Tömő Ákos A Bartók Béla Boulevard galériasorához szokott finom lélek egy teljesen másik világba csöppenhetett bele 2024. április 11-én az erzsébetvárosi Telep-Art Galériában. Már maga a helyszín is beszédes: a Telep. A sosemvolt Erzsébet sugárút nyomvonalán fekvő hely különös arcok és matricák, idegen nyelvek és változatos sörök egyvelege – vagy ha úgy tetszik, telepe – ahol a kocsmai hangulatot magunk mögött hagyva falépcsőn juthatunk fel a fehéren megvilágított emeleti térbe. Még ha nyitva is az ablak, s odalentről beszűrődik a kinti zsibongás, érezni, hogy az itt kiállított anyagok és formák, színek és arcok más tájakra kalauzolnak. Ma például a IX. kerületi Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium falai közé.
A 2023-ban a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen fotográfia alapszakon végzett Szabó Emma számára korántsem ismeretlen terep a ferencvárosi középiskola. Az egykori alma mater ugyanis rendkívül fontos szerepet tölt be az alkotó életében, mint ahogyan megjelenik a kiállítás anyagához fűzött kommentár-önvallomásban: „2014-ben három kulcsfontosságú esemény történt az életemben, amik meghatároztak engem, ezáltal a munkásságomat is: érettségiztem, szültem és elköltöztem otthonról.” Mindez az érett felnőtteket is komoly próbatétel elé állító kihívássorozat a kezdetektől fogva végig jelen van a fényképész minden eddigi alkotásában. Szabó Emma első projektjében (Exit) saját gyermekeihez és korán jött anyaságához való kapcsolatát kutatta a fényképezőgép lencséjén keresztül, míg második projektje (Radix) immáron messzebbre merészkedett s górcső alá vette szüleihez fűződő viszonyát. Utóbbi hozta meg számára a szakmai áttörést: a fotósorozatot 2022-ben a Magyar Fotóművészek Szövetsége ösztöndíjjal jutalmazta. Az egyén és mikrokörnyezet kölcsönhatását első ízben az Izabella ABC és a X. utca lakói címmel járta körbe, amelynek során egy rákosligeti kisbolt vevőközönsége öltött alakot fényképein. Hasonló szellemben fogant meg Szerintük 18 vagyok elnevezésű képsorozata, amely vette a bátorságot, hogy visszatérjen hajdani gimnáziumába, s bemutassa, mi is változott az elmúlt tíz év folyamán az iskolában. És saját magában.
A bevezetőben emlegetett anyagok és formák, színek és arcok közül az utóbbi kettő kap kiemelt szerepet Szabó Emma műveiben. A falakon térben – de nem időben – elhelyezett felvételek az úgynevezett Z és alfa generáció serdülő és kamasz tagjait, s az ő világlátásukat elevenítik meg egy sajátosan érzékeny – művészeti – közegben. A diákokat szemlélve azonnal felmerül a kérdés: vajon mi is ilyen fiatalok voltunk? Néhol beesett szemek, sötét tónusok, váltakozó, de leginkább kilátástalannak tűnő arcok. Dominál a fekete szín. S a festett hajak és testékszerek kavargó elegyében talán hajlamosak is lennénk kimondani az ítéletet. De milyet? Erre a két egymásba fonódó kérdésre keresi a választ Szabó Emma megkapó érzékletességgel. Képein – hol közvetlenül, hol hiányként – megjelenik az érintés. A szemlélődőnek kedve lenne kézbe fogni, s legalább belső reménységgel megérinteni a vásznakat, az önkifejezés és identitáskeresés, valamint némi – vagy tán nem is kevés (!) – szorongás határán egyensúlyozó vonásokat. „Akárhányszor találkozom velük, nem tudom, mi fog történni” – formálta szavakká elkattintott gondolatait Emma. A lelkes kamaszévek folytonos pörgése valahogy elillan a képeit nézegetve, és helyét valami más veszi át. A bizonytalanság és a kiszolgáltatottság. Az örökös programok és a felületesen elbeszélt vagy egyáltalán el sem beszélt történetek torlódott világa, s a benne helyét kereső, biztosnak vélt és be nem vallott érzelmi fogódzók iránt vágyakozó kamaszok lelkiállapota. „Hell Kill Me” – üzennek vörös festékkel az ajtóra festett szavak az egyik képen, s bennünk már kattognak a fogaskerekek, mit is lehetne tenni másképp.
Nem az ezerév óta unos-untalan ismételgetett „ezek a mai fiatalok” kifejezést vagy általában az utánunk következő generációra tett megjegyzéseket kell hangoztatni előttük, hanem az egyéniségük által értékessé váló jelent és az ebből sarjadó jövőt érzékeltetni velük. Hisz a címben is emlegetett mondat – „Szerintük 18 vagyok” – nem csak a viszonylag zárt közösség befogadási rítusaként értékelhető a fotográfus felé, hanem egyfajta emlékeztető is a húszas-harmincas éveiket taposó látogatók részére. „Ti sem vagytok még oly távol” – s az a korhangulat és korérzés, amely minket, a mi generációnkat, a mi közösségünket, a mi 21. századunkat belengi, bizony már ott lapult bennetek is. „Ti is a részesei vagytok, ahogy én is” – reflektál saját magán keresztül kortársaira Szabó Emma.
A generációkutató Steigervald Krisztián – a megnyitón Mayer Kitti által idézett – gondolatai szerint érdemes lenne generációs hidakról beszélni a generációs különbségek helyett. Vagy talán kapcsokról. Kapcsolatokról. Hisz két generáció között mindinkább az a mérvadó, ami összeköt, s nem az, ami elválaszt. A reflexió nem csak fájdalom – bár kétségtelenül velejáró dolog –, hanem esély és lehetőség arra, hogy együtt keressük a válaszokat a jövőnkért a feldolgozott múlt és a közösen megélt jelen jegyében. Hisz a képeken rendszeresen vissza-visszatér az örökérvényű gondolat, hogy a megélésnek ezerféle arca van, s ebben benne foglaltatik az öröm és bánat, a gyermeki gondtalanság és a szorongás. Jól azonban csak odafigyeléssel tud megélni az ember, s ezért van az, hogy a generációs hídon a felelősség a vám. Felelősség az eljövendőért, a kikristályosodás folyamatában álló diákokért és az iskoláért, amely intézmény kellő megbecsültség és nyitottság esetén felerősítője és gondos terelője lehet ennek a folyamatnak.
Szerintük 18 vagyok. Te is és én is. Mi is ott vagyunk ezeken a képeken. Az általunk teremtett kor beszivárog az alagsori tornaterem dohos falai és a fekete pulóverek szövetszálai közé, velünk van világlátásunkban és lenyomatként él tovább a nálunk ifjabbakban. Szabó Emma végigjárta a maga küzdelmét, legyen szó a műalkotás létrehozásának izgalmáról vagy az egyéni élettörténet feldolgozásáról, miközben perspektívákat teremtett az őt és a „diákjait” fürkésző tekintetek számára. Most már csak azzal kell szembenézni, hogy az a bizonyos szemlélődő én mennyire tükröződik a fényre írott arcokban.
A Telep–Art Galéria elérhetőségét az alábbi oldalakon találhatjátok:
https://www.facebook.com/TelepGaleria/?locale=hu_HU (Facebook)
https://www.instagram.com/telepgallery/ (Instagram)
Szabó Emmához kapcsolódóan lásd az alábbiakat:
https://designisso.com/2022/02/23/nalam-robban-a-bomba-csalad-gyerekek-es-fura-figurak-szabo-emma-kepein/https://maimanohaz.blog.hu/2022/05/02/valogatas_szabo_emma_radix_cimu_sorozatabol
Fotók: Gaál Dániel I Telep Galéria
