Az ELTE-n folytatja munkáját a nemzetközi hírű részecskefizikus

Endrődi Gergely

2024-ben több olyan átalakítást jelentett be a kormány, amelyek a magyar tudományos élet fejlesztését tűzik ki célul. Az év elején megalakult a Kutatási Kiválósági Tanács, valamint Nobel-díjas Iroda jött létre. Ezzel párhuzamosan útnak indult a Research Grant Hungary program, amelynek célja, hogy a külföldön dolgozó magyar kutatókat visszacsábítsa hazájukba. A program első sikertörténete Endrődi Gergely hazatérése volt Németországból, aki az ELTE-n folytatja kutatásait.

Endrődi Gergely elméleti részecskefizikus, aki a világegyetem kialakulását, a csillagok felépülését és az anyag mikroszkopikus szerkezetét vizsgálja. Speciális kutatási területe a rácstérelmélet, amelynek a segítségével az elemi részecskéket és azok kölcsönhatásait lehet szuperszámítógépeken futó szimuláció segítségével leírni.

Tanulmányait az ELTE TTK-n kezdte, ahonnan később egy nemzetközi szinten élvonalbeli kutatócsoporthoz csatlakozott. Először a Regensburgi Egyetemen dolgozott, majd 2016-ban a Frankfurti Egyetemtől kapott lehetőséget, hogy saját kutatócsoportot vezessen. 2020-ban a Bielefeldi Egyetemen lett professzor, tavaly pedig elnyert egy rangos kutatói pályázatot.

A nemzetközi hírű részecskefizikus az első magyar tudós, aki a Research Grant Hungary program által novembertől az ELTE-n folytatja munkáját. A program célja a magyar tudomány megújítása és versenyképességének növelése.

„Számomra nagyszerű érzés, hogy haza tudom hozni azt a tudást és tapasztalatot az oktatásban és kutatásban, amit külföldön megszereztem; és azokat a nemzetközi együttműködéséket, amiket nincs idő felépíteni, az ELTE TTK-n tudom kamatoztatni”

– fogalmazott a kutató. Kacsovics Imre, az ELTE TTK dékánja hangsúlyozta, hogy reményei szerint Endrődi Gergely nemcsak a tudományt hozza haza, hanem kiváló tudósok oktatásában is részt vesz majd.

Forrás: MTI / ELTE

Author

Ajánlott cikkek