Török Sára A Tatai Patara elnevezésű rendezvényt 2008 óta minden év májusában megtartják az Öreg-tó partján álló várban és körülötte. A háromnapos programsorozaton, ahol az 1597-es ostrom újrajátszása áll a középpontban, látogatók százai vesznek részt. Milyen módon oldják meg a múltidézést a hagyományőrök? Hogyan éltek a várvédők a 16. században? Milyen csellel arattak sikert a magyar vitézek? És honnan ered a Patara neve? Minderre választ adnak a következő bekezdések.
A török hódítások miatt Tata vára a 16. század végére határponttá vált. Győr és Komárom előváraként állandó csatározások színtere lett, és gyakran cserélt gazdát. Az egyik, haditechnikai szempontból legjelentősebb csere a tizenöt éves háború alatt történt.
1591 és 1606 között az Oszmán és a Habsburg Birodalom összecsapásainak nagy része a Magyar Királyság területén zajlott. 1597-ben a törökök kezén volt a tatai vár, ami szinte lehetetlenné tette az Esztergomot védők ellátását a Habsburgok számára. Május 23-án azonban a vár alá érkezett gróf Pálffy Miklós komáromi várkapitány, és néhány száz emberével egy ügyes csel és egy haditechnikai újítás segítségével visszafoglalta Tatát.
Néhány emberét éjjel török ruhába öltöztette, és a hídnál őrködő oszmánokhoz küldte őket, hogy beszélgetéssel elvonják a figyelmüket, és addig pár katona berobbanthassa a kaput. A terv egy új találmány segítségével sikerült is, ami a 21. századi rendezvény nevét is adta: ez a patara. A patara, egyes forrásokban petárda egy kisebb méretű, ám nagyon hatékony robbanószerkezet volt. Johann Bernstein katonamérnök találmánya, kifejezetten kapuk betörésére tervezve. A testét egy harang alakú, vastag falú bronzöntvény alkotta, amit teljesen megtöltöttek puskaporral. A száját egy arasznyi vastag, többszörösen vasalt falapra erősítették, és a várkapura akasztva begyújtották. A hatalmas erejű robbanás kilőtte a falapot, ami áttörte a kapu deszkáit, utat nyitva ezzel a betörő katonáknak.
Pálffy Miklós és emberei – a figyelemelterelésnek hála – áttolták a szekérrúdra akasztott patarát a kapu elé, és mielőtt az őrök észbe kaptak volna, már robbantottak is, majd azonnal berontottak az udvarra, és gyorsan letörték a csekély ellenállást. A védők maradéka a palotába zárkózott, Pálffy pedig hajnalig várt, aztán ráirányította az ágyúkat a rejtekhelyre, és megadásra szólította fel a kevés oszmán katonát. Miután ez sikertelen taktikának bizonyult, a német zsoldosok létrákon felmászva vették be a palotát, és hírmondót se hagytak. Helyreállították a kaput: a tatai vár újra magyar kézen volt. (Bár ez csak októberig tartott, de ez már nem része a rendezvény tematikájának.)
A 2008 májusában elindult Patara rendezvény ezen várfoglalás eseményei köré szövődött. Az évek alatt sokat alakult, fejlődött – mind felépítésében, mind a résztvevők tekintetében. Történetében szerepelnek humorosabb és komorabb alkalmak, szakadó eső és lövészbaleset, új csapatok és kizárások, de mindezzel együtt érkezett el a 2023-as évhez, a tizenötödik alkalomhoz.
Az alapötlet a következő: az ország minden részéből, de még a határon túlról is érkeznek hagyományőr csapatok. Magyarok mellett feltűnnek csehek, szlovákok, románok és horvátok is: mondhatni, egy kisebb nemzetközi rendezvényről van szó. A résztvevők két táborra osztva, nemzetiségtől függetlenül, vegyülve alkotják meg a török és a magyar tábort. A szervezetek a kijelölt helyeken felépítik a táboraikat általában a nulladik nap délutánján vagy másnap reggel, és a program végéig ki is költöznek oda.
A Tata Várának Seymenjei az egyik hagyományőr csapat, melynek kötelékében jómagam is részt vettem a 16. századi törökök mindennapjaiban. A török oldalon állva főleg alabárdosokkal, szablyásokkal, néhány puskással és egy kisebb ágyúval erősítettük a hadsereget. Táborunk a Kecske-bástyán kapott helyet, ahol közel voltunk a vízvételi lehetőséghez, az ostrom helyszínéhez és a vásárhoz is.
A legfontosabb szempont, hogy minden, amit az érdeklődők látnak, az a lehető legnagyobb mértékben autentikus legyen. A ruhák, a sátrak, a szőnyegek, a fegyverek, az ételek és a tevékenységek is. Nincs farmernadrág, kötött pulóver, napszemüveg, nincs műanyag fólia, túldíszített szablya, termosz vagy PET palack, és főleg nincs telefonozás. (Mindez alól kivételt képeznek az éjszakák, amikor a látogatók már távoztak, és a hagyományőrök például hálózsákban alszanak, vagy zenét hallgatnak a beszélgetés közben.)
A sátrakat úgy állítjuk fel, mint ahogy a 16. században tették. Egy legénységi sátorhoz – amely nem látogatható, mert a civil holmikat tartjuk benne – akár öt-hat ember is kellhet egyszerre, hogy megfelelően rögzítsék. A szőnyegeket, párnákat, asztalokat a kényelem érdekében helyezzük ki, különálló szabadtéri konyha van és egy kávéfőző sarok. A fegyverállvány a tábor közepén kap helyet, hogy szem előtt legyen, és a sátrak soha nem maradhatnak teljesen őrizetlenül.
A hagyományőrök az egész rendezvény alatt korhű ruhákban vannak, korhű eszközöket használnak. A Seymeneknek bőrcsizma vagy bocskor, kapca, bő nadrág, gallér nélküli vagy állógalléros fehér ing, kaftán, övsál, bőröv, turbán vagy fez, illetve csatajeleneteknél a hadi felszerelés tartozik a ruházatához. Holmijukat tarisznyában vagy övre akasztva hordják magukkal, fa kupákból isznak, fa- vagy cseréptálakból esznek, fa evőeszközöket használnak, és demizsonban tartják a vizet. És a fő szabályuk, hogy a turbánt, illetve a fezt csak a sátorban szabad levenni, mert Allah mindenhol máshol látja őket.
A csapat tagjainak török nevet adnak a többiek: ezen szólítjuk egymást a rendezvény publikus részein. Ezek tulajdonságok alapján, illetve események során jönnek létre: Bizon a bivalyerősségéről kapta a nevét, Zehir a méregerős pálinkájáról, és így tovább. A tagok gyermekei is részt vesznek a tábor életében, ugyanúgy hagyományos ruhákban, saját feladatkörökkel. Valaki dobol, sípol, valaki ibrikben főzi a zaccos kávét, valaki az asztalokra kitett csemegék utántöltéséért felelős, valaki kardamomot és egyéb fűszereket őröl, valaki a konyhán segít, és a nőkkel együtt szinte mindegyiküknek feladata a csaták és felvonulások során a vízhordás.
Egy ilyen komoly és jól szervezett rendezvényen sok szabály van a biztonság és a pozitív élmények érdekében. Biztosítani kell a szervezők, a résztvevők és a látogatók testi épségét és a jó hangulatot. Ez utóbbiról gondoskodnak a kézműves vásárok, a gyerekjátékok, a táborokba való betekintés lehetősége, és az, hogy a vendégek is átélhetik, milyen volt egy ostrom a 16. század végén. Minden hagyományőrző rendezvény más és más élményeket kínál kicsiknek és nagyoknak, és nem csak Tatán találkozhatunk a kezdeményezéssel: többek között Egerben, Temesváron, Galántán, Simontornyán és Gyulán is tartanak az adott helyszínhez kapcsolódó rendezvényt. Ez utóbbi sajátosságairól és eseményeiről a Hőstett vagy árulás? – múltidézés a XI. Gyulai Végvári Napokon című cikkben olvasható ismertető.
A cikkben szereplő fotók a rendezvényen készültek.
