A holnapi napon az ELTE ÁJK (1053 Budapest, Egyetem tér 1–3.) dísztermében Oláh Vilmos fog gitárkoncertet adni, jelen cikkünk afféle rövid beharangozó az érdeklődőknek. Május 16-án este hét órától az Aula Magna díszteremben Oláh Vilmos több nemzetközi hangversenyen is díjazott gitáros lép fel. A koncert az ELTE hallgatóinak diákigazolvány felmutatásával ingyenes, más érdeklődők számára háromezer forintos jeggyel látogatható. A befolyt összeget az ELTE Alumni Alapítvány támogatására fordítják.
Oláh Vilmos mellett más művészek is fel fognak lépni a koncerten, többek között a Liszt Ferenc-díjas Káel Norbert zongoraművész, Mondok Yvette operaénekesnő és Lugosi Dániel Ali klarinétos. A zenészeket a Zeneakadémia hallgatói fogják gitáron kísérni.
A klasszikus gitáron többek között olyan művek fognak megszólalni, mint Brahms vagy Bach klasszikusai, de Káel és Oláh saját szerzeményeit is hallhatják a látogatók. Szólódarabok, kamarazenei és zenekari kísérettel előadott művek egyaránt felcsendülnek majd. Lapunk kérdésére, hogy miért érdemes a koncertet meghallgatni, Oláh Vilmos elmondta: az este különlegességét az adja, hogy olyan művek kerülnek előadásra, amelyeket gitáron eddig még nem szólaltattak meg, beleértve a szerző saját műveit és más hangszerekre írt darabokat is. Aki eljön, megismerhet spanyol zeneműveket, operát és kortárs dalokat gitárra áthangszerelve. Emellett helyben improvizált darabokat is hallhatnak majd a zenekedvelők.
Kiemelt kép forrása: ELTE Alumni honlap.