Tömő Ákos
Nagy és Kemény. 2.0. – A Képező Galéria tárlata
Nagy és Kemény. 2.0. E szavak hallatán gyűlt egybe a Keleti Károly utca művészetkedvelő közönsége a Képező Galéria hatalmas üvegablakai előtt 2024. szeptember 5-én csütörtök este, hogy megcsodálhassa a kortárs hazai képzőművészet két kiemelkedő alakjának fényben ragyogó alkotásait. A tárlat fő érdeme azonban az, hogy nem merült ki Kemény György (1936–) és Nagy Bernadette „Nade” (1953–) munkásságának közös nevezőre hozásában, hanem jóval túlmutatva az alkotói-művészeti, valamint a kurátor által megálmodott egység megvalósításán, egyfajta szellemi kirándulásra hívja nézőit a színek és árnyalatok világába. Ahogy Dr. Mészáros Flóra művészettörténész fogalmazta meg nyitóbeszédben, az alternatív cím – Találkozások – talán sokkal többet mond a látottakról, mint azt elsőre gondolnánk, így képzettársításainkra és a lélek színekre rezonáló rezdüléseire hivatkozva mi is körbejártuk a budai galéria szeptemberi kiállítását.
„A nonfiguratív tendenciák különböző mezsgyéje, az egybeolvadás és a szétválás megtapasztalása.” Ha egy mondatban kellene összefoglalni a három teremben látottakat, keresve sem találhatnánk jobbat Dr. Mészáros Flóra kijelentésénél. Hisz tulajdonképpen két, akár önállóan is értelmezhető kiállítás – Kemény György: Hokusai; Nagy Bernadette „Nade”: Hármas egység – került egy közös kulturális térbe, melyek a valóságban legalább ugyanannyi összekötő szállal, mint szétválasztó kapoccsal rendelkeznek. Mindkét képzőművész színcentrikus módon, szintetizáló jelleggel törekedett a síkvászon formanyelvének kialakítására, s képesek voltak akár a 18. századig visszamenően magukba olvasztani az európai és keleti művészeti törekvéseket, kérdéseket téve fel az újrafelhasználás és az átértelmezés fogalmainak segítségével. Kettejük megközelítése bizonyos vonatkozásokban mégis eltér. Nagy Bernadette esetében egy merengő, az egyént belső lassításra késztető képi világgal találkozhatunk, míg Kemény Györgynél a játékosság, a dinamizmus és napjaink pörgő-forgó gondolatisága lüktet és vibrál a palettadzsungelre emlékeztető vásznakon.
Az első terem – a Képező Galéria utcahomlokzata felőli helyiség – a természetes fény tere. Tán itt még nem is a bemutatott műveké a főszerep; a kivételt ez alól egyedül „Nade” Folyó (2021) című képe jelenti. A bejárat melletti falat teljes hosszában kitöltő, a színes síkok egymáshoz illesztését szemléltető alkotás a megérkezés örömét és az elmerülés lehetőségét biztosítja a betévedő, művészetkedvelő vándornak. S jóllehet eszményi tisztasággal egyik téglalapban sem találkozunk – mindenhol ott van a gomolygó kis szürke vagy sötét folt – ez a jelenleg élt kor tükrében csak még inkább hitelessé teszi „Nade” munkáját, mely a kurátori koncepciót tekintve sajátos beavatási rítusként is értelmezhető. A nyíltszívű, elérzékenyített néző így készülhet fel a belső teremben, a lámpák fényében rá váró valódi találkozásra.
Balról Kemény, jobbról Nagy. Kinek az ágas-bogas gubancos világ, kinek a tiszta megnyugvás. Kezdjük talán az előbbivel, az elveszejtéssel. Az idén 88. születésnapját ünneplő, de életkora ellenére hallatlan aktivitással rendelkező Kemény György már az 1960-as évek óta a magyar képzőművészeti élet egyik kiemelkedő alakja, nevét elsősorban grafikai alkotásai, plakát- és borítótervei tették híressé. Noha elsősorban a pop-art irányzathoz szokás őt sorolni, Kemény valójában mégis inkább kilép, avagy túllép eme stílus keretein, és sajátos csavarral tesz hozzá a mondanivalóhoz. Az alap ugyanis nem a 20-21. század közérthető képi világa, hanem az újkori japán metszetfestő, Kacusika Hokusai (1760–1849) fantáziabirodalma, azonban a japán esztétikumkultuszra és letisztultságra építő ábrázolásmódja helyett itt a geometrikus formák és a „tépett színcafatok” kavalkádja várja a látogatót. A többszörös áttétellel megvalósuló kapcsolat elsőre talán nehézkesnek vagy túlságosan távolinak tűnik, ám ennek segítségével merül fel – idézve Dr. Mészáros Flórát – a 21. századi művészetelmélet egyik nagy kérdése, történetesen, hogy mit is jelent a posztmodern utáni korban a reprodukció, s hogy milyen kapcsolatok fedezhetőek fel egyes, akár a két végletnek gondolt műalkotás között.
Azt gondolhatnánk, kapcsolatot teremteni két mű között manapság bármivel lehet. A válasz legalább annyira igen, mint nem. Kemény György ugyanis nem a klasszikus újraalkotásra törekszik, nem egyértelmű utalásokkal kívánja befogadója elméjét megtornáztatni, hanem épp játékossága vagy pajkossága révén – mely pajkosság korántsem állt távol az erotikus (hentai) metszeteiről is híres japán elődtől – a szabadon kalandozó gondolat irányába kívánja terelni a műértés folyamatát. S lám-lám, mire nem vezet a képzettársítás! Az Egy híres szamuráj (2024) című festmény előtt állva nekem is eszembe jutott mosollyal az arcomon, hogy minden magyar ember ismer legalább egy híres szamurájt az 1990-es évekből. S akkor már dúdoltam is magamban, hogy „Ihn niko, mahna nikho mah nahna e rei / Mha nahno mha nah rikho ihni kohei…” Sose gondoltam volna, hogy egyszer mentális térképemen közvetlen lesz a kapcsolat Kacusika Hokusai, a kortárs magyar képzőművészet és az Ámokfutó közt. Az értelmezési lehetőségek univerzumában azonban minden adott rá, hogy ez így legyen.
Túljutva Oiwa szellemén (2024) és a Kemény György teremtette látványon elérkezünk egy másik szellemi térbe, a személyes élmények ihlette „Nade”-világba. A látogató ekkor találkozik az egész tárlat központinak szánt művével, a nyolcvan apró négyzetből álló 80 etűd című kompozícióval, amely mintegy kilenc éven át (2013–2022) készült és formálódott Nagy Bernadette kezei között. Az Írók Boltjának egykori irodalmi és művészeti vezetője a középkori triptichon műfajából kiindulva, önnön lelkiállapota révén kívánta körbejárni a művészeti élet legkisebb rezdüléseit, beleszőve a 2010-es évek és jelen évtized kisebb-nagyobb történéseit (például a koronavírus hétköznapjait). A négyzetek ugyanakkor minden egyes esetben önálló történeteket és megéléseket rejtenek magukban, amiket darabokban vagy abszolút egységben is tud szemlélni az érdeklődő, mialatt minden egyes ív és minden egyes ecsetvonás vagy pontozás az etűd fogalmáról mesél. Az etűd eredetileg a zenetudományból átvett fogalom, amely valamilyen önálló zenei gondolatot kifejező, a fejlett technikai képességeket prezentáló rövid zenedarab volt a 18-19. század folyamán, ám sajátos jellegéből fakadóan később más művészeti ágak is előszeretettel vették kölcsön ezen meghatározást, s a vele járó keretrendszert. Épp ez a fajta áttétel és értelmezés, valamint a benne rejlő személyes megjelenés adja igazi lüktetését „Nade” alkotásának, mely előtt állva hosszasan bolyonghatunk válaszokat keresve vagy történeteket kreálva.
A Nagy és Kemény 2.0. igazi zárása azonban a Hát csend (2024) című színtanulmány; ugyancsak Nagy Bernadette műterméből. Öt plusz egy különböző szín és címnélküli közölnivaló. Ezen a képen tényleg csend van. Nincs dinamika, de nincs unalom se, nincs kézzel vezetett gondolat, de nincs üresség se. A rikító színek csak színek, nincs mögötte semmi. Azazhogy mégis van. Mégpedig mindenki. A Hát csend éppen ezért tökéletes záródarab. A színek adta teljes szabadság azt adja meg mindenkinek, amit a nyitott lélek csendjében belelát. Egy előre lefestett tükör ez, ami nem igényel sem művészettörténeti kontextust, sem egyéb kacifántos magyarázatot. Elegendő csak nézni és érezni, amit manapság oly sokszor elfelejtünk…
A rendhagyó módon utcai parkolóhely keresésével induló megnyitó finisszázsát a galéria házi borának felszolgálása jelentette. A borosüvegen Sandro Botticelli, hajában kékszalagos Vénusza kacsint egy pohárral a kezében, jelezve a jól megérdemelt jutalmat, s a 2023-as évjáratú csopaki olaszrizling áttetsző nedűjét forgatva új értelmet nyertek a színek. (Csak semmi mámor!)
A kijárat felé haladva vetek még egy pillantást a Folyóra. Lépteim lelassulnak, s ha már annyiszor megérintett egy belső dal a mai este folyamán, eszembe jutnak a Platon Karataev együttes lírai szépségű sorai: „Bennem folyó, felettem felhő jár / Az égbolt vízébe karcol egy madárszárny / Lesz a mostból lassan a régmúlt már / Lassú madár is gyorsabb az égboltnál”
A második kerületi Képező Galériában látható kiállítás finisszázsára 2024. október 10-én, 18 órától kerül sor. Az eseményről bővebben a következő linken olvashattok: https://www.facebook.com/events/1040472750916236?locale=hu_HU.
Képező Galéria (és a kiállítás) weboldala: https://www.kepezo.hu/nagy-es-kemeny-2-0/
Képező Galéria Facebook-oldala: https://www.facebook.com/kepezo/?locale=hu_HU
Képező Galéria Instagram-oldala: https://www.instagram.com/kepezo.galeria/
