Török Sára A Palócföld elnevezés egy fiktív tájfogalom: a történeti Hont, Nógrád, Heves, Borsod és Gömör megyéket foglalja magába. Kiterjedése nem állandó, nem pontosan meghatározható, viszont nagy általánosságban vett jellemzői áttekinthetők. Az alábbi bekezdésekben 2023/24-es tanév őszi félévének nyelvjárásgyűjtési célpontját, a Felvidéket, azaz a palóc nyelvjárási régiót mutatjuk be, több szempontból megközelítve.
A palócok története a korai Árpád-korban kezdődött. Nevük a lengyel palovec ’kun’ kifejezésből ered, és a 13. századi tömeges betelepítés előtti, szórványosan a magyarság között élt kun csoportokra utal. A hevesi-borsodi telepek teljesen elszigeteltek voltak, nem kaptak sem kiváltságokat, sem közjogokat, rohamos gyorsaságú asszimilációjuk a 13. század elejére lezajlott.
A palócok mint népcsoport-elnevezés a 17. században már írásos dokumentációval rendelkezett. A 19-20. században a Mátrától és a Bükktől északra fekvő medencés területek lakosságának, illetve az ipolysági magyar parasztságnak a népi nevévé vált. Ezeknek a csoportoknak sajátos kultúrája és nyelvjárása volt. Jelentése egyre inkább gúnyos és pejoratív lett, ami egyes kontextusokban a mai napig él. Nyelvészeti szempontból a palóc nyelvjárási régió szlovákiai és magyarországi területen is kiterjedt: a Dunától és a Budapest-Cegléd-Szolnok vonaltól északra húzódik, a Vágtól keletre, egészen a Tiszáig és a Sajó-Hernád-medencéig.
A palóc régió nyelvjáráscsoportjai a nyugati palóc, az északnyugati palóc, az Ipoly-vidéki, a középpalóc, a déli palóc, az Eger-vidéki, a keleti palóc és a Hernád-vidéki.
Fő jellemzője az ajakkerekítés nélküli å, illetve hosszú párja, az ā (fāj å vāllåm ’fáj a vállam’). Nyugati, keleti és déli részén az érintkező nyelvjárásokkal több közös és átmeneti sajátossága van. A nyugati palóc például a kisalföldi nyelvjárásokhoz hasonlóan í-ző és részben l-ező, keleten az északkeleti típussal egyezően záródó diftongusok jellemzik. Középső, legvédettebb részében még él az ly hang (pl. hólyag, golyó lágyított l-lel j helyett).
Jelentést megkülönböztető szerepe van a hosszú ē-nek (szēl ’valaminek a széle’, de szél ’légmozgás’). Gyakori az ü helyetti i (kilső ’külső’), az ö helyetti ë (bëgre ’bögre’). Az i lágyíthatja a t, d, n, l hangokat (szeretyi ’szereti’, gyinnye ’dinnye’, ënnyi ’enni’, ellyik ’ellik’). Az e-t és é-t váltakoztató névszótövekben megmaradhat az e: tehen, vereb, szeker.
A t végű igék múlt időben a rövidebb alakjukban használatosak (nyittam ’nyitottam’, köttem ’kötöttem’), illetve általában a -val/-vel rag nem hasonul (szekervel ’szekérrel’). Az eredményhatározó ragja egyalakú (håmué vālyik ’hamuvá válik’), és gyakori az egyeztetés hiánya (fāzik å kezejim ’fáznak a kezeim’).
Az ELTE BTK már az 1950-es évektől szervezett kisebb-nagyobb nyelvjárásgyűjtő utakat, azonban az 1971-es délvidéki gyűjtés volt a korszakhatár: innentől a hosszabb, határon túli magyarlakta területekre irányuló kutatóutaké lett a főszerep. Félévente utat szerveztek a gyűjtéshez oktatóknak és hallgatóknak, akik a magyar nyelv táji változatosságán túl a kisebbségi léttel, a falusi életformával, a helyi kultúrákkal és művelődéstörténettel is megismerkedhettek.
A koronavírus-járvány megakasztotta ezt a szokást. Öt félév kutatóútja maradt el, majd 2022 őszén az érdeklődők eljuthattak Muravidékre, 2022 tavaszán pedig a Partiumba. 2023 októberében az Érsekújvári járásba utaztunk, Kürtre, illetve Gömörpéterfalára, a Rimaszombati járásba, hogy a palóc nyelvjárással, a felvidéki magyar kisebbség életformájával és kultúrájával ismerkedhessünk meg.
Kürt egy nagyjából kétezer lakost számláló község. Az itt élők zárkózottak voltak, szégyen élt bennük a nyelvjárásukat illetően, többen elmondták, hogy nehéz nekik „kürtiesen” beszélni velünk, idegenekkel.
Megszokták, hogy a városokban megszólják őket: a szlovákok a magyarságukért, a magyarok a tájszólásukért.
Az elköltöző fiatalok házait jómódú szlovákok veszik meg nyaralónak, illetve tömegesen érkeznek a szlovák nemzetiségű romák is. A falu régi kultúrája, hagyományai gyorsan kopnak ki, nagy részük már csak az idősek emlékeiben él – ahogyan a beszéd is. Kevés tájszót hallottunk, a fent felsorolt hangtani jellemzőkből sem volt sok, és gyakran megesett, hogy az adatközlő egy-egy nyelvjárási kifejezés után gyorsan javította magát a köznyelvi kifejezésre.
Gömörpéterfala egy alig 200 főt számláló falu, Salgótarjántól körülbelül 30 kilométerre, a szlovákiai oldalon. Itt már több tájszóval találkoztunk, amelyeket gondolkodás és helyesbítés nélkül, teljes természetességgel használtak az adatközlők. Ezek munkával, ételekkel, hagyományokkal kapcsolatos szavak voltak, egyesek kifejezetten szakszóként kerültek elő.
Ilyen volt a sublót ’háromfiókos komód’, vágni a rendet ’férfiak egyenes vonalban kaszával vágták a gabonát’, szedni a markot ’a nők a levágott gabonát marokra szedték’, mocsolya ’kenderáztató’, bitó ’kendertörő’, tiló ’pozdorjaverő’, gerebeny ’szálazó gereblye’, csörlőzés ’fonaltekerés’, cimet ’fahéj’. Hangváltozatokra példa a kinyér ’kenyér’, ennyi ’enni’, lānkå ’lányka’, mink ’mi’, tik ’ti’, mijenkērű ’miénkről’, gulās ’gulyás’, begyön ’bejön’, utåznyi ’utazni’.
Sokat meséltek a régi kultúráról és a ma is élő hagyományokról. Magyarságukra és nyelvjárási beszédükre, a palócságukra büszkék voltak, nem számoltak be arról, hogy valaha is nagyobb hátrányba, negatív megkülönböztetésbe ütköztek volna ezek miatt. Feltűnő és tanulságos volt ez az éles ellentét a két település között, amiről a Nyelvjárásgyűjtés Kürtön, illetve a Nyelvjárásgyűjtés Gömörpéterfal(v)án című cikkekben számolunk be bővebben.
A kiemelt kép forrása: bihalbocs.hu
