. és 16. között várja a bulizni vágyókat, a megszokott helyszínen, a Velencei-tó partján, a Sukorói-félszigeten. 2023. május 30-án zajlott le a fesztivállal kapcsolatos sajtótájékoztató, ahol szó volt többek között az EFOTT színes fellépői palettájáról, a rendezvény céljairól, valamint a fesztivál idei házigazdájáról, a Pannon Egyetemről. Kitértek még az ez évben szervezett nappali programok koncepciójára is, amely természetesen igazodni fog az aktuális trendekhez.

Újra itt a Nemzetek Estjei – Viva España

Jó hangulat, izgalmas és sokrétű programok, érdekes előadók – ez mind rád vár a Nemzetek estjei elnevezésű programsorozat keretein belül! Május 19-én ezúttal Spanyolország lesz a téma. Ha mindig is érdekelt a spanyol kultúra, szokások és életérzés, akkor mindenképpen itt a helyed, hiszen ez a rendezvény garantáltan elhozza a tipikus déli hangulatot és jókedvet. Az ismeretterjesztő előadások mellett bemutatókat is láthatnak az érdeklődők, a cél pedig a közösségépítés, illetve a résztvevők nyitottságának és tájékozottságának növelése. Különleges élmény lesz, semmiképp nem érdemes lemaradni!

Mindent az inflációról – Bod Péter Ákos előadása az ELTE Gazdaságtudományi Karán

Március 22-én tekinthették meg az érdeklődők a Navril Ákos Szakkollégium tavaszi félévi eseménysorozatának első előadását. Bod Péter Ákos – közgazdász, az MTA doktora, több éven keresztül a Magyar Nemzeti Bank elnöke, jelenleg pedig a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója – egy, jelenleg mindannyiunk életében aktuális és mindannyiunkat foglalkoztató témáról, az inflációról beszélt szerda este. A résztvevők hallhattak többek között a magyarországi infláció kialakulásának lehetséges okairól, az azt befolyásoló tényezőkről, ezzel párhuzamosan pedig az egyetemi docens potenciális megoldásokat is felvázolt.