Török Sára Kürt (Strekov) egy közel kétezer fő lélekszámú község Szlovákiában, az Érsekújvári járásban. A lakosság háromnegyede magyar, rajtuk kívül szlovákok és romák is élnek a településen. A magyarság palóc nyelvjárásban beszél, amit maguk között büszkén őriznek, azonban idegenek előtt igyekeznek titkolni. Ez a cikk a kürti nyelvjárásgyűjtés tapasztalatait, tanulságait hivatott összefoglalni.
Kürtön nagy szeretettel várták a csapatunkat. Adatközlőinkkel kisebb csoportokban beszélgettünk, szóba került a nyelvjárási beszélői attitűd, a helyi szokások, a falusi élet, borászat, a vallás, valamint néhány családi recept is.
Amint becsuktuk az ajtót, az adatközlő magyarázkodni kezdett. Elmondta, hogy tudja, miért érkeztünk, mire vagyunk kíváncsiak, és majd igyekszik „kürtiesen” beszélni. De neki ez nehezére esik. Mivel ők a faluban tudják magukról, hogy „csúnyán beszélnek”, ezért idegenekkel mindig a köznyelvi formát igyekeznek használni. Csak maguk között őrzik az egyre inkább kikopó nyelvjárási beszédmódot, ezért néha meg kell erőltetnie magát, hogy a gyerekkorában hallott és megismert szavakat, hangokat használja.
A további beszélgetés során többször javította magát. Elhangzott például, hogy „[…] majd berámáztatom […]”, amit gyorsan javított arra, hogy „bekereteztetem”, és utána elnézést kérve megismételte, hogy „nem, nálunk úgy mondják, berámáztat”. Ez jól tükrözi a falusiak attitűdjét a saját beszédükkel szemben.
Sokat beszélt a falu helyzetéről is, ami kapcsolódik a nyelvjárási beszéd kikopásához. Egyre többen hagyják el a települést a fiatalok közül: máshol kezdenek dolgozni, aztán ott is maradnak, csak látogatóba jönnek vissza, és nem vesznek részt aktívan a helyi életben. Tesznek kísérleteket a hagyományok megőrzésére, igyekeznek feléleszteni az aratási ünnepet, a borfesztivált, a kendermunkákat, de kevés sikerrel.
A régi idők szokásainak eltűnését adatközlőnk a vasúthoz és a mobiltelefonokhoz is kötötte. Szerinte ahova a vasút elér, oda tódulnak a másfajta kulturális elemek, és kiszorítják a helyi dolgokat. Kürtön van vasútállomás, mivel a Párkány és Érsekújvár közötti vonalon fekszik. Az ideérkező szlovákok és romák, illetve a többi idegen miatt a bizalom és a nyugalom is megingott, alig ismerik egymást a falusiak, már nem is köszönnek. A mobiltelefonok megjelenése miatt a maradék kevés interakció is tovább csökkent, nincs generációk között kommunikáció, megakadt a tapasztalatátadás, kiveszett a tolerancia és megértés. A falusi élet teljesen átalakult.
Kürt régen népszerű bortermelő falu volt. Hatalmas szőlők, híres borok, fesztiválok fonódtak a település történetébe, de mára ezek nagy része elveszett, csak emlékként maradt meg. Az öregek már nem tudják úgy fenntartani a családi telkeket, a fiatalok másmerre dolgoznak, nem éri meg a rengeteg munka. A régi, országosan ismert borfesztivál emberek ezreit vonzotta, programok voltak, nagyszínpadi koncertek, borkóstolók, de mára ez már szinte csak helyi keretek között zajlik, családiasabb hangulatban, „nyitott pincék” néven.
Az iskolában az oktatók sem kürtiek, a köznyelvet hozzák magukkal, a kötelező szlovák nyelvtanulást, más szokásokat, és ezzel is hozzájárulnak a régi hagyományok eltűnéséhez, mind a beszédben, mind a gyakorlatban. A gyerekeket a falusi magyar iskolába így alig íratják már be, inkább elviszik szlovák iskolákba őket. Kürtön a szlovákot nagyrészt nyelvtani szinten tanítják, szókincset a diákok nem igazán kapnak.
Így pedig nem tudnak kiállni a szlovákok elé a magyarságukért, mert nem tudják megértetni magukat, magyarul pedig nem mernek megszólalni. Adatközlőnk ezt egy ördögi körnek tartotta, ami nem csak a gyerekeknél, hanem az idősebb korosztályoknál is már jelen van.
A falusiak egymás között szeretik hallani a régi beszédet. Emlékeket idéz, a nagyszülők szavait, és egypár viccesebb, félreértésen alapuló történetet. Ebből egyet mi is hallhattunk. Régen meg lehetett mondani, hogy egy adott illető hova valósi, csak a beszéde alapján. Kürtön a ’láda’ például kisznyi volt, és egy szomszédos faluból származó ember mindig kasznyit mondott. A helyiek azt hitték, ennek a nyelvjárási eltérés az oka, amíg ki nem derült, hogy a kasznyi a ’nagyszekrény’ náluk, a ’láda’ pedig egyszerűen csak láda.
Kürt római katolikus falu. A központban álló Mindenszentek temploma apró épület volt, utólag bővítették fokozatosan, igény szerint. Régen a vasárnapi misére járás hagyománya töretlen volt, mára azonban szinte teljesen kiveszett: a fiatalok vasárnap is dolgoznak, az idősek nagy hidegben már nem járnak el, az életmód átalakulása a vallásgyakorlásra is kihatással volt. A falu nemrég egy ifjabb lelkészt kapott, aki a gyerekeket is igyekszik bevonni, programokat szervez, a szülők is egyre inkább visszatérnek, és adatközlőnk szerint kezd újraéledni a vallás.
A vallással kapcsolatban megemlítendő még Cigléd. Ez a kisebb kálváriadomb tetején álló templom és az alatta fakadó forrás a falusiak kegyhelye. Érdekessége, hogy az itteni búcsú ideje teljesen egybeesik a csíksomlyói búcsúval, és a környékbeli településekről érkező emberek teljesen ellepik a helyszínt. Ennek a hagyománya a mai napig ugyanúgy él, és a kürtiek ügyelnek is a megőrzésére.
Egy másik, a mai napig élő hagyomány egy falusi recept, a kőtis. Ennek az ételnek az elkészítési módja generációk óta öröklődik, és az utóbbi években egy fesztivállal is igyekeznek fenntartani a kőtissütés szokását. Adatközlőnk saját családjának receptjét osztotta meg velünk.
A kőtis egy természetesen édes sütemény, amelynek fő összetevője a búzacsíra. A friss búzaszemeket áztatják, vászonágyon csíráztatják, majd amikor hálósak a gyökérkezdeményei, de még nem zöld, azonnal feldolgozzák. Ledarálják, majd egy kiló búzához öt liter hideg vizet mérnek, és pár napig áztatják. Ha a víz langyos, attól gyorsan savanszik, azaz ’savanyodik’ a keverék. Átszűrés és kinyomkodás után lisztet tesznek hozzá, és fakanállal „tapasztalati állagig” keverik (enyhén nyúlós, se nem folyós, se nem szilárd tészta). Kacsasütő tepsi aljára az áztatóléből öntenek egy keveset, ebbe megy a tészta, és hagyományosan rövid, tisztított nádat szúrnak bele, amelyen át a gőz távozik sütés közben, és nem repeszti ki a süteményt. Addig sütik – leginkább kemencében –, amíg el nem érik a kívánt állagot: hosszabb idővel szeletelhetővé válik, de a szokás szerint „kanalazhatónak” kell maradnia.
Itteni adatközlőnktől főleg a falusi szokásokba, hagyományokba, ezek változásaiba kaphattunk betekintést. A beszédét illetően nehezen oldódott fel, inkább a köznyelvi kommunikáció volt jellemző rá. Ez a gyűjtési szituáció éppen emiatt volt hasznos tapasztalat, hiszen a nyelvjárási beszélők attitűdje a saját nyelvváltozatuk irányába szintén mérvadó kutatási szempont lehet. A kutatóút további tanulságai a Nyelvjárásgyűjtés Gömörpéterfal(v)án című cikkünkben olvashatók.
A cikkben szereplő fotók a nyelvjárásgyűjtésen készültek. A kiemelt képen a kürti szőlőhegy látható.
