Az idei Margó Irodalmi Fesztivál második napján, április 5-én mutatták be Horváth Florencia Hiátus című verseskötetét. Florencia jelenleg az ELTE Irodalom- és kultúratudomány mesterképzésének hallgatója, …

Az ELTE hallgatói magazinja

Az idei Margó Irodalmi Fesztivál második napján, április 5-én mutatták be Horváth Florencia Hiátus című verseskötetét. Florencia jelenleg az ELTE Irodalom- és kultúratudomány mesterképzésének hallgatója, …

Idén is megrendezésre került a Sakura ünnep az ELTE Füvészkertben március 29-én és 30-án, valamint április 5-én és 6-án. Ezúttal is rengeteg programmal várták az …

A 2011 óta működő Romakép Műhely alapelve nem az, hogy a résztvevők romákat néznek a filmvásznon. A filmklubbal egybekötött, az ELTE Média és Kommunikáció Tanszékén …

Az Üvegkarc Műhely olyan egyetemi önképzőkör, ahol az ELTE SEK hallgatóinak, oktatóinak, valamint külsős érdeklődőknek egyaránt lehetőségük van arra, hogy közösen fogalmazzák meg gondolataikat, érzéseiket, …

Irodalmi műhely indult idén tavasszal a H13 kulturális pontban, ahová szeretettel várják az érdeklődőket. Az alkalmakat Baróthy Zoltán prózaíró, szövegíró, az ELTE GTK oktatója tartja. …

Kellemes szerda este a Trefort-kertben található Könyvtár Klubban: egy pohár kisfröccs mellett kerekasztal-beszélgetés az interjúkészítésről, majd fotómágia-workshop. Idén húsz éves az ELTE Online, ennek apropóján …

Lehetőséget az érdekérvényesítésre és az információk transzparens áramoltatására minden egyetemi polgárnak, megfogható tartalommal tölteni meg a demokratikusság, aktivizmus és vita fogalmakat – többek között ennek …

Manapság rengeteget olvashatunk arról, hogy az egyetemisták milyen bulikban, milyen szakmai programokon vehetnek részt, de kevés szó esik arról, hogy a lelki életüket miként élik …

Az ELTE Alumni Központ támogatói kampányt szervez, melynek során a hallgatók támogatásával 2025. március 20-ig egyetemi címeres vászontáskához vagy kitűzőhöz juthatunk. Egyetemi címeres vászontáska és …

Idén új rektorjelöltet választottak az ELTE-n. Cikkünk most erről tudósít. 2025. február 24-én az egyetem vezetői testülete, a szenátus rektorjelöltet választott, és a testület többségének …