Török Sára Magyarországon tíz nyelvjárásterület található, melyek határai ugyan nem élesek, de világosan megkülönböztetnek adott régiókra jellemző hangtani és szókészleti sajátosságokat. Ez nem jelenti, hogy az adott nyelvváltozat beszélőit a többi régió lakói nem értik meg, bár a hosszú évek óta elszigetelten élő csángóknál időnként nehezebb kihallani, amit mondani akarnak, vagy éppen a székelyeknél is érezni a román nyelvi hatást. Azonban mind egy nyelvet beszélnek, beszélünk, és ez a fajta változatosság teszi igazán érdekessé a dialektológusok munkáját.
Korábbi cikkünkben írtunk a magyar nyelvterületet lefedő tíz nyelvjárási régió öt legnagyobb kiterjedésű térségéről. A következőkben a kimaradt öt, kisebb övezet jellemzői és sajátosságai kerülnek sorra.
6. Mezőségi nyelvjárási régió. Nyelvjáráscsoportjai a belső-mezőségi, az Aranyos vidéki és a Maros–Küküllő vidéki. A zárt ë hang már csak nyomokban fedezhető fel. Északi részén közepes erősségű í-zés hallható, kettőshangzók nem jellemzők. Hosszú magánhangzók esetében sok helyen rövidülés tapasztalható (házbol, elött), a szótagzáró r, l, j viszont nyújtó hatást fejt ki. A terület egyik legjellegzetesebb sajátossága az a-zás (bagár ’bogár’, katana ’katona’). Archaikus vonásai közül említést érdemelnek a családi helyhatározóragok (Sándorni ’Sándor(ék)hoz’, Sándornott ’Sándor(ék)nál’, Sándornól ’Sándor(ék)tól’), és a megyen, teszen, viszen alakok használata.
7. Székely nyelvjárási régió. Nyelvjáráscsoportjai az udvarhelyszéki, a háromszéki, a kászoni, az alcsíki, a felcsíki, a gyergyói és a kelet-marosszéki. A keleti székelység nyelvjárása a nyugat-magyarországi tájszólással mutat rokonságot (pl. nyitódó kettőshangzók, vagy az e-nél nyíltabb ä-k), az udvarhelyszéki székelység a Baranya megyei magyarság nyelvéhez áll közelebb (pl. ö-zés), a nyugati székelység pedig számos mezőségi vonást mutat (pl. gyenge a-zás). Ennek a változatosságnak elsősorban történelmi, településtörténeti okai vannak. Jórészt nyelvtörténeti kritériumok alapján igazolni lehet, hogy a székelyek az Árpád-kor folyamán a keleti határvédelemmel összefüggésben, más vidékekről áttelepítve foglalták el mai lakóterületüket. Néhány további, többnyire egységes székely sajátosság: érvényesül a szótagzáró r, l, j nyújtó hatása, használatosak a tehen, szeker alanyeseti formák, megvan az elbeszélő múlt (vára, kére) és a régmúlt is (járt vala). A feltételes mód többes szám első személyében jellemzők a látnók, kérnők alakok, és az archaikus raghasználat nyomait őrzik a családi helyhatározóragok (Józsini ’Józsi(ék)hoz’, Józsinitt ’Józsi(ék)nál’, Józsinul ’Józsi(ék)tól’).
8. Dél-dunántúli nyelvjárási régió. Nyelvjáráscsoportjai a közép-somogyi, a dél-somogyi, az észak-baranyai és a dél-baranyai. Legfőbb jegye az ö-zés (öszik ’eszik’, mögy ’megy’), vagyis a legtöbb nyelvjárási zárt ë helyén ö jelenik meg. A somogyi, ormánsági részekben záródó kettőshangzók vannak (karo͜u ’karó’, mező͜ü ’mező’, ké͜is ’kés’). Egyéb dunántúli sajátosságok még a nyíltabb e, zártabb á, l-ezés, a v zöngésítő hatása, vagy a -nyi igenévképző. Baranyában és Szlavóniában a többes szám első személyű tárgyas igerag megegyezik az alanyival (kinyitunk a kaput ’kinyitjuk a kaput’), az egyes szám harmadik személyű tárgyas ragozásban a láti ‘látja’, mondi ‘mondja’ alakokat használják. A v tövű igék alakjai nyugaton hín, Baranyában híj, keletebbre híl, illetve hí (’hív’). Valamint a többes szám harmadik személyű birtokos személyjel Baranyában -ik, -jik alakú: lovik (’lovaik’), kertyik (’kertjeik’).
9. A nyugat-magyarországi nyelvjárási régió. Vitát képez, hogy négy vagy öt nyelvjáráscsoportja van, hiszen a göcsejit nem minden nyelvész tekinti önállónak. A másik négy csoportja az északnyugat-dunántúli, az őrségi, a zalai és a hetési. Használja a zárt ë-t (gyërek), a nyílt e-k pedig gyakran tovább nyitódnak (käcskä ’kecske’). Az ó, ő, é-k helyén u̪o, ü̪ö, i̪ë kettőshangzók állnak (szu̪o ’szú’, lü̪ö ’lő’, ki̪ëz ’kéz’), az í, ú, ű a legtöbb esteben rövidül (tiz, husz, tüz). Jellemző az l-ezés (folik ’folyik’), a v zöngésít (Vazsvár), illetve olykor zöngétlenül a hasonulásban (ötfen ’ötven’). Az á utáni szótagban az a gyakran o-vá záródik (lábom ’lábam’), mássalhangzó után a j gy-vé vagy ty-vé válik (dobgya ’dobja’, aptya ’apja’). Jellemző helyhatározóragjai a -bu/-bü, -ru/-rü, -tu/-tü, (házbu ’házból’, otthonru ’otthonról’, aptyatu ’apjától’). Az archaikusabb részeken elmaradhat az illeszkedés (Feriho), vagy éppen erősebben működik (fülö ’füle’, hínya ’hívni’), a főnévi igenév képzőjének leginkább jellemző alakja a –nyi (várnyi ’várni’).
10. Moldvai nyelvjárási régió. Nyelvjáráscsoportjai az északi csángó, a déli csángó és a moldvai székely. Jellemző a mezőségi a-zás (bagár ’bogár’), illetve az északi csángóknál a ty helyetti cs-használat (kucsa ’kutya’), és a gy helyetti dzs-használat (dzserek ’gyerek’), melyek archaikus elemek. Valamint a hangsúlytalan szótagban lévő ö-ket e váltja fel (füstes ’füstös’), az e-ket pedig ö (örög ’öreg’), esetenként a hangsúlytalan szótagi a is o lesz (soho ’soha’), és erős a „sziszegés”, vagyis az s helyett sz ejtése (maszt ’most’). A csángók első kirajzásai több mint fél évezrede szakadtak el az erdélyi magyar tömbtől, és utódaik kimaradtak a magyar nemzetté válás és a nyelvújítás folyamatából is. Ebben gyökereznek a megértési zavarok, amelyek azonban nem nyelvtani, hanem szókészleti eltérésekre vezethetők vissza, illetve az erőteljes román nyelvi hatásra. Ez utóbbi miatt a magyar nyelv használata főleg családi és kisközösségi színterekre szorult vissza, és erős pusztulásban van.
Sajnos a média által is sugárzott köznyelvi hatás, illetve esetenként a többségi idegennyelvi hatás is befolyásolja, főleg visszaszorítja a nyelvi változatosságot, így már egyes helyeken csak az idősek emlékeznek a „régi beszédre”. Gyakori, hogy a nyelvjárási beszélők szégyellik a saját nyelvváltozatukat, és igyekeznek elnyomni, köznyelvivé formálni azt.
Mind a szinkrón, mind a diakrón nyelvészet számára fontos a mindenkori jelen állapotainak felmérése, amelyet élőnyelvi gyűjtéssel, terepmunkával végeznek. Az ELTE BTK Magyar Nyelvtörténeti, Szociolingvisztikai, Dialektológiai Tanszéke hosszú évek óta szervez nyelvjárásgyűjtéseket, melyeken oktatók és érdeklődő hallgatók is részt vehetnek. Az ilyen kutatóutakról, az ottani tapasztalatokról, érdekességekről és gyűjtőmunkáról a Nyelvjárásgyűjtés a Partiumban: Magyarremete, a Nyelvjárásgyűjtés a Partiumban: élőnyelvi terepmunka, illetve Nyelvjárásgyűjtés a Partiumban: Bihari Hegyköz című cikkekben olvashatnak.
A kiemelt kép forrása: bihalbocs.hu
