KEK 2023 – beszámoló a darts-eredményekről

A csapatsportágak mellett az egyéni és különleges sportágak képviselőinek is évről évre lehetőséget biztosít a Kárpát-medencei Egyetemek Kupájának szervezőbizottsága. A 2023-as multisport-esemény jó hangulatú, izgalmas és színvonalas mérkőzéseket hozott a darts sportág terén is.

A KEK keretében második alkalommal rendezték meg a brit területeken egyik legnépszerűbb sportágat. A nyilas sportág eseményeinek koordinálásában az ELTE és az NKE mellett az idén 30 éves Magyar Darts Szövetség is jelentős segítséget nyújtott. Vállalták a verseny szakszerű lebonyolítását, és az eszközök mellett a versenybíróság tagjait is biztosították.

Összesen 20 jelentkező adta le nevezését a profi és amatőr kategóriában lezajlott versenyre.

 

A profiknál négyen vállalták a megmérettetést; küzdelmük körmérkőzés formában zajlott, izgalmas végkifejlettel. Hármas körbeverést követően az alábbi végeredmény alakult ki:

  1. Petrovics Bálint – ELTE
  2. Kard János – Pécsi Tudományegyetem
  3. Pécsi Péter – Budapesti Gazdasági Egyetem

Az amatőrök mezőnyében a 16 résztvevő először négy négyfős csoportban harcolt a továbbjutásért. Az egyenes kieséses szakaszba közvetlenül a csoportelsők, valamint a csoportmásodikok és -harmadikok versenyének győztesei kerültek. A selejtezők szimpla kiszállóval 2 nyert legig, a negyeddöntők ugyanennyi legig, de dupla kiszállóval, majd az elődöntők és döntő pedig már 3-3 legig tartottak dupla kiszállós befejezéssel.

Az amatőr kategória helyezettjei:

  1. Kiss-Szemán Bertalan – ELTE
  2. Veszprémi Tamás – ELTE
  3. Farkas Gábor – Pázmány Péter Katolikus Egyetem

Az I. helyezettek kupa-, a dobogósok egyedi KEK-érem díjazásban, az I-VI. helyezettek értékes tárgyjutalomban részesültek. A győztesek díjazásáról a Decathlon, illetve az EFOTT gondoskodott. Minden nevező oklevéllel lett gazdagabb.

Grimm György, a Magyar Darts Szövetség sportszervezője, a verseny főszervezője

 

Képek: Zsolnai Dóri

Author

Ajánlott cikkek