Lugosi Csenge A hibridizáció két különálló faj egyedeinek szaporodását jelenti. A természetvédelmi biológia általában negatívan ítéli meg ezt e jelenséget, mivel gyakran a ritkább faj kihalásához vezet. Sok esetben előfordul hibridizáció vadon élő, illetve háziasított rokonfajok között, így például az európai vadmacska (Felis silvestris) és a házi macska között is – noha a házi macska őse a tévhitekkel ellentétben nem az európai, hanem az afroázsiai vadmacska. Az európai vadmacska egykor Nyugat-Eurázsia hatalmas erdős területein élt, mára azonban populációi feldarabolódtak, sőt Európa nagy részén kihaltak különféle emberi tevékenységek, például közúti gázolások, az illegális vadászat és az élőhelyeik beépítése következtében. Bár sokan ezeket a tényezőket gondolják a leginkább ártalmasnak a fajra, a legnagyobb fenyegetést mégis a házi macskával való, széles körű hibridizáció jelenti.
A házi macskák a legnépszerűbb társállatok közé tartoznak, Magyarországon hozzávetőlegesen 2–3 millió macska él, melyek gyakran szabadon kóborolhatnak, és a mai napig sokan számolnak velük hatékony kártevőirtóként is. A gondatlanul tartott, illetve kóborló és elvadult házi macskák genetikai állománya lassan bekerül az európai vadmacska genetikai állományába – ezt a folyamatot nevezzük introgressziónak. Magyarországon a fokozottan védett vadmacska populációja az utóbbi időben lassú növekedést mutat, és egyeletlenül oszlik el az ország területén. A vadmacskák és a hibrid macskák (melyek nagyon hasonló külsejűek lehetnek a vadmacskákhoz) élőhelyhasználati és táplálkozási ökológiája nagymértékű átfedést mutathat, de egyes feltevések szerint a hibridek „hidat” képeznek az embertől távolságot tartó, magányos életmódot kedvelő vadmacska- és a házimacska-populációk között, ezzel is segítve a további hibridizációt. Mindezidáig a hibridizációt csupán egy irányban vizsgálták: a szabadon kóborló hím házi macskák átadják a genetikai állományukat a nőstény vadmacskáknak vagy hibrideknek, ezáltal az utódok a vadonban születnek meg.
Érdekes módon korábban senki nem vizsgálta, hogy ez fordítva is működhet-e, vagyis elképzelhető-e, hogy az apa egy merész vadmacska, az anya pedig egy gazdás házimacska, akiknek a kölykei bekerülnek a mit sem sejtő macskaszerető emberek otthonaiba. Az ELTE Etológia Tanszékének hallgatói, Lugosi Csenge és Kovács Petra Anett Pongrácz Péter vezetésével, valamint a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kutatója, Lanszki József professzor friss publikációjukban (Pongrácz és mtsai, 2025) erre a kérdésre keresték a választ. Korábbi kutatások megállapították, hogy a macskáknál az apa merészsége erősen befolyásolta az utódok reakcióit az új tárgyakra és az emberekre, így a kutatók feltételezték, hogy ha szoros összefüggés van a vadmacskaszerű küllem és a vadmacskaszerű viselkedés között, az igazolja a vadmacskahibridek jelenlétét a gazdás házi macskák között. A kutatási kérdőívet több mint 700 hazai macskatartó töltötte ki. A kérdőívben többek között az emberekkel és más macskákkal való társas viselkedésre, kóborlási hajlamra és táplálkozási szokásokra, valamint az egyedek küllemére vonatkozó kérdések is szerepeltek. A lelkes résztvevők több mint 400 cicáról fotókat is küldtek. Ezeket a fényképeket az etológusok a skót vadmacska-kutatók (Kitchener és mtsai, 2005) által kialakított küllemi pontrendszer szerint értékelték, eldöntve, hogy mennyire mutat az adott egyed „vadmacskás” jellegzetességeket. Ezt követően a kutatók arra kérték a gazdákat, illetve a kutatásba bevont független laikusokat, hogy ők is pontozzák a macskák jellegzetességeit.
Forrás: Lanszki József
Az első meglepő eredményt a házi macskák között előforduló hibrid vonásokat mutató egyedek magas, majdnem 20%-os aránya jelentette. Még érdekesebb azonban, hogy ezek a macskák jellegzetesen másként viselkednek gazdáik szerint, mint a „tisztán házi macskás” küllemű társaik. Az erősen hibridszerű cicák a gazdák számára függetlenebbnek tűntek, vagyis a gazdák szerint jobban túlélnének segítség nélkül, és távolságtartóbbak is. Különös módon nem volt rájuk jellemző az, hogy más macskákat a tipikus „feltartott farkú” üdvözlésben részesítsenek. Ugyanakkor az emberek felé megfigyelhető volt náluk ez a gesztus. Érdekes módon a magányosan élő vadmacskáknál csupán a kiscicák köszöntik feltartott farokkal az anyjukat. Ezt a viselkedést felnőttkorban csak az összetettebb szociális környezetben élő házi macskák tartják meg, jelezve barátságos szándékukat más macskák, emberek vagy akár ismerős kutyák felé. Vannak arra utaló jelek is, hogy az alárendelt státuszú macskák köszöntik így domináns társaikat. Ezáltal az a tény, hogy a vadmacskahibrid-szerű egyedek nem mutatják ezt a viselkedést más macskák felé, jelentheti azt, hogy a szociális képességeik gyengébbek, de akár azt is, hogy gyakrabban szereznek domináns pozíciót a társaikkal szemben.
Ha pedig a macskákat egyszerűen „cirmos – nem cirmos” kategóriákba sorolták a kutatók, a cirmos cicák viselkedése is érdekes „vadmacskás” beütésre utalt: a gazdát leszámítva minden más emberrel barátságtalanabbak és agresszívabbak voltak, többet kóboroltak, valamint az eledelüket is hevesebben védelmezték, mint a nem cirmosok. Fontos azt is megemlíteni, hogy a kutatásban szereplő hibridjellegű házi macskák tartásmódja nem tért el a tipikus házimacska-küllemű egyedekétől. Lakhelyük pedig bárhol lehetett, nem kizárólag az európai vadmacska élőhelyeihez közeli településeken, ami azt jelentheti, hogy a jelenség nem újkeletű, és a hibrid macskák már hosszú ideje sikeresen keringhetnek a macskakedvelők között, akár mentőszervezetek segítségével is.
Izgalmas kérdés, hogy a cirmos macskák vajon általában véve mutatnak-e több „vadmacskaszerű” viselkedést, ahogyan a megjelenésük is jobban hasonlít vadon élő rokonaikéra. A skót szőrzetpontozó módszer csak azokban az esetekben volt elvégezhető, amikor a gazdik fényképeket készítettek, a „cirmos – nem cirmos” csoportosítás azonban a mintában szereplő minden macskánál lehetséges volt a gazdáktól gyűjtött leírások alapján. Mivel az alanyok valamivel több mint fele cirmos volt, a kutatók feltételezték, hogy az erősen hibrid kinézetű macskák tényleges száma magasabb lehet a mintában, mint amit a fényképalapú hibridpontszámok elemzése során kaptak. Ez részben megmagyarázhatja, miért találtak több különbséget a „cirmos – nem cirmos” szőrzetpontozás esetében. Ugyanakkor az sem zárható ki, hogy a nem cirmos, teljesen házimacska-külsejű egyedek között is vannak olyanok, melyek vadmacskagénekkel rendelkeznek. Mivel a vizsgálatban szereplő macskákon a DNS-elemzés még csak most zajlik, az is elképzelhető, a cirmos macskák viselkedési jellemzői függetlenek attól, hogy vadmacskahibridek-e, hiszen a házi macskák esetében a szőrzet színe gyakran társul specifikus temperamentummal és viselkedési tulajdonságokkal – a kutatók szerint azonban ez nem valószínű, mivel korábbi vizsgálatok a cirmos macskákkal kapcsolatban nem találtak ilyen viselkedésjegyeket.
A vizsgálat másik érdekes aspektusa a laikusok bevonása volt a macskák jellegzetességeinek pontozása során. Napjainkban egyre nagyobb szerepet kap a tudományos kutatásokban a „citizen science”, vagyis az önkéntesek bevonása az adatgyűjtésbe, -rendezésbe és -elemzésbe. Ezt a módszert a lehető legkülönfélébb területeken alkalmazzák, a részecskefizikától kezdve a levegőminőség megfigyelésén át egyes elütött fajok feljegyzéséig. A civilek segítségével rövid időn belül olyan mennyiségű adat kezelésére nyílik lehetőség, amely bármely más módszerrel elképzelhetetlen lenne, így a citizen science megkérdőjelezhetetlenül hasznos és sikeres kutatási módszer. Az önkéntesek és a tudósok együttműködése már a 18. században elkezdődött, de a citizen science mint fogalom csak az 1990-es években jelent meg. Azóta az ilyen kutatásokban résztvevők száma több millióra nőtt világszerte. A módszer különösen az ökológia és a környezettudományok területén virágzik: évente 1,36–2,28 millió önkéntes vesz részt biodiverzitással kapcsolatos kutatásokban. Ők átlagosan fejenként egy év alatt 21–24 órát töltenek adatgyűjtéssel, ezekből a projektekből pedig több száz publikáció születik rangos tudományos folyóiratokban. Az adatgyűjtés kevés befektetett energiát és előzetes ismeretet igényel egy-egy résztvevőtől, mégis, ha sokan vesznek részt egy projektben, közösen rendkívül eredményesek lehetnek, ráadásul tudományos ismereteik is gyarapodnak. Precíz projekttervezéssel, megfelelő ismeretanyag biztosításával és az önkéntesek munkáját validáló szakemberek segítségével a civilek a tudósokhoz hasonló módon megbízható, kiváló minőségű adatokat gyűjtenek, ugyanakkor a körültekintő kutatástervezéshez fontos ismerni az adott kutatás esetében az esetleges korlátozó tényezőket, amelyeket korrigálni kell.
A szolgáltatott adatok minőségét nagyban befolyásolhatja az esetleges tévedési esély, kommunikációs hiba a szakemberek és a laikusok között, a nagy variancia a módszerben vagy az elmélet ismeretében, illetve az elfogultság is. Elfogultságról beszélhetünk, ha egy bizonyos faj adatait szívesebben rögzítik, mint más fajokét – például jellemző, hogy a könnyen észrevehető, nagyobb fajokról több adatot töltenek fel a résztvevők, illetve nagyobb valószínűséggel regisztrálnak ritkább fajokat, mint gyakoriakat, ami torzíthatja az egyes adatok gyakoriságának megbízhatóságát. Míg a téves negatív hibával (amikor a faj hiányát rögzítik tévesen) már általában számolnak a kutatók, a téves pozitív hibák (amikor olyan faj jelenlétét rögzítik, amely nem is volt jelen) nehezen kezelhetők a citizen science-ben.
Jelen esetben a kutatók lényegesen alacsonyabb „hibridpontszámot” adtak ugyanazoknak a macskáknak, amelyeket gazdáik és akár független laikusok is nagyobb valószínűséggel minősítettek vadmacskahibridnek. Ez azért érdekes, mert a kérdőív ellenőrző kérdésénél, illetve a korábbi felmérések során a résztvevők nagy része felismerte a vadmacskákról készült fotókat. Úgy tűnik, az emberek pozitívan viszonyulhatnak saját macskáik olyan „egzotikus” tulajdonságaihoz, amelyek a vadmacskákra emlékeztetik őket. A résztvevőknek a tanulmány eredményével kapcsolatos esetleges elfogult elvárásai a macskák téves besorolásához vezethetnek – ami fontos szempont a téma további vizsgálata szempontjából.
A veszélyeztetett európai vadmacska populációinak megőrzése nagyban függ attól, hogy a jövőben hogyan kezeljük a házi macskákkal való széles körű hibridizációt. Bár felmerült, hogy a házi macskával való keveredést mindenáron meg kell akadályozni, ez a vadmacska széttagolt élőhelyei és a házimacska-populáció hatalmas mérete miatt már nem biztos, hogy megvalósítható. Ebből a szempontból a hibridek értékes őrzői lehetnek a vadmacskagéneknek, illetve vélhetőleg könnyebben alkalmazkodnak az emberi környezethez. Bár a társmacskaként élő hibridek nyilvánvalóan nem jelenthetik az európai vadmacska jövőjét, a vizsgálat eredményei érdekes távlatokat nyithatnak meg a természetvédelmi törekvésekben, illetve a genetikai és viselkedéses vizsgálatokban. Az új ELTE-s etológiai kutatás nyomán első ízben ismerhettünk meg olyan eredményeket, amelyek fényében kicsit más szemmel nézhetünk egy-egy „szokatlanul viselkedő” cirmosra!
A vizsgálatok újabb, izgalmas fejezetekkel fognak hamarosan gazdagodni, a továbbra is elérhető kérdőív kitöltésével a vállalkozó kedvű macskagazdik még jelentkezhetnek a tesztekre!
Források:
Kitchener, A. C., Yamaguchi, N., Ward, J. M., & Macdonald, D. W. (2005, August). A diagnosis for the Scottish wildcat (Felis silvestris): a tool for conservation action for a critically-endangered felid. In Animal conservation forum (Vol. 8, No. 3, pp. 223-237). Cambridge University Press.
Pongrácz, P., Lugosi, C. A., Kovács, P. A., & Lanszki, J. (2025). Cats go wild while staying at home: first indication and behavioral assessment of potential European wildcat-hybrids living as companion animals. Applied Animal Behaviour Science, 106806.
Kiemelt kép: Háziállat Magazin
