Egyetemisták működő rakétája − kirobbanó siker

A Budapesti Műszaki Egyetem mérnökjelöltjeiből álló BME Suborbitals versenycsapat nemrég a Portugáliában megrendezett European Rocketry Challenge versenyen ötödik helyezést ért el. Mivel a csapatban ELTE-s hallgatók is tevékenykednek, akik szintén hozzájárultak a sikerhez, mindenképp szerettük volna megosztani ezt a nagyszerű eredményt. A csapat három tagjával készítettünk interjút: Hafner Zoltán csapatkapitánnyal, Nagy Dominikkal és Binner Andrással.

− Hogy merült fel bennetek a rakétaépítés gondolata? Összefüggésbe hozható ez a
tanulmányaitokkal?
− Nem igazán hozható összefüggésbe. A Műegyetemen most ősszel indult egy űrmérnöki
képzés, amiről talán Dominik tud részletesebben beszélni, ugyanis ő most kezdte el. 2021
elején, amikor ezt a versenycsapatot megalapítottuk, már voltak kezdeményezések az egyetem
részéről a szak elindításával kapcsolatban. De hogy hogyan is merült fel bennünk a
rakétaépítés gondolata? Ez 2020-ra nyúlik vissza, amikor is megrendeztük az első
magyarországi CanSat versenyt – magyarázza Zoli. − Az Európai Űrügynökség által
akkreditált verseny keretében középiskolás csapatok egy kisméretű műhold-szimulációt
fejlesztenek, mi pedig azokat az általunk épített rakétákkal 1-1,5 kilométeres magasságba
bocsátottuk fel. Ezt akkor még az egyetemi Kozmosz Kör tagjaiként csináltuk. A CanSat
után merült fel bennünk az a gondolat, hogy itt a Műegyetemen belül komolyabban
szeretnénk foglalkozni magával a rakétafejlesztéssel. Utánanéztünk ennek, Európa több
országában is, és azt láttuk, hogy sok olyan európai egyetem van, ahol ezzel foglalkoznak és
ilyen fejlesztéseket csinálnak. Így 2021 februárjában az egyetem keretein belül megalapítottuk
a BME Suborbitals versenycsapatot.
− Tudnátok kicsit beszélni az elképzeléseitek megvalósításáról?
− A versenyre szánt rakétánkat tavaly ősszel kezdtük tervezni, ugyanis akkorra állt össze egy
olyan koherens csapat, akikkel úgy gondoltuk, hogy képesek leszünk elérni a kitűzött célt,
ami nem más volt, mint maga a European Rocketry Challenge. Természetesen a versenyzés
volt számunkra a legfontosabb, azonban emellett edukációs és kutatási projekteken
is folyamatosan dolgozunk. Mielőtt elindultunk volna ezen a nagyszabású nemzetközi
versenyen, tavasszal létrehoztunk egy olyan elsőgenerációs rakétacsaládot, amivel kisebb
volumenű versenyeken vettünk részt. Már ezeken a versenyeken is első és második helyezést
sikerült elérnünk. Ezek az eredmények megmutatták nekünk, hogy jó irányba haladunk azzal,
amit elkezdtünk. Az innen származó tapasztalatainkat ültettük át egy komolyabb rendszerbe,
egy sokkal összetettebb, szilárd hajtóanyagú rakéta fejlesztésébe.
− Minden elsőre sikerült, vagy adódtak nehézségeitek?
− A versenyen volt egy elég nagy probléma − válaszolja Dominik. − Felbocsátásra
készültünk, már megkaptuk a startot és össze kellett rakni a rakétát. Miközben raktuk össze a
rakétát, az ernyőnyitó mechanika beindult. Két ernyőnyitó elektronikát vittünk ki a versenyre,
az egyik az itthoni tesztekhez volt, amit vákuumkamrában teszteltük. Ez volt az, amit
„meggyaláztunk” és kipróbáltunk annak érdekében, hogy lássuk, mennyire fogja bírni a valós
körülményeket. Emellett kivittünk egy érintetlen panelt, amit használni szerettünk volna az
éles bevetés során. Azt viszont egyáltalán nem teszteltük, részben az idő szűke miatt. Az volt
vele a baj, hogy vagy a szoftver, vagy a hardveres összeszerelés nem volt kifogástalan, és ahogy összeraktuk a rakétát, önmagától aktiválta az ejtőernyőnyitó-mechanizmust.
Ami… hát, nem volt üzemszerű állapot, és a rakétatest azonnali javításra szorult. A
biztosítószegek, amik arra szolgálnak, hogy ne okozzon sérülést, ha kinyílik az
ernyő, megfogták. Ez mentette meg a nagy részét, annak az árán, hogy a rakétatest megsérült. Így az
utolsó félórában, egy gyors hajrában kellett javítani a rakétát, ami sikerült is. Sikeres volt a
felbocsátás és a visszatérés is.
− Milyen eredményt értetek el végül a versenyen?
− Nagyon összetett a verseny pontozása – mondja Zoli. – Ahhoz is le kell tenni valamit az
asztalra, hogy beválogassanak az induló csapatok közé. Magára a versenyre október 11–19.
között került sor. Azonban már ezt megelőzően egy hosszú folyamatban vettünk részt, amely
során technikai dokumentációkat kellett leadni. Ezeket a Portugál Űrügynökség és az Európai
Űrügynökség delegált szakemberei ellenőrizték. Ezek a technikai dokumentációk, promo-videók mind pontozva voltak. Ezenkívül a csapatkohézióra, a rakéta megépítésének megvalósítására, illetve
magára a repülés dinamikájára is adtak pontot – ez utóbbi tette ki a pontozás legnagyobb részét.
A versenyen két kategória volt, a 3 és 9 kilométeres. A magasság abból a szempontból volt
fontos, hogy minden csapatnak a lehető legpontosabban kellett elérnie a kategóriájában megadott magasságot, hiszen abban nem lenne kihívás, hogyha csak meg kellene haladnia azt;
ehhez pusztán csak egy nagyobb motor volna szükséges, és teljesítve is lenne a feladat.
Ehelyett az a cél, ahogyan már mondtam, hogy a rakéta minél pontosabban elérje ezt az adott magasságot – ez alapján pontozzák a teljesítményt. A másik, ami beszámít az értékelésbe,
az a visszatérés folyamatának sikeressége. Az, hogy a rakétát sikerült fellőni, csak félsiker,
a nehezebbik része maga a visszatérés. A mi esetünkben ez kétfokozatú ejtőernyő-rendszerrel
történik. Mi egy ejtőernyőt használtunk, amelynek növeltük a homlokfelületét, ahogy a rakéta leereszkedett. Azzal, hogy mi 3020 méterre mentünk, és kevesebb, mint 1%-os hibával értük el ezt a magasságot, a legpontosabb csapatok közé kerültünk be.

Tekintetbe véve azt is, hogy a rakétánk viszonylag
épségben landolt, a saját, 3 kilométeres kategóriánkban a repülés dinamikáját tekintve 5.
helyezést sikerült elérnünk, minden mást figyelembe véve, összességében pedig 9.-ek
lettünk. Európai szinten a 10 legjobb csapatba kerültünk, amire büszkék vagyunk, és
nagyon örülünk, hogy a hosszú és fáradalmas munka kifizetődött.

− A szervezők is megdicsértek minket – tette hozzá Dominik. − Azt mondták, aki elsőre jut
ki, általában a rakétája még indulás előtt vagy útközben felrobban, esetleg nem nyílik ki az
ernyője, és beleáll a földbe. Ezekre nem egy példa volt. Volt olyan rakéta, amelyik erdőtüzet
okozott, vagy a kétméteres rakétából alig látszott ki valamennyi a földből a becsapódás után.

− Hány fős volt a csapat?
− Húszan voltunk kint a versenyen, ennyire szükség is volt az elvégzendő feladatokhoz. Ezenfelül a
fejlesztésben kicsit több, mint harminc fővel dolgoztunk. De jelenleg negyven aktív tagja van
a csapatnak. A csapat létszáma azonban a fejlesztés alatt is változott, mert a félévek határán
mindig igyekeztünk tagfelvételt tartani – fejti ki Zoli.
− Hogy osztottátok meg a munkát? Nehéz lehet ennyi embert koordinálni.
− Nagyon sok a munka, és nehéz felosztani, hiszen senkinek nincsen korábbról
tapasztalata a rakétafejlesztés területén. Igyekszünk fő egységekre lebontani a feladatokat.
Valaki a rakéta tartószerkezetén dolgozik, más az elektronikáján. A versenyek során
megtanultuk, hogy hogyan kell úgy csapatban együtt dolgozni úgy, hogy segítsük egymást.
− Milyen ELTE-s vonatkozásai vannak a csapatnak?
− Vannak a BME-seken kívül ELTE-s hallgatóink is, mert azt látjuk, hogy igen sokszor jól
tud jönni egy más szemlélettel és múlttal rendelkező tag, aki teljesen más értékeket
képvisel és nyújt a csapatnak.

Az ELTE-ről van két doktorandusz hallgatónk, akik nagyon
elöl járnak a tanulmányaikban. A hajtóműfejlesztés vegyész-oldalával foglalkoznak, amit
kifejezetten ők képviselnek. Továbbá a marketing-csapatban is van egy tag az ELTE-ről.

− Sikerült támogatókat szereznetek? Hiszen nem olcsó finanszírozni egy ilyen projektet.
− Igen, rögtön felismertük a megalakulás után, hogy ezt önerőből finanszírozni nem sokáig
lehet, és nem is célszerű. Sokan szívünket-lelkünket-pénzünket adtuk bele ebbe, de ez nem
egy fenntartható dolog. A támogatói palettánkat a következőképpen lehet felosztani: vannak,
akik szolgáltatást, egyesek alapanyagot, mások pénzügyi támogatást nyújtanak, mi ezért cserébe
pedig szakmai együttműködést, kutatási projektekben való részvételt, publicitást biztosítunk
nekik. Ez teljesen szokványos a rakétafejlesztéssel foglalkozó csapatoknál, mindenki
támogatók által finanszírozza a projektjét. Vannak egyetemek, például a dániai, melyek más
nagyságrendben dolgoznak, de, mint látjuk, ilyen alacsony költségvetéssel is meg lehet
oldani ezeket a kihívásokat.
− A magyar furfang helyettesíti a pénzt – fűzi hozzá Dominik mosolyogva. − Egyébként
visszatérve arra, hogy miért indultunk el ezen a versenyen: ez eladható. Ha odamegyünk
egy céghez azzal, hogy támogassanak, mert rakétát csinálunk a saját szórakoztatásunkra, úgy
nem biztos, hogy támogatni fog, de ha azt mondjuk, hogy itt egy neves egyetemek között
folyó nemzetközi verseny, és ebben képviseljük a hazánkat, az már lehet, hogy beállítja mögénk.
− Már a legelején tudtuk, hogy kellenek támogatók, de ez folyamatos. Most is keresünk
újakat. Azonban ezután a verseny után érezhető az, hogy mennyire megváltozott a cégek
hozzáállása a csapathoz – egészíti ki András.
− Vannak a csapatban, akik kifejezetten támogatókereséssel foglalkoznak. Jelenleg ezt a
feladatkört a vezetőség tölti be. Sokszor kapcsolatok révén keressük fel őket, vagy pedig egy
konferencián való találkozás révén beszélgetünk. Sokat kell kommunikálni, ez a
kulcsa a dolognak – fejezi be Zoli.
− Mik a jövőbeni terveitek?
− Mindenképp folytatni szeretnénk a versenyzést, vissza szeretnénk menni Portugáliába, és
még jobb helyezést elérni. A versenyzésen kívül, párhuzamosan két másik
projektet indítunk majd el. Az egyik egy kutatási projekt (amibe oktatókat is szeretnénk bevonni,
akár az egyetemekről is), melynek keretében egy saját hajtóművet fejlesztenénk.
Jelenleg a rakétánk minden komponensét mi magunk tervezzük és gyártjuk, kivéve a motort,
amit vásárlunk. Ennek vannak jogi okai is, hiszen azért egy pirotechnikai eszköz gyártása nem
egyszerű, de ezt is szeretnénk mielőbb megvalósítani. Költséghatékonyabb lenne magunknak
gyártani, ha az elején befektetnénk, és utána a vételárak tizedére csökkenthetnénk az újabb
motorok készítését. Visszatérve a gyökerekhez, a másik egy edukációs projekt: a CanSat verseny.
Ez 2021/22-ben elmaradt a Covid miatt, de a Magyar Asztronautikai Társaság most újra megkapta rá az engedélyt a Európai Űrügynökségtől. Ezen a nemzeti CanSat versenyen mi biztosítjuk majd a rakétákat.
A középiskolások érdeklődését is szeretnénk ezáltal felkelteni, valamint új tagokat bevonni a csapat légkörébe.
− Van még valami, amit fontosnak tartanátok elmondani?
− Várjuk az operatív feladatokra jelentkező kollegákat. Nagyon – nevetnek.
− Köszönöm! Remélem a további versenyeitek is eredményesek lesznek, és hamarosan
hallhatunk majd róluk!