Megjelenítve: 21 -30 / 33 eredményből

Interjú a „vámpírral”

A legendaszövés mindig is a nehezen megmagyarázható, különös jelenségekre adott okkereső válasz volt – interjúnkban a vámpírokról kialakult mondák orvostudományi gyökereihez ásunk le, és olyan betegségeket, tünetegyütteseket vizsgálunk, melyek e legendás alak megszületését segíthették elő. Interjúalanyunk saját betegségének, a porfíriának hátteréről is mesél.

Hőstett vagy árulás? – múltidézés a XI. Gyulai Végvári Napokon

2023 júliusának utolsó hétvégéjén már tizenegyedik alkalommal rendezték meg a Gyulai Végvári Napokat. A háromnapos programsorozat keretei között az 1566-os ostromot mutatták be a hagyományőrök, a látogatók pedig a csatajelenetek mellett játékokon, felvonulásokon, versenyeken is részt vehettek, beolvadhattak a vásári forgatagba, és esténként szabadtéri koncerteken zárhatták a napot

A XV. Tatai Patara – nagy múltú rendezvény az Öreg-tó partján

A Tatai Patara elnevezésű rendezvényt 2008 óta minden év májusában megtartják az Öreg-tó partján álló várban és körülötte. A háromnapos programsorozaton, ahol az 1597-es ostrom újrajátszása áll a középpontban, látogatók százai vesznek részt. Milyen módon oldják meg a múltidézést a hagyományőrök? Hogyan éltek a várvédők a 16. században? Milyen csellel arattak sikert a magyar vitézek? És honnan ered a Patara neve? Minderre választ adnak a következő bekezdések.